
Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
Ugyan idén még csak két közbeszerzést nyert az EuroAszfalt, de már közeledik a 2015-ös év teljesítményéhez.
4,4 milliárd forintért építheti meg az EuroAszfalt az M30-as gyorsforgalmi út Tornyosnémeti és az országhatár közötti szakaszát – derül ki a TED uniós közbeszerzési tájékoztatóból. A projektre ajánlattevőként jelentkezett az összes fontos építőipari cég, például a Duna Aszfalt, a Strabag, a Swietelsky és a Colas.
Az EuroAszfalt ezzel a projekttel idén eddig két közbeszerzést nyert el, összesen 7,1 milliárd forint értékben. A másik tenderen a Colas Út Zrt.-vel és a Colas Hungária Zrt.-vel indult közösen, együtt 8 milliárd forintért végezhetnek munkákat a 21. sz. főúton.
Bár az EuroAszfalt messze nem nyert akkora összegeket közbeszerzéseken, mint a Duna Aszfalt vagy Közgép, stabilan tartotta magát a top építőipari cégek között. 2013-ban 63,7 milliárd forintért dolgozott, 2014-ben csak 5,6 milliárdért, azonban 2015-ben sikerült visszatornáznia magát 10,6 milliárd forintra. Ez azért fontos, mert a 2007 – 2013-as uniós pályázati ciklus kifutásával csak az EuroAszfaltnak és a SADE-nak sikerült javítani az eredményét 2014-hez képest. Erről egy korábbi cikkünkben is írtunk.
További cikkeink az Euroaszfaltról:
Felszívódott EU-támogatások: Háromszázmilliót bukott az útfelújításon
Uniós pénzek is eltűntek a Vegyépszer körül burjánzó cégcsoportban
Egyszer barát, egyszer ellenség: az építőipari közbeszerzések cápái
Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!