5,1 milliárd forint állami megbízást kaptak a Rogán szomszédjához köthető cégek

pasacimlap

Csak 2015-ben 3 milliárd forint értékű közbeszerzést nyertek a Csetényi Csabához köthető cégek.

Kapcsolódó cikkek

Az EMMI családbarát kampányait is Csetényi Csaba cégére bízták

Bréking! Rogán szomszédja elvesztett egy közbeszerzést!

Rogán szomszédjának is boldog karácsonya volt

Újabb 381 millió forint Rogán szomszédjának

Sürgős plakátozás mint nyilvánosságot és versenyt kizáró indok 300 milliós beszerzés esetén?

Csetényi Csaba nevét 2013-ban ismerte meg az ország: akkor derült ki, hogy oly sok más kormányközeli emberhez hasonlóan ő is több koncessziót nyert a nagy nemzeti trafikpályázaton. Csetényi konkrétan kettő, testvére, Zsuzsanna szintén kettő, üzlettársa, Krskó Tibor pedig öt dohánybolt üzemeltetési jogát kapta meg az akkor még Rogán Antal által vezetett V. kerületben.

Rogán semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy társasházi szomszédja érdekkörébe összesen 9 trafik került.

“A Csetényi Csaba – Krskó Tibor páros 16 éve üzemeltet trafikot a kerületben CigarTower néven. Sokkal hosszabb ideje csinálnak trafikot, mint hogy én ismertem volna őket.” – mondta akkor az Indexnek.

A Rogán szomszédjához köthető cég 5,1 milliárd forint állami megbízást kapott 2010 óta from atlatszo.hu on Vimeo.

 

Krskó Tibor 2002 végén alapította a Hamu és Gyémánt Média Kft.-t, melyet 2003 januárjában jegyzett be a bíróság, majd 2004-ben társtulajdonos lett benne Csetényi Csaba testvére, Zsuzsanna. 2007-2010 között a Ciprusra bejegyzett Telluride Enterprises Ltd. volt a Hamu és Gyémánt tulajdonosa, majd 2010 őszétől a Krsko Tibor és Csetényi Csaba által frissen alapított HGY Invest Kft. birtokába került a cég.

2015 októberében Csetényi kiszállt a HGY Investből, így azóta áttételesen sem tulajdonosa a Hamu és Gyémántnak, amelyet azóta Krskó Tibor egyedül birtokol a HGY Invest Kft.-n keresztül.

Kezdetektől sikeres reklámügynökség

Azonban a Hamu és Gyémánt Kft. tulajdonában lévő Epicure Events Kft. még 2011-ben megalapította a HG 360 Reklámügynökség Kft.-t, melynek a kezdetektől Csetényi Csaba volt az ügyvezetője, és tavaly ősz óta ő az egyedüli tulajdonosa is a cégnek. Érdekesség, hogy a HG 360 Kft.-ben az alapítás után néhány hónapig tulajdonrésze volt a Halkó Gabriella és Jáksó László közös tulajdonában lévő Art&Title Produkciós Kft.-nek is.

 

 

A HG 360 első közbeszerzését bejegyzése után fél évvel nyerte: 2012 áprilisában az NFÜ kreatív és PR-feladatokra kiírt, nettó 425 millió forintos nyílt tenderén győzedelmeskedtek. Majd ugyanabban az évben még két állami megbízást kapott a cég: megnyerte az Államadósság Kezelő Központ (AKK) állampapírreklámra vonatkozó hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzését nettó 132 millió és a Magyar Turizmus Zrt. bel- és külföldi reklámkampányára kiírt gyorsított eljárásban lefolytatott tenderét nettó 236 millió forint értékben.

2013-ban csupán egyetlen közpénzes megbízást kapott a HG 360 Kft.: az NFÜ PR-feladatokra kiírt nyílt tenderét, és ezzel egy nettó 440 milliós keretszerződést nyert a cég.

2014-ben azonban már 1 milliárd forint értékben nyert állami tendereket a Csetényi Csaba és Krskó Tibor érdekeltségébe tartozó HG 360 Kft.:

  • először az AKK bízta meg a céget állampapírok reklámozásával hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzésen nettó 200 millió forintért,
  • majd pedig a Miniszterelnökség kötött velük nettó 800 milliós keretszerződést kreatív feladatokra egy nyílt tender eredményeképpen.

2015, a nyílt verseny vége

2015-ben már egyetlen nyílt közbeszerzési eljárást sem nyert a HG 360 Kft., amely összesen hét megbízást nyert a tavalyi évben, együttesen 3,1 milliárd forint értékben. A hétből négy tendert az év folyamán – a 2015 októberétől Rogán Antal irányítása alatt álló – Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) írt ki.

