Több, mint négy év után jogerősen is lezárult a Hubertus-per, amelyben a magyar államot képviselő Nemzeti Földalapkezelő Szervezet feltűnő értékaránytalanságra, jogszabályba és jó erkölcsbe ütközésre hivatkozva támadta a Hubertus Bt-vel 1992-ben kötött szerződést. A Kúria februári döntése szerint a szerződés érvényes, így azt már csak legfeljebb a „lex Hubertus” alkalmazásával szüntethetné meg egyoldalúan az állam. Az ügynek számtalan tanulsága, és szinte ugyanannyi nyitott kérdése van – például az, hogy miért és milyen eszközökkel próbál az állam nyomást gyakorolni egyes bíróságokra, akár azok döntését követően is. Az eljárás négy éve alatt a Hubertus Bt. jogi képviselője csak ritkán és röviden nyilatkozott – Dr. Hubay Gyula a Kúria döntését követően nyilatkozott először bővebb interjú keretében.
Vázolná röviden az ügy hátterét, például azt, hogy konkrétan mire hivatkozva indított pert a magyar állam egy több, mint húsz éve működő bérleti szerződés érvénytelenítése miatt?
A haszonbérleti szerződés a magyar államot akkoriban képviselő Állami Vagyonügynökség és a Hubertus Rt. között 1992-ben, a Balaton-nagybereki Állami Gazdaság (BNB ÁG) privatizációjával kapcsolatban köttetett. A gazdaság Balatonfenyves központtal működött a dél-balatoni térségben és közel 8000 hektár területen végzett vízkormányzást, erdősítést, mezőgazdasági művelést, turisztikai tevékenységet. A terület részben természetvédelmi terület is volt, és alkalmas volt vadászati tevékenység végzésére.
A privatizációs szerződést egy német üzletember, a német kereskedelmi és iparkamara befolyásos tagja, Ludwig Georg Braun illetve családja gazdasági érdekeltsége kötötte meg a Magyar Állammal. A Braun fivérek korábban többször vadásztak a BNB ÁG területén és befektetőként többek között Antall József hívószavára vettek részt a csőd közelébe került állami gazdaság megmentésében. Több, mint két éven keresztül folytak a tárgyalások, amit azért fontos hangsúlyozni, mert ez önmagában mutatja, hogy milyen mélyen átgondolt és szakmai alapon nyugvó megállapodásról volt szó.
Mivel éppen ebben az időben a jogrendszer teljes átalakuláson ment keresztül, mind a Magyar Állam, mind a Braun család szándéka közös vállalt létrehozására irányult. Ennek megfelelően a Magyar Állam és a német befektető létrehozták a BNB ÁG-ból a Hubertus Agráripari Rt-t, majd Bt-t. Később ebből a társaságból a Magyar Állam kiszállt, majd négy évvel ezelőtt Budai Gyula kormánybiztos kezdte támadni az ügyletet azt hangsúlyozva, hogy az Állami Vagyonügynökség közel 8000 hektár termőföldet adott haszonbérbe hektáronként tíz forintért, ráadásul 99 évre, ami további harminccal meghosszabbítható.
Ha ez valóban így lenne, az tényleg gyanús lenne, de gondolom azért voltak más elemei is a szerződésnek.
Számunkra kezdetektől problémát jelentett az, hogy az állami oldal nem volt a valós és teljes információk birtokában. Tudni kell ugyanis, hogy az adott terület lápos jellegű, amely két méterrel a Balaton vízszintje alatt helyezkedik el. A területet még a Hunyady grófok csapolták le, aminek következtében a terület vízleeresztő csatornákkal ún. táblásan szabdalt mezőgazdasági terület lett, amelynek megművelése más mezőgazdasági területekhez képest kevésbé gazdaságos. A felgyülemlő vizet 230 kilométer gyűjtő csatorna segítségével kell összegyűjteni a Balatonfenyvesi szivattyútelepnél, és onnan folyamatosan átszivattyúzni a Balatonba. Érdekesség, hogy a tárgyalások lezárását megelőző időszakban olyan is megtörtént, hogy a kukoricaföldek egyes területeken majd méteres víz alatt álltak, úgy szedték a vízben az emberek a kukoricát le a szárról.
A szerződés aláírását követően gyakorlatilag teljes meliorizációt (vízelvezető csatornák felújítása) kellet végrehajtani több, mint hatszáz millió forint értékben a területen. Ráadásul egyes tevékenységeket, amelyek kiemelkedő eredményt termeltek, még a szerződés aláírása előtt kiszervezték a társaságból. Szóval a tíz forint per hektáros haszonbérleti díj valójában azért volt névleges, mert cserébe viszont a piaci bérleti díjjat meghaladó mértékű terheket telepítettek a társaságra. Ilyen terhek voltak a vízleeresztő csatornák felújításának, folyamatos tisztításának, a víz szivattyúzásának kötelezettsége, turisztikai, erdőkezelési kötelezettségek, és még sorolhatnám. Itt kell megemlíteni a társaság reorganizációját és azt a több száz millió forintos adósságot, amelynek rendezését szintén a német befektető vállalta megfizetni. Ezen pluszt kötelezettségek más területekhez képest különleges terheknek mondhatók.
