Forintra pontosan eltalálta a parlamenti képviselő barátjának cége a tender árát
További 9 esetben pedig pár ezer forint volt az eltérés az anyagi fedezet és a megajánlott ár között. Jelentjük az eseteket a hatóságnál.
A Mészáros és Mészáros Kft. a Békés Drén Kft.-vel közösen végez helyreállítási munkákat az első rendű árvízvédelmi fővédvonalakon.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság július közepén írt ki nyílt közbeszerzést árvízvédelmi munkálatokra, a tender eredménye november 24-én jelent meg az EU-s közbeszerzési értesítőben.
A nettó 9 milliárd 113 millió forint értékű megbízást a Mészáros és Mészáros Kft. valamint a Békés Drén Kft. alkotta Védképesség 2017 Konzorcium nyerte.
Azt nem tudni, hogy pontosan hol fognak dolgozni a cégek, a hivatalos tájékoztatóban csak az szerepel, hogy a beruházás célja „A védelmi képesség helyreállítása az I. rendű árvízvédelmi fővédvonalakon, a 2016. évi őszi felülvizsgálatokon tapasztaltak és az elmúlt években levonuló árvizek alakalmával regisztrált árvízi jelenségek alapján”. A beruházás egy KEHOP-os projekt része, vagyis az EU fizeti az árát.
Mészáros Lőrinc cégének szerencsés hete van: tegnap a 420 milliárdos gigatender keretében nyert el egy nettó 4,4 milliárdos megbízást a váci szennyvíztisztító-telep fejlesztésére.
További 9 esetben pedig pár ezer forint volt az eltérés az anyagi fedezet és a megajánlott ár között. Jelentjük az eseteket a hatóságnál.
A kivitelezést a WHB Kft. és a Garage Kft. nettó 54 milliárd forintos ajánlattal nyerte el 3 évvel ezelőtt, de azóta 7 milliárddal drágult a projekt.
Szíjj László érdekeltsége adta a legolcsóbb ajánlatot, így – ha nem jön közbe semmi – ők végezhetik el a munkálatokat.
Rekordszámú mennyiség állhat a rendőrség rendelkezésére, ha találnak beszállítót.