Felcsút travel club

Gyámhivatali eljárást indított a bíróság a Külügy elé jachtparkolót festő momentumos ellen

A Momentum ifjúsági szervezetének aktivistái tavaly augusztusban jachtparkolót fújtak fel Szijjártó Péternek a Külügyminisztérium elé, utalva arra, hogy a külügyminisztert egy kormányközeli nagyvállalkozó luxusjachtján fotózta le az Átlátszó. A bíróság most szándékos rongálás miatt figyelmeztetésben részesítette az aktivistákat, és mivel egyikük még fiatalkorú, ezért a bíróság az ő védelembe vételét is kezdeményezte a gyámhatóságnál. A határozat szerint egyébként 5.000 forint értékű kárt okoztak a lemosható festékkel készült felirattal a momentumosok.

Támogatási kampány

Az Átlátszó munkatársa 2020 augusztusában lefotózta Szijjártó Péter külügyminisztert az Adrián a Lady MRD luxusjacht fedélzetén, ami az állami megrendelésekből meggazdagodott Szíjj László tulajdona. A dolog egyértelműen erősen korrupciógyanús, és emiatt vitathatlanul közügy – bár a miniszter váltig állította, hogy a nyaralása magánügy. Ahogy arról később beszámoltunk, a Momentum ifjúsági szervezete, a TizenX jachtparkolót alakított ki Szijjártónak a Külügyminisztérium épülete előtt, ahova felfújták egy jacht körvonalát és a Lady Mrd feliratot, valamint kihelyeztek egy “jachtparkoló” feliratú táblát is.

Jachtparkolót csinált Szijjártónak a Külügyminisztérium elé a Momentum ifjúsági szervezete

Az ellenzéki párt szerint akármennyire is azt állítja a külügyminiszter, hogy egy kormányközeli vállalkozó jachtján töltött vakációja magánügy, ez egyáltalán nem így van.

2021. január 27-én arról számolt be a Momentum a Facebook-oldalán és a sajtónak küldött közleményében, hogy az augusztusi akció miatt eljárás alá vont aktivistákat egy rendőrségi határozat figyelmeztetésben részesíti, és a fiatalkorú „elkövetők” gyámhivatal általi védelembe helyezését kezdeményezték.

Elkértük a Momentum sajtósától a határozatot, és kiderült, hogy nem rendőrségi, hanem bírósági iratról van szó. A 2021. január 19-én szignált dokumentum szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság meghallgatás nélküli eljárásban hozta meg a döntését a 4 momentumos ellen, akiket a VIII. kerületi rendőrkapitányság jelentett fel „szándékos rongálással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés” miatt.

Momentum-aktivisták bíróság… by atlatszo

A bíróság szerint az eljárás alá vont 4 fő elkövette ezt a cselekményt, de enyhítő körülményként értékelte, hogy az elmúlt két évben nem marasztálták el őket szabálysértés miatt.

„A bíróság súlyosbító körülményként értékelte az elkövetett cselekmény elszaporodott voltát.” – áll a dokumentumban.

A határozat szerint a festékszórós felirattal okozott kár körülbelül 5.000 forint, ami nem térült meg – a bíróság a kárérték megállapításához a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. nyilatkozatát vette alapul, amely szerint ennyibe került „a károkozással érintett úttest tisztítása” munkadíjjal és anyagköltséggel együtt.

Az is kiderül az iratból, hogy a bíróság elkobozta a rendőrség által lefoglalt „FIDESZ jachtparkoló” feliratú táblát, mert a momentumosok „a bűnjelet az elkövetés eszközéül használták”.

Az aktivistákat figyelmeztetésben részesítette a bíróság, ám mivel a szándékos rongálással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés elzárással is sújtható, és az egyik momentumos aktivista még fiatalkorú, a bíróság kezdeményezte a védelembe vételét a gyámhivatalnál.

„Védelembe vételi eljárást abban az esetben kell kezdeményezni, ha alaposan feltételezhető, hogy segítséggel a gyermek fejlődése a családi környezetben biztosítható.” – olvasható a dokumentumban. A festékszórós akció idején egyébként nem egy, hanem két aktivista volt fiatalkorú, de időközben egyikük betöltötte a 18. életévét, ezért csak a másikuk esetében kezdeményezte a bírósági a gyámhivatali védelembe vételt.

Az Átlátszó megkeresésére a Momentum sajtóosztálya azt közölte, hogy jogi csoportjuk állásfoglalása szerint „Ez a cselekmény csak egyenes szándékkal követhető el, azaz az elkövetők szándékának ki kell terjedni a dolog megrongálására, az abban való szándékos károkozásban. Tekintettel arra, hogy direkt lemosható, esőben leázó termékkel történt meg a felfestés, így értelemszerűen ez a vád nem állhat meg velük szemben. Ezért tárgyalást fognak kezdeményezni.”

Erdélyi Katalin

Címlapkép: Momentum

Megosztás