koronavírus

A kommentháborúkban sok a fenntartás az orosz és a kínai koronavírus-vakcinákkal szemben

Hiába a kormány kevert üzenetű Facebook-posztjai, a felhasználók közül sokan negatív érzésekkel fordulnak az orosz és kínai vakcinákat népszerűsítő posztok felé. Még azzal kapcsolatban is jókora a megosztottság, hogy az oltás általában véve jó eszköz-e a járvány ellen — derül ki közösségimédiás vizsgálódásunk eredményeiből.

Támogatási kampány

A Newswhip közösségimédia-figyelő alkalmazását használtuk ahhoz, hogy azonosítsuk az oltásügyben január 21-27. között megjelent magyar nyelvű hírposztokat a Facebookon. A legalább ezer interakciót kiváltó mintegy száz poszttal foglalkoztunk. Azonosítottuk a két legfontosabb kérdést, amit ezek a hírposztok érintettek: azt, hogy az oltás általában véve jó dolog a koronavírus ellen, valamint hogy honnan érkezik az adott vakcina.

Ezekből a kategóriákból olyan, ezen a téren nehezen értelmezhető, politikai jellegű narratívák maradtak ki, mint a „Brüsszelből érkező” vakcinával, vagy az oltásellenesnek mondott baloldallal kapcsolatos történetek. Utóbbival kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a valóságban Magyarországon nincs komoly, oltásellenes politikai erő.

Összesen így közel hatvan posztot vizsgáltunk, amit kormányzati, média- vagy pártjellegű oldalak osztottak meg, ezekre összesen 150 493 interakció érkezett. Ez tartalmazza a likeok, a likehelyettesítő egyéb emojik, a megosztások és a kommentek számát. Azonosítottuk a hírposztok üzenetét, és a saját algoritmusunkkal készítettünk egy számítást arra, hogy az interakciók a Facebook-felhasználók a témával kapcsolatos milyen érzéseiről tanúskodnak.

Vizsgálódásunk egyelőre kísérleti jellegű, amivel azt próbáljuk felmérni: az Átlátszó eszközeivel tudjuk-e vizsgálni az oltással kapcsolatos félreinformálások, megtévesztések működését a nyilvánosságban.

A százötvenezer Facebook-interakciót vizsgáló kutatásunk azt támasztja alá, hogy súlyosan megosztottak a magyar emberek a kínai és az orosz koronavírus-vakcinákkal kapcsolatos hírek mentén, a kormányzati vagy ilyen kötődésű oldalak népszerűsítő hírposztjai dacára. A kormányzat vakcinaügyi hitelessége emiatt még a mögötte álló párténál is gyengébbnek tűnik. Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy sokan azzal sem látszanak egyetérteni: az oltás megfelelő, alkalmas védekezés a járvány ellen.

A január 21. és 27. között felvett mintánk több mint fele volt elutasító az orosz vakcinával kapcsolatban, a kínai oltóanyag esetében ez az arány négyötödös. Az orosz oltóanyag múlt héten jobban érdekelte az embereket a kínainál — ez a friss események fényében lehet, változni fog.

Vizsgálatunkban azt találtuk, hogy a vizsgálati mintánkban ugyan nagyobb a vakcina hasznosságával egyetértő emberek aránya, de az eltérés nem nagyságrendnyi. A 37 461 egyetértő interakcióval szemben mintegy 16 400 nem egyetértő interakciót számoltunk össze: a második szám kevesebb, mint fele a az elsőnek.

24.hu / Facebook

Érdekessége a kutatásunk ezen részének, hogy mindössze egyetlenegy olyan posztot találtunk, ami értékelésünk szerint önmagában azt az üzenetet közvetítette, hogy vakcina inkább nem jó dolog: ez a 24 posztja volt, ami klasszikus clickbaitként kifelejtette a posztszövegből, ami a posztban megosztott, a szintén a 24 kiadójához tartozó nlc.hu cikkéból is kimaradt: hogy Horvátországban csak azért álltak le a tömeges oltással, mert elfogyott a vakcinájuk.

Magyarország Kormánya / Facebook

Ennek a résznek másik érdekessége, hogy a vakcinát nyomató posztokkal ellenkező interakciók inkább kormányzati vagy kormányközeli Facebook-oldalakra érkeztek. A legtöbb reakciót kiváltó vakcinahasznossági témájú posztot például Magyarország Kormánya tette ki, és kimondottan élénk vitát generált. Az Orbán Viktor-parafrázist  („Mindegy, milyen színű a macska, amíg megfogja az egeret”) is tartalmazó posztra érkezett reakciók cirka egyharmada nem értett egyet az üzenettel a számításaink szerint.

