
Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A Honvédelmi Minisztérium eredetileg öt helikoptert akart felújíttatni 3 milliárd forintért, de az oroszok csak négyet pofoznak ki közel 4 milliárdért.
Július közepén az Origo írta meg elsőként, hogy a Rosztek orosz állami konszern helikoptergyártásra és -felújításra szakosodott vállalata, a Vertoljoti Rosszii nyerte a magyar helikoptendert, így ez a cég fogja felújítani a Magyar Honvédség Mi-17-es szállítóhelikoptereit.
A Honvédelmi Minisztérium az MTI-nek megerősítette a hírt, a részletekről pedig annyit közöltek, hogy az eredetileg tervezett öt gép helyett csak négyet újítanak fel az oroszok a Novoszibirszki Légijármű Javító Üzemben, közel 4 milliárd forintért.
A Honvédelmi Minisztérium Beszerzési Hivatala február 10-én írt ki tárgyalásos közbeszerzést az öt darab Mi-17-es helikopter ipari nagyfelújítására mindössze 4 hetes ajánlattételi határidővel, a pályázóknak ugyanis március 11-ig kellett ajánlatot tenniük. A kiírás szerint május végén már kezdődött is volna a munka, ami 2017. november végéig tart.
Augusztus elején megjelent az EU-s közbeszerzési értesítőben a tender eredménye, amiből kiderül, hogy valóban a Vertoljoti Rossziji kapta a megbízást. Az orosz cég volt az egyedüli ajánlattevő, így verseny egyáltalán nem volt az eljárás során.
Az eredményközlőből kiderül az is, hogy a Honvédelmi Minisztérium eredetileg 3,14 milliárdot tervezett költeni öt Mi-17-es helikopter felújítására, de végül közel egymilliárd forinttal többre szerződtek az oroszokkal. A teljes költség ugyanis 12,68 millió euró, ami 300 forintos árfolyamon átszámolna mintegy 3,8 milliárd forint.
Ennek fényében érdekes Igor Csecsikov, a Vertoljoti Rossziji igazgatóhelyettesének júliusi nyilatkozata, miszerint a szerződést „mindkét fél számára vonzó feltételekkel kötötték”.
Az is különös, hogy a hirdetmény szerint július 7-én írta alá a szerződést a HM az orosz vállalattal, ám ugyanezen a napon Simicskó István honvédelmi miniszter azt válaszolta az MSZP-s Demeter Márta által feltett írásbeli kérdésre, hogy „A Mi-17-es szállítóhelikopterek nagyjavítására kiírt beszerzési eljárás még nem zárult le.”
Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!