Azt is látni kell továbbá, hogy ebből a 8 ezer hektárból 3300 hektár az, ami legelőként vagy szántóföldként hasznosítható. A többi területet a csatornák, utak, a vízzel borított területek, a természetvédelmi területnek minősülő lápok és az erdőterületek képezik. A terület átlagos aranykorona értéke tehát alacsony, ugyanakkor lápos jellege miatt vadászatra hasznosítható. Ökológiai és gazdasági szempontból a terület egységes rendszert képez, az egyensúly felbontása a területek egységes kezelésének felszámolás számos negatív következménnyel jár.
Ha ez ennyire nem volt nagy üzlet, akkor miért fogtak bele egyáltalán?
A német oldalról befektető Braun család a magyar viszonyokhoz képest kiemelkedő anyagi erőforrásokkal rendelkezik. A Braun vállalatbirodalom éves árbevétele a világon a nyilvános adatok szerint több tízmilliárd euró évente. Meglátásom szerint tehát részükről a szerződés megkötése elsősorban nem üzleti kérdés volt, hanem egyfajta segítségnyújtás a magyar államnak. Ezzel a gesztussal is jelezte a család a német vállalkozásoknak, hogy érdemes Magyarországon befektetni. Ne felejtsük el, a rendszerváltás időszakáról beszélünk.
Az a tény, hogy Ludwig Georg Braun, mint a német kereskedelmi-és iparkamara akkori vezető tisztségviselője, aki a német gazdasági-politikai életben a szerződés megkötésének idejében is már jelentős szerepet vállalt, Magyarországon fektet be a Magyar Álammal közös vállalkozásba, valóban jelzés volt a német vállalatoknak, hiszen ezt követően indultak meg a német vállalkozások nagyobb magyarországi befektetései. A Magyar Köztársaság részéről Sólyom László köztársasági elnök később kitüntetéssel honorálta Braun úr magyarországi tevékenységét, és a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjét adta át neki a német-magyar kapcsolatok erősítéséért és a magyar egészségügyben betöltött szerepéért. Többek között e körülmények miatt volt a kezdeti állami fellépés megdöbbentő és nem várt a Hubertus Bt-nek.
Térjünk vissza 2011-be, amikor Budai Gyula bejelentette, hogy szerinte a Hubertus Bt-vel kötött szerződés megkárosította a magyar államot. Tudatták Önökkel, milyen alapon állítják ezt?
A társaság csak egyoldalas levelet kapott a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettől, amely csak arra korlátozódott, hogy érvénytelen a szerződés, és mivel semmis, a Hubertus nyolc napon belül adja át a haszonbérelt területeket az NFA-nak. Ezzel együtt feljelentést tettek természetkárosítás és hűtlen kezelés miatt, miközben számos hatósági lépésre is sor került. A Hubertus viszont kezdetektől fogva azt hangsúlyozta, hogy a felek szerződéses kötelezettsége a felvetett, vagy vélt problémák tárgyalások útján történő rendezése. Méltánytalan és méltatlan a magyar államra nézve, hogy minden előzetes egyeztetés vagy megkeresés nélkül azonnal támadólag lépett fel a társasággal szemben.
Az elmúlt négy éves bírói vizsgálat eredménye ugyanakkor az lett, hogy a szerződés az állami oldal állításával szemben érvényes. A több mint 20 éve kötött szerződés kiállta az idő próbáját hiszen a szerződést eleve úgy készítették elő, hogy az próbálja a jövő változó jogszabályi környezetét figyelembe venni. Hangsúlyozom, hogy a szerződés kiegyensúlyozott értékviszonyokkal működik, hiszen ahogyan a 10 forint hektáronkénti haszonbérleti díj és a piaci bérleti díj különbözete növekszik, úgy a másik oldalon is növekednek a kötelezettségekkel kapcsolatos kiadások, tehát a szerződéskötéskor fennálló egyensúly a szerződés időtartama alatt folyamatosan megmarad.
Hogy állíthatta az NFA, hogy a szerződésük érvénytelen, ha erről nem volt jogerős bírósági ítélet a kezükben? Mi volt az állami jogászok stratégiája?
Kezdetekben ez csak komikus formát öltve valósult meg. Elhangzott például az első bírósági tárgyaláson olyan kijelentés is, miszerint a jogi képviselő (akinek nyaralója van Balatonfenyvesen) nyilvánvalóan ismeri a körülményeket, hiszen arra szokott biciklizni és látja, hogy a Hubertus Bt. elhanyagolja a területet és ezért nyilvánvalóan érvénytelen a szerződés. Az eljáró bíróság emlékezetem szerint tapintatosan nem vette a jegyzőkönyvbe a kijelentést.
Komolyra fordítva a szót, kezdetben az állami oldal elsősorban azt állította a perben, hogy a szerződés a jó erkölcsbe ütközik. Ezt követően az Állam jogi képviseletében változás állt be, és lényegesen terjedelmesebb beadványokat adott be az állami oldal új jogi képviselője, amelyben már elsősorban a jogszabályba ütközésre hivatkozott, majd végül éppen a jó erkölcs kérdéskörét tartalmazó kereseti kérelemtől állt el.
Ezzel együtt furcsa és különös dolgok is történtek a képviselőváltást követően az ügyben, például az egyik hatóság a bíróság ismételt kérdéseire tett egy bizonyos tartalmú nyilatkozatot, majd pár nappal később önmagától (kérés nélkül), mintegy megvilágosodva tett egy a korábbi nyilatkozatával teljesen ellentétes tartalmú újabb nyilatkozatot, amelyben tetten érhető volt a felperesi jogi képviselő szóhasználata és általa ismert információk. Az adott problémával végül azