27 állami szervezet kommunikációs és médiaügynökségi feladatainak ellátására közel 18 milliárd forintot fordított a kormány 2020 utolsó negyedévében. A munkát ezúttal is a kormány kedvenc ügynökségei, Balásy Gyula cégei végezték. Az összeg több mint felét, közel 10 milliárd forintot ismét a kormányzati propaganda terjesztésére költötték.
Támogatási kampány
Ismét eltapsoltak állami kampányokra nettó 17,8 milliárd forintot 2020 utolsó negyedévében – derül ki az uniós közbeszerzési értesítő legutóbbi számából. A korábban velük megkötött keretszerződés miatt szokás szerint a New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. párosa végezhette el a munkát most is – mindkét cég tulajdonosa Balásy Gyula.
A tendert a Rogán Antal alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) írta ki, amit annak érdekében hoztak létre, hogy felügyelje az állami szervek reklámköltéseit. A költések nagysága azért is meglepő, mert a kormány annak idején hivatalosan spórolási célokra hivatkozva hozta létre az NKOH-t. Ennek azonban ellentmond, ha megnézzük a hivatal tavalyi költéseit:
2020 utolsó negyedévében az összes költség több mint felét, közel 10 milliárd forintot a kormányzati panelek terjesztésére költötték. A dokumentumban több tétel is kormánypropagandát takar, azonban azt nem kötik az orrunkra, hogy pontosan mit reklámoztak. Az ilyen megbízások fantázianeve „Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai szintéren történő kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok ellátása, valamint az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása”.
A dokumentumban további három, milliárdos nagyságrendű tételt találunk:
- a Szijjártó Péter vezette külügyminisztérium kommunikációjára 1,8 milliárd forintot költöttek,
- az állampapírok reklámozására 1,9 milliárd forint jutott,
- a vadászati kiállítás kommunikációjára pedig 1 milliárd forint ment el.
A Hungexpo a 2021-es Vadászati és Természeti Világkiállítás fő helyszíne lesz. A terület nettó 55 milliárd forintos revitalizációs programja 2019-ben kezdődött. Kovács Zoltán, a vadászati csúcsesemény lebonyolításáért felelős kormánybiztos ígérete szerint 2021 tavasz végére teljesen megújul az egész terület. Kilátogattunk a helyszínre megnézni, hol tartanak jelenleg a munkálatok.
A „kisebb” kommunikációs tételek között találjuk a következőket:
- a leendő hajdúnánási MotoGP-pálya üzemeltetését ellátó HUMDA Zrt.-nek 309 millió,
- a Demeter Szilárd vezette Petőfi Irodalmi Múzeumnak 210 millió,
- a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek 206 millió,
- a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemnek 70 millió,
- a Károli Gáspár Református Egyetem felsőoktatási felvételi kampányához 27 millió jutott.
Konkurencia nélkül szárnyal Balásy
A kiváló fideszes kapcsolatokkal rendelkező Balásy cégei 2016 után kerültek monopolhelyzetbe az állami reklámpiacon, miután a korábbi kedvencek, Csetényi Csaba és Kuna Tibor kiestek a pikszisből. Balásy azóta szépen meggazdagodott a kormánypropagandából: egy éve forgattunk drónvideót arról, hogy Balásy Gyula reklámcégei egy budai luxusvillába költöztek.
A kormányzati propagandakampányokat évi több tízmilliárd forintért lebonyolító New Land Media Kft. és Lounge Design Kft. székhelye 2019 októbere óta egy rózsadombi ingatlan, melyet a cégek tulajdonosa, Balásy Gyula vásárolt meg. A korábban panzióként működő hatalmas villa felújítása jelenleg is tart – drónvideón mutatjuk az épületet. [featuredbox text=
Balásy cégei többek között olyan kampányokat vezényeltek le, mint az Állítsuk meg Brüsszelt!, de ők dolgoztak a Nemzeti Konzultáció népszerűsítésén, és a családvédelmi akciótervet reklámozó anyagokon is.
A New Land Media Reklám Kft. nettó árbevétele 2016-ban 1,5 milliárd forint volt, ami 2017-ben, 25 milliárdra, 2018-ra 52,2 milliárd forintra, 2019-ben pedig 70,3 milliárd forintra ugrott. A Lounge Design Kft. nettó árbevétele 780 millióról 7,8 milliárd forintra nőtt 3 év alatt, 2019-ben pedig meghaladta a 9 milliárdot.
Zsilák Szilvia
A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: “Minden élet számít” feliratú kormányzati plakát, 2021. január 31. (fotó: Átlátszó)
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!