A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) tavaly nyáron 25 milliárd forint értékű keretszerződést kötött az állami intézmények kommunikációs feladatainak ellátására a Csetényi Csaba tulajdonában lévő Network (korábban HG) 360 Reklámügynökség Kft.-vel és Affiliate Network Kft.-vel, valamint a Kuna Tibor tulajdonában lévő Trinity International Kft.-vel, továbbá a MindShare Médiaügynökség Kft.-vel.
Az NKOH most, november elején közzétette a Közbeszerzési Értesítőben, hogy a 25 milliárd forintos keretösszegből 2016. harmadik negyedévében mire mennyit fordított.
A tájékoztatás szerint összesen nettó 6,669 milliárd forint értékű megállapodásokat kötöttek július elejétől szeptember végéig, és ebből az összegben nem kis tételt tesznek ki a kvótanépszavazással kapcsolatos reklámhadjárat költségei. A legnagyobb nyertesek pedig szokás szerint Rogán szomszédjának, Csetényi Csabának cégei, de Szijjártó Péter barátjának, Kuna Tibornak a vállalkozása sem panaszkodhat.
Az Egyesült Reklám Konzorcium (Network 360 Kft., Affiliate Network Kft.) több megbízásból összesen 5,3 milliárd forintot kapott, vagyis a negyedévben elköltött összeg 80 százaléka lett Csetényi Csaba cégeié. A főbb szerződések:
– kormányzati tájékoztató kampányok 1,889 milliárd forint
– kvótanépszavazás kommunikációs kampánya 2 milliárd forint
– aktuális kormányzati intézkedésekkel kapcsolatos feladatok 787,4 millió forint
– MÁV-START Zrt.-nek kommunikációs feladatok 250 millió forint
– piackutatások a MÁV START Zrt.-nek 55 millió forint
– MVM Paks II Zrt. részére kommunikációs feladatok 98,3 millió forint
– állampapírok reklámozása 120 millió forint
– médiavásárlás a Diákhitel Zrt.-nek 40 millió forint
– a Budapesti Operettszínháznak médiavásárlás 25 millió forint
A Trinity-Sprint Konzorcium, vagyis a Trinity International Communications Kft. és a Sprint Nyomdaipari Kft. sem panaszkodhat, hiszen összesen 1 milliárd forintot sikerült behúzniuk. A főbb megbízások:
– az Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégiával kapcsolatos kommunikáció 294,5 millió forint
– általános kommunikáció a Nemzeti Befektetési Ügynökségnek 223,4 millió forint
– Magyar Kereskedelem-fejlesztési és Promóciós Kft. kommunikáció 143 millió Ft
– Központi Okos Mérés Zrt. Intelligens Hálózat Mintaprojekt elindítása és társadalmasítása 118 millió forint
– a 2016. évi Mikrocenzus kommunikációs feladatai a KSH-nak 116,6 millió forint
– stratégiai tanácsadás az Eximbanknak 99,3 millió forint
A Mindshare Médiaügynökség Kft. – HAB Advert Kommunikációs Ügynökség Kft. – Goodwill Communications Kft. alkotta konzorcium a negyedévben elköltött 6,6 milliárdból fennmaradt közel 300 millió forintot két megbízás keretében kapta meg:
– médiatervezés és -vásárlás a Magyar Posta Zrt.-nek 217,8 millió forint
– hirdetésközzététel a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalnak 81 millió forint
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!