Általában véve nem láttunk olyan oltásnépszerűsítő üzenetet közvetítő posztot, amit a kormányzati Facebook tett volna ki, és tíz százaléknál kevesebb ellenkezést váltott volna ki. A Fidesz hasonló posztjainál viszont mindig tíz százalék alatt maradt az ellenkezők aránya. Ez azt jelenti, hogy a kormányzat kevésbé tűnik hitelesnek vakcinaügyben, mint a mögötte álló párt.

Mindegy, milyen vakcina?

A másik azonosított, nagy témában ugyanis főleg kormányzati vagy kormányközeli oldalak nyomatták azt az üzenetet, hogy mindegy, hogy milyen vakcinát használ az ország az oltásokhoz (ideszámoltuk az orosz és kínai vakcinával kapcsolatban pozitív üzenetet tartalmazó posztokat is). Ezekkel az üzenetekkel főleg ellenzéki vagy független oldalak posztjai vitáztak. Összességükben ezek a posztok jóval több interakciót generáltak, és a vélemények is jóval megosztottabbak voltak.

52 591 olyan interakciót számoltunk, ami az algoritmusunk szerint egyetértett azzal: mindegy, hogy melyik vakcinát használjuk. Ezzel szemben 50 285-öt, ami szerint nem.

Az eredményeink egybevágnak azzal, amit az erre vonatkozó felmérések, közvélémenykutatások és szakértők is mondanak: a magyar lakosságban erős ellenérzések vannak azokkkal az orosz és kínai gyártású vakcinákkal szemben, amiket a kormányzat adminisztratív és kommunikációs eszközökkel is nyomat.

A hitelesség erodálása A kormány friss rendeletben kötelezte a szakszerv OGYÉI-t arra, hogy adott esetben olyan vakcinát is hitelesítsenek, amit nem vizsgáltak. Több jel is arra utal, hogy a kínai Sinopharm vakcinája így kapott a rendelet hatályba lépésének napján engedélyt. A hatósági pecsétről szóló hírek az OGYÉI engedélyének tényét hangsúlyozzák, ami segíthet abban, hogy a hírrel felületesen találkozók fenntartásai oldódjanak a kínai vakcinával kapcsolatban. Ez ugyanakkor nem a teljes kép: hosszútávon a gyógyszerészeti államigazgatási szerv szakmai és lakossági hitelét rongálja az, hogy a szokásos vizsgálat alól vannak törvénybe iktatott politikai kivételek. Abba jobb bele sem gondolni, hogy mi lenne akkor, ha a Sinopharm vakcinájával a gyakorlatban problémák merülnének fel.

Miközben a vakcináltatást népszerűsítő posztok kevesebb reakciót generálnak, és az oltást támogató interakciók több mint kétszeresen múlják felül az ezzel szembenállókat, azzal kapcsolatban viszont szinte pontosan kettészakadnak az érzések, hogy mindegy-e, honnan jön a vakcina.

Magyarország Kormánya / Facebook

A mintánkban a Magyarország Kormánya oldal legalább egy kormányzati posztjával is találkoztunk, ami keverte a két azonosított témára vonatkozó üzeneteket. Ez a poszt nem váltott ki kimondottan sok ellenrakciót, de nyilvánvaló, hogy a kevert kommunikáció két irányban is hathat. Egyrészt segíthet lenyomni az oltást amúgy támogató emberek torkán az amúgy kevésbé vágyott orosz, kínai vakcinákat. Vagy mindenestül elriaszthatja az embereket az állami vakcináltatástól.

Érdekes lesz figyelni, hogy ez miképpen alakul a jövőben, jelenleg úgy tűnik, hogy a kormány leginkább a saját járványügyi hitelességét erodálja ezekkel a húzásaival.

Az orosz oltásban kevesen, a kínaiban szinte senki nem bízik

Összehasonlítottuk azokra a posztokra érkezett gombnyomásokat is, amelyek csak az orosz, illetve csak a kínai vakcina ügyével foglalkoztak pro és kontra.

