Tele van csúsztatással a Nézőpont Intézet elemzése a balliberális médiatúlsúlyról

Módszertanilag is nagyon kényes, de több kérdést vet fel, mint amit megválaszol. Aki csak a Nézőpont Intézet számait olvassa, arra a következtetésre juthat, hogy itt minden a legnagyobb rendben van, miközben az elérésen kívüli legfontosabb kérdés továbbra is az, hogy akármekkora is legyen a kormánypárti média részesedése, fogyasztói találkoznak-e kormánykritikus cikkekkel, véleményekkel akkor, ha csak a kormánypárti média ér el hozzájuk.

Régen minden jobb volt – ajándékozz karácsonyra 2019-es Átlátszó-előfizetést!

Én mindig nagyon örülök, ha friss nézettségi, hallgatottsági adatok derülnek ki, nagy kincs ez manapság, mivel nem minden földi halandó fér hozzá ezekhez az adatokhoz. Ezért is örültem, hogy a Nézőpont Intézet médiakutató lába, a Médianéző az új kormánypárti médiaholding megalakulása után mintegy megsegítve a Gazdasági Versenyhivatal és a Médiahatóság dolgát, adatokkal igyekezett alátámasztani, hogy a kormánypárti médiát bekebelező alapítványmonstrum, a Közép-Európai Sajtó- és Média Alapítvány (KESMA – megj: a sajtó is média, de mindegy is) létrejötte ellenére továbbra is balliberális médiatúlsúly van. Ezzel időről-időre bepróbálkozik valaki a kormány közeléből, aztán helyre kell rakni, de ettől még a friss adatok akár új megvilágításba is helyezhetnék az eddigi tudásunkat, illetve a tudásunk hiányát.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A Médianéző elemzése először megpróbálja a KESMA-t nemzetközi kontextusba helyezni, amely olyan pazar gondolatot is tartalmaz, miszerint az RTL Csoportot is birtokló Bertelsmann Alapítvány, idézet következik: „az alapító szándéka szerint a versenyelv, az egyéni szabadság és a szolidaritás oldalán áll, amely értékek kimondatlanul, mégis egyértelműen a balliberális ideológiai világképnek feleltethetők meg”, majd hozzáteszik, hogy „kereszténységről, Isten-hitről, családról és hazáról nem esik szó a célok között”. Ez nyilván elég nevetséges megállapítás attól függetlenül, hogy a Bertelsmannról egyébként mit gondolunk, én például kevés jót.

De hogy végre a lényegre térjünk, nézzük, mit-mivel hasonlít össze a Nézőpont. Az elején kapunk egy mintát a vizsgált médiumokból, eszerint a Nézőpont A KESMA esetében minden közéleti médiafelületet vizsgált, és ehhez hozzásorolták a vállaltan kormánybarát Demokrata, pestisrácok.hu és Magyar Hírlap újságokat továbbá a TV2 és a Super TV2 legnézettebb hírműsorait. A kormánykritikus médiumok között az RTL Klub és az RTL II, valamint az ATV híradóit, a Klubrádiót, számos hetilapot (168 óra, HVG, Magyar Narancs, stb.), a Népszavát, valamint nagyon sok magas olvasottságú online híroldalt (hvg.hu, index.hu, 444.hu, atv.hu, 24.hu, napi.hu, stb.) vették figyelembe. Első kérdésként mindjárt ott van, hogy a nyíltan kormánypárti közmédia hírműsorai, felületei miért nem kerültek bele a vizsgálatba? Nem tudjuk, hogy a KESMA és a hozzácsapott kormánybarát médiumok esetében egészen pontosan mely elemeket vizsgálták, illetve ahogy az ATV/ATV.hu esetében tették, úgy belevették-e a Magyar Idők vagy a Magyar Hírlap online felületeit?

De nézzük médiatípusokra bontva!

A televízióknál kormánypártinak vették az EchoTV-t, a HírTV-t, a TV2 valamint a Super TV2 műsorait, és bár nem derül ki, de feltételezzük, hogy kormánykritikusként az RTL Klub, RTL II valamint az ATV hírműsorait azonosították. Így hozzák ki, hogy a telezíviós piacon a hírműsorok tekintetében 54 százalékos a balliberális médiatúlsúly. A konkrét adatokat nem osztották meg. Viszont nem vették számításba az elviselhetetlenül kormánypárti közmédia, tehát az M1, M2 és a Duna hírműsorainak nézettségét.