  • a Miniszterelnökségtől nettó 300 millió a menekültellenes kampányra hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás során,
  • a Magyar Bocuse d’Or Akadémia Egyesülettől nettó 24,2 millió Kbt. 122/A. § szerinti, vagyis a 25 milliós értékhatár alatti eljárásban,
  • nettó 300 millió a menekültellenes állami kampány újabb fordulójára az NKOH hirdetmény nélküli tárgyalásos tenderen,
  • nettó 1,5 milliárd a kormányablakok népszerűsítésére az NKOH gyorsított eljárásos közbeszerzésén,
  • majd egy újabb nettó 300 milliós megbízás menekültellenes kampányra az NKOH-tól hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban,
  • nettó 360 millió a Magyar Olimpiai Bizottságtól a 120. születésnapi ünnepség szervezésére és a budapesti olimpiát népszerűsítő reklámkampány megtervezésére hirdetmény nélkül,
  • végül nettó 275,6 millió az NKOH-tól az EMMI családbarát-reklámkampányára.

A MOB-os és EMMI-s megbízást már nem egyedül, hanem az Affiliate Kft.-vel közösen nyerte el a HG 360, amit időközben Network 360 Kft.-re neveztek át.

Az Affiliate Kft.-t 2009-ben alapította a Hamu és Gyémánt Kft., ám 2015 októbere óta – mióta kiszállt a HGY Invest Kft.-ből, és így azóta áttételesen sem tulajdonosa a Hamu és Gyémántnak – Csetényi Csaba az Affiliate egyedüli tulajdonosa. Korábban a cég ügyvezetője is ő volt, ám 2015 októberében dr. Nagy Brigitta vette át a helyét, aki szintén tavaly lett a Network 360 Reklámügynökség Kft. ügyvezetője is.

Nagy Brigitta emellett szintén ügyvezetője a tavaly novemberben – a Hamu és Gyémánthoz, valamint a többi Csetényi-érdekeltséghez hasonlóan a Lisznyai utca 38-as szám alá –  bejegyzett Network 360 Management Kft.-nek is, amelynek Nagy mellett tulajdonosa Bánáty Péter, a HG Média fejlesztési igazgatója, Maresch Miklós, a HG Média pénzügyi vezetője, továbbá Schiffer Ferenc, Rummel Gábor, Agárdi Péter és Csetényi Csaba is.

Rogán és a valóság

Rogán Antal január 22-én az ATV-nek adott interjújában azt mondta, hogy “Csetényi Csaba cége épp úgy nyert, mint ahogy veszített is. Milliárdos nagyságrendű tendert is veszítettek el” – szögezte le a miniszter, és azt is mondta, hogy “az említett cég a Fidesz kormányra kerülése előtt is kapott állami megbízásokat, sikeres piaci szereplő volt.”

Nos, az NKOH-t irányító Pasa parki lakos állításának első része szép kitérő válasz a kérdésre, hogy mennyit nyertek a Csetényi Csabához köthető cégek, az állítás második része pedig konkrétan nem igaz. Hiszen – mint fentebb írtuk – az említett céget, a ma már Network 360-nak nevezett HG 360 Reklámügynökség Kft.-t 2011-ben, vagyis a Fidesz kormányra kerülése után alapították. Korábban tehát nehezen kaphatott állami megbízásokat.

A Csetényihez köthető másik cég, az Affiliate ugyan már létezett 2010 előtt, de a Közbeszerzési Értesítő hivatalos adatai szerint egyetlen egy darab megbízást sem nyert.

Persze lehetséges, hogy Rogán Antal keveri a cégneveket. Krskó Tibor cége, a HG Média Kft. nyert közbeszerzést 2010 előtt: egy nettó 57,9 millió forintos megbízást az ITDH Hungary Zrt.-től 2008-ban. Viszont a HG Médiában Csetényi Csaba csak 2010 őszén szerzett tulajdonrészt a frissen alapított, Krskóval közös HGY Invest Kft.-n keresztül.

Csetényihez köthető, legismertebb cégnek, az kommunikációs tendereket sorra nyerő Network 360 Kft.-nek “sikerességét” jól mutatja az alábbi grafikon: bár a 2015-ös cégmérleg csak májusban lesz nyilvános, az látszik, hogy a korábbi években a cég árbevételének nagy részét az állami megbízások tették ki. Alapítása óta összesen 5,1 milliárd forint értékű közbeszerzést nyert a Csetényi Csabához köthető cég.

 

 

Erdélyi Katalin

Videó: Baranya Ákos

A cégadatokat az Opten és a Céginfo.hu szolgáltatta.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

  • szentjudas

    meg lennék lepve, ha nem haverok kapták volna a megrendeléseket, ez itt a szabad verseny orbán módra….

  • pite

    Segítsetek a képviselői vagyonnyilatkozatok átláthatóbbá tételében! Most vasárnap: https://www.facebook.com/events/842443989197500/