Az orosz oltóanyag érdekes módon jóval több embert érdekelt, mint kínai társa: több mint háromszor annyian reagáltak azokra a posztokra, amelyek a Szputnyik-V vakcinával foglalkoztak, igaz, jelentősen több poszt is született a témában. Az orosz vakcináról szóló posztok összesen több mint 57 ezer interakciót váltottak ki, komment, megosztás, like, vagy egyéb reakciójel formájában, ezzel szemben a Kínából érkező oltóanyagokra csak 15 ezer reakció érkezett.

Súlyosan megosztott a magyar lakosság az orosz vakcina dolgában. A reakciókból azt a következetést vonhatjuk le, hogy a mintánkban 52,3% volt jó véleménnyel a Szputnyik V vakcináról, 47,7%-ból azonban inkább ellenérzéseket váltanak ki az oltásról szóló dicsőségjelentések.

Az orosz oltóanyaggal kapcsolatos kétkedést leginkább az egyébként is negatív hangvételű cikkek váltották ki, amelyek elsősorban a kormánykritikus/ellenzéki oldalakon jelentek meg. Egyetlen egy olyan bejegyzés sem született a kormányközeli oldalak tollából, amelyek valamilyen szempontból negatív színben tüntetik fel a két keletről érkező vakcinát.

A Népszava január 22-i bejegyzése váltott ki leginkább vegyes érzéseket az oldal követőiben. A poszt arról számolt be, hogy folyamatban van az orosz vakcina vizsgálata, a felvezető szöveg a már jól ismert kormányzati narratíva volt, az OGYÉI igazgatója beszélt arról, hogy: „Nem az a lényeg, honnan érkezik egy vakcina, hanem hogy mit tud.” Az emberek azonban nem díjazták maradéktalanul ezt a kijelentést, 31%-uk szomorú, mérges vagy nevetős reakciójellel fejezte ki ellenvéleményét, és a kommenteknek is inkább negatív kicsengése volt.

A kínai vakcinánál már érdekesebb a helyzet, itt jóval nagyobb a különbség a két tábor között, az látszik ugyanis, hogy az emberek nagy részének ellenérzései vannak ezzel a vakcinával kapcsolatban. A reakciók mindössze 19%-a volt pozitív az ilyen típusú tartalmak kapcsán, ezzel szemben az emberek nagy része, egészen pontosan 80,5%-a fejezte ki ellenérzéseit a téma kapcsán.

A kínai vakcinával szembeni bizalmatlanságot az általánosságban véve oltáspárti Demokratikus Koalíció sikeresen látszik meglovagolni.

Szabadon terjedő konteók

A vakcinák általános hasznosságáról szóló posztok, valamint az oltóanyagok származási helye mellett meglepően népszerű volt az elmúlt napokban a Hihetetlen Magazin két Facebook-bejegyzése is.

Mind a két bejegyzés a koronavírus-diktatúra témájáról szól: az egyik arról számol be, hogy „Elkészült az első olyan internáló tábor, ahová a koronavírus-diktatúra vértanúit fogják szállítani. Vagyis azokat, akiknek más a véleményük, mint amit a központi narratíva hirdet.” A posztra meglepően sok, közel 1400 reakció érkezett, és több mint ezren meg is osztották azt.

A kommentelők többsége egyáltalán nem kérdőjelezi meg az egyébként német nyelvű, felirat nélkül feltöltött videó valóságtartalmát: többen modern Auschwitzot emlegetnek, de volt olyan is aki, így reagált a bejegyzésre: „Ez azoknak van, akik nem tartják be a kötelező házi karantént. Ha kétszer megszegik, harmadiknál már ide viszik.”A másik bejegyzés egy New York-ban készülő törvényjavaslattal riogat, ami szerint hamarosan letartóztathatják azokat az állampolgárokat, akik veszélyt jelentenek a közegészségügyre.

Ez azt jelenti, hogy a kormánynak az orosz és kínai vakcinák népszerűsítése helyett érdemes lenne inkább azzal foglalkoznia, hogy egyértelmű oltási tervet alakítson ki, amit világosan kommunikál is.

Sarkadi Nagy Márton — Szopkó Zita

Címlapkép: A bolíviai külügyminisztérium által közreadott kép Bolíviába szállítandó, orosz fejlesztésű Szputnyik V vakcinával teli ládákról Moszkvában 2021. január 27-én. MTI/EPA/Bolíviai külügyminisztérium

Megosztás