A rádiók esetében kormánypártinak a KarcFM-et és a Gongot vették, ezekkel szemben antagonistaként a Klubrádiót nevezték meg, így kijött, hogy a Klubrádió 53 százalékkal veri a kormánypárti rádiókat. A Nézőpont nagyvonalúan nem említi az Andy Vajna tulajdonában lévő Rádió1 hálózatot, amelynek van hírszolgáltatási kötelezettsége és ahogy a legtöbben, ők is az MTI híranyagait olvassák fel. Továbbá szintén nem számolják bele a kormánypártiba a közszolgálati Kossuth rádiót és Petőfi Rádiót sem.

A nyomtatott sajtó esetében azt választotta a Médianéző, hogy egy kalap alá vette a napilapokat, hetilapokat és az ingyenesen elérhető Lokált, továbbá a kormánypárti lapok 991207-es összesített példányszáma (nyomtatott példány? Terjesztett? Aktívan vásárolt?) arra enged következtetni, hogy a megyei napilapokat is ide vették. Ebben az egy halmazban 72 százalékos a kormánypárti fölény a Nézőpont számítása szerint. Ha azonban az ingyenesen terjesztett napilapokat nézzük, akkor 100 százalékos, a vidéki napilapszegmensben szintén 100 százalékos lenne a kormánypárti fölény, miközben a hetilapoknál inkább kormánykritikus lenne. Ez azért is fontos különbségtétel, mert a vidéki Magyarország médiafogyasztási szokásai merőben eltérnek akár a városi, akár a fővárosi médiafogyasztási szokásoktól, így érdemes lett volna ezeket különválasztani.

A hírportálok esetében – ahogy ez amúgy sem lett volna meglepetés – valóban kormánykritikus túlsúly van. Itt konkrétan 71 százalékos lett a kormánykritikus médiafölény a Nézőpont szerint, ez a mi számításaink szerint már tavaly is kevesebb volt (63 százalék), de ettől még itt valóban többségben vannak a kormánykritikus médiumok.

Ezt az adathalmazt szépen összeadva végül a Médianéző arra a következtetésre jut, hogy a KESMA vs. kormánykritikus médiumok elérése 33 és 67 százalékos, az egyéb kormánypárti médiumokkal kiegészült KESMA elérése pedig 41 százalékra nő, szemben a kormánykritikusok 59 százalékával. Majd mellékelték hozzá ezt az adatvizualizációs szempontból is pazar diagrampárt.

forrás: Nézőpont Intézet / Médianéző

Hogy mindennek mégis mi a jelentősége? Legutóbb, amikor kormánypárti és kormánykritikus arányokról írtunk, magunkat is óvatosságra intve, önkritikusan jeleztük, hogy így kevés értelme van addig az összehasonlítgatásnak, amíg nem rendelkezünk hiteles, bárki számára elérhető részletes adatokkal, illetve akkor sincs értelme, ha ezeket az adatokat szimplán összeadogatjuk, mindenféle demográfiai, keresztolvasottsági adatok nélkül. Hozzáteszem, hogy sem a GVH, sem pedig a Médiatanács nem hozhatna semmilyen médiapiaci döntést ilyen jellegű mélyfúrások nélkül, de most úgy tűnik, hogy a Nézőpont Intézet mintha megágyazna egy esetleges versenyhatósági döntésnek. A vizsgált médiumok listája nem átlátható, nem következetes, a közszolgálati médiával nem számol, nem érzékeny a különböző szegmensekre, nem számol sem demográfiával, sem keresztolvasottsággal, sem a finanszírozás fenntarthatóságával, illetve azzal a ténnyel, hogy a KESMA, ahogy az oda eddig nem csatlakozó kormánypárti médiumok lényegében nem piaci alapon működnek, mivel többségében az állam tartja fenn őket közpénzből.

A KESMA konstrukciója akármilyen médiaarányok mellett is felveti azt a kérdést, hogy a GVH szerint összpontosulhat-e egyetlen kézben bizonyos részpiacok 40-70, esetenként 100 százaléka? Ha a Médianéző számításait nézzük, úgy a teljes médiapiac elérésének 33 százaléka kerülne egy kézbe, és nyilvánvalóan ezt a koncentrációt csak úgy lehet elméletben egyensúlyozni, ha minden olyan hírmédiaszolgáltatót, amely nem a KESMA tulajdonában van, úgy kezelnek, mintha egyetlen balliberális tulajdonosa lenne. Ez szintén nem egy tisztességes összehasonlítás.

Aki csak a Nézőpont Intézet számait olvassa, arra a következtetésre juthat, hogy itt minden a legnagyobb rendben van, miközben az elérésen kívüli legfontosabb kérdés továbbra is az, hogy akármekkora is legyen a kormánypárti média részesedése, fogyasztói találkoznak-e kormánykritikus cikkekkel, véleményekkel akkor, ha csak a kormánypárti média ér el hozzájuk.

Bátorfy Attila