Bezárás
Hírek

Törvénysértő lehet a Horváth András elleni büntetőeljárás

Láthatóan nagyobb vehemenciával nyomoz a rendőrség a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) súlyos korrupciós vádakkal illető Horváth András ellen tett feljelentés miatt, mint az egykori adóellenőr által tett közérdekű bejelentés ügyében. A Társaság a Szabadságjogokért, a Transparency International Magyarország, a K-Monitor és az atlatszo.hu közös közleménye.

A volt revizort a NAV azért jelentette fel személyes adatokkal való visszaélés miatt, mert állítólag jogsértő módon kutakodott az adóhatóság nyilvántartásában, és így számos adótitkot tartalmazó adatot, iratot szerzett meg. Horváth András ezekre az adatokra és iratokra alapozta az áfacsalásról szóló korrupciós bejelentését. A rendőrség tegnap ezeket az iratokat is lefoglalta Horváth Andrástól, ami két szempontból is súlyos problémákat vet fel.

Egyrészt, a személyes adatokkal való visszaélés csak akkor számít bűncselekménynek, ha azt haszonszerzés céljából vagy jelentős érdeksérelmet okozva követték el. Horváth András esetében a haszonszerzési célzat kizárható, hiszen ő közérdekű bejelentést tett, amiből eddig az egyedüli „haszna” az volt, hogy a NAV kétszer is feljelentette. Jelentős érdeksérelmet pedig legfeljebb a feljelentésében szereplő áfacsalóknak okozhatott azzal, hogy a hatóságok előtt leleplezte a tetteiket. Azt azonban senki nem gondolhatja komolyan, hogy a büntetőjog éppen az adócsalókat védené.

Ha azonban ez nem lenne elegendő, a Nemzeti Nyomozó Iroda figyelmébe ajánljuk a tisztességes eljárás védelméről szóló 2009. évi CLXIII. törvény 21. § (5) bekezdését. Ennek értelmében a „bejelentővel szemben a bejelentés tartalma alapján titoksértés miatt joghátrányt nem lehet alkalmazni, kivéve, ha a bejelentés rosszhiszemű volt”. Ha a lefoglalást az indokolta, hogy Horváth András adótitkokkal élt vissza, akkor e szabályra figyelemmel nem lehetne továbbfolytatni a nyomozást, sőt, a lefoglalásra sem kerülhetett volna sor. A tisztességes eljárás védelméről szóló, hatályban lévő törvény a közérdekű bejelentők védelmét szolgálja, már ha alkalmaznák. Amíg nem bizonyosodik be, hogy Horváth András valótlanságot állított a NAV-ról és az áfacsalásról, megilleti a közérdekű bejelentőknek járó védelem. Például joga van ahhoz, hogy ne ellene nyomozzanak, hanem az ő bejelentését vizsgálják ki.

Ezért felszólítjuk a rendőrséget: vizsgálja meg, hogy nem sérti-e a tisztességes eljárás védelméről szóló törvényt a személyes adattal visszaélés miatt indított nyomozás. 

Korábbi cikkeink a NAV-botrányról

Horváth: A zöld dossziét akarták a rendőrök – videóinterjú

A nemzetközi cégek egy bonyolult csalási szerkezet részévé válnak

Áfacsalás miatti nyomozás egy CBA-közeli cég ellen – a jéghegy csúcsa?

Horváth egy éve üzent Lázárnak és Cséfalvaynak – közöljük a levelét

Kormányrendelettel szüntették meg a NAV elitcsapatát – újabb ex-adóellenőr beszélt

Eltűnő milliárdok – a magyar állam legnagyobb adósai

Horváth András már két éve milliárdos számlagyárakra figyelmeztette a Fideszt

Horváth András: a pártok a korrupciót védik (video)

NAV: Érdemi vizsgálat helyett megfélemlítés

Horváth András: Az adócsaló hálózatok elleni fellépés helyzete Magyarországon

Betelt a pohár egy adóellenőrnél, feljelentette a NAV-ot (video)

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom