Egyéb

Nem árulja el a rendőrség, hogy nyomoznak-e a Dózsa György úti ámokfutó kábítószerügyében

 

Kábítószer-bűnözés elleni nyomozásban jártas szakértőnk szerint a rendőrségnek vizsgálnia kéne, hogy a Dózsa György úti, két halálos áldozatot követelő baleset ügyében gyanúsított M. Richárd honnan szerezte be a kokaint, amelynek nyomait kimutatták a vizeletében. Teplán Tibor volt nyomozó szerint a drog és a terjesztői hálózat utáni kutakodás még akkor is fontos, ha a szakértő azt állapította meg, hogy a szerencsétlenség okozójának tartott férfi a történtek idején már nem állt a drog hatása alatt. A rendőrség érdeklődésünkre még azt sem árulta el, hogy M. Richárdnál tartottak-e házkutatást ezügyben.

Melyik rendőri szerv vizsgálja a kábítószerrel való visszaélés gyanúját, volt-e a gyanúsított otthonában házkutatás? Ha nem, akkor miért nem, valamint a baleset óta kötelezték-e a gyanúsítottat új vizelet- és vérminta adására?

Többek között ezeket kérdezte az Átlátszó a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól (BRFK) és a nyomozás felügyeletét ellátó Fővárosi Főügyészségtől (FFÜ) az idén május 15-én, a Dózsa György úton történt, két halálos áldozatot követelő szerencsétlenséggel kapcsolatban, miután az egyik érintettet, M. Richárdot halálos közúti baleset okozásának vétségének, illetve kábítószer-birtoklás vétségének elkövetésével gyanúsították meg.

Az utóbbi gyanúsítást annak köszönhette a férfi, hogy a Zoom.hu-n idézett igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint kokain bomlástermékét találták a vizeletmintájában. A szakértő arra jutott, hogy M. Richárd a baleset előtt 2-3 nappal fogyaszthatta a kokaint, ám „a cselekmény idejére az aktív hatóanyag a vérében kiürült, ezért a járművezetésre hátrányos befolyást nem gyakorolt.”

„Tekintettel arra, hogy a balesettel összefüggésben a személyre szóló megalapozott gyanú közléséhez szükséges adatok a szakvélemények elkészültével jutottak a nyomozó hatóság birtokába, őrizetbe vételre és személyi szabadság korlátozására közvetlenül a balesetet követően nem kerülhetett sor.”

Ez áll a police.hu-n augusztus 25-én megjelentetett közleményben, amelyben azt magyarázzák, hogy miért csak pár hete került sor a férfi meggyanúsítására.

Korábbi cikkeink a témáról

A Dózsa György úti baleset idején sem vezethetett volna M. Richárd, mert már korábban összegyűlt a 18 büntetőpontja

A kazah konzul cégcsoportjának alvállalkozójaként kapott rendőrségi megbízást a csepeli Fidesz kedvenc biztonsági cége

Érthetetlen, miért csak most lett gyanúsított a Dózsa György úti gázoló

Úgy tudjuk, hogy az igazságügyi orvosszakértői vélemény megállapításai miatt nem lett a közúti baleset okozásából minősített eset. Így pedig az elkövető végül egy viszonylag enyhe büntetést kaphat.

Pedig a kábítószer jelenléte miatt indokolt lépés lehetett egy házkutatás is annak kiderítésére, hogy az ámokfutó otthonában is tart-e kokaint.

Teplán Tibor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság egykori rablási, majd kábítószer-bűnözés elleni nyomozója az Átlátszónak azt mondta, hogy a terjesztői hálózatok felderítése érdekében azt is ki kellenne nyomozni, hogy M. Richárd kitől szerezte a kokaint.

Ezt nehezíti, hogy „a gyanúsítottnak nincs igazmondási kötelessége úgy, mint a tanúnak, és nem kell a dílerét elárulnia”.

Rákérdeztünk a rendőrség erre vonatkozó lépéseire, ám csak a fent már idézett közleményt küldte meg a BRFK Kommunikációs osztálya, a kérdéseinkre a nyomozás érdekeire való hivatkozással nem válaszoltak. A nyomozás felügyeletét ellátó Fővárosi Főügyészség is hasonlóan reagált, hozzátéve, hogy túl konkrét, „a nyomozás idején alapvetően nem nyilvános kérdéskörre vonatkozó” dolgokról érdeklődtünk.

Csikász Brigitta

Megosztás