
Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A kommunikációs és rendezvényszervezési feladatokat EU-s pénzből fizeti a kormány.
A július végén megjelent hivatalos tájékoztató szerint a Miniszterelnökség által áprilisban kiírt kommunikációs tender eredményesen zárult, a kiíró július elején kötött szerződést a nyertesekkel.
Az összesen 5,1 milliárd forint értékű közbeszerzést európai uniós programokból (Közszolgáltatásfejlesztés Operatív Program, Vidékfejlesztési Program, Magyar Halgazdálkodási Operatív Program) fizeti a kormány, a feladat három részből áll:
1, PR és kreatív feladatok, médiavásárlás, közvélemény- és piackutatás
2, Rendezvényszervezési feladatok ellátása
3, Nyomdai feladatok, grafikai tervezés, DTP és egyéb produkciós feladatok ellátása
A tendert a Miniszterelnökségtől az utóbbi időben több milliárdos megbízást is elnyerő Ész-Ker Kft. bonyolította, és a nyertesek sem ismeretlen szereplők a piacon.
A PR-feladatokra vonatkozó részmegbízás értéke 4,5 milliárd forint, a nyertes ajánlattevő pedig a Network 360 Reklámügynökség Kft., Affiliate Network Kft., és LV-Team Kft. alkotta trió lett. A Network 360 és az Affiliate tulajdonosa egyaránt a Rogán Antal pasa parki szomszédjaként elhíresült Csetényi Csaba, aki a két cégből összesen 700 millió forint osztalékot vett fel tavaly.
A rendezvényszervezési feladatokra vonatkozó rész értéke 425,89 millió forint, ennek nyertese közös ajánlattevőként a Network 360 Reklámügynökség Kft. és az LV-Team Kft. lett.
Az esztergomi LV-Team Kft.-nek még honlapja sincs, és tavaly decemberben alulmaradt Csetényi cégeivel szemben a MOB közbeszerzésén. Az Lv-Team Kft. tavalyi nettó árbevétele mindössze 78 millió forint volt, a miniszterelnökségi megbízás tehát kimondottan jól jött a cégnek.
Kapcsolódó:
A Fideszhez köthető konzorcium nyerte a Miniszterelnökség 670 milliós tanácsadói tenderét
Csetényi Csaba 700 millió forint osztalékot vett ki a cégeiből
Rogán szomszédjának is boldog karácsonya volt
5,1 milliárd forint állami megbízást kaptak a Rogán szomszédjához köthető cégek
A közbeszerzés harmadik, nyomdai munkákra kiírt részét a Dombrádi testvérek közvetett tulajdonában lévő Pátria Nyomda Zrt. nyerte, értéke nettó 200 millió forint.
A cégadatokat az Opten szolgáltatta.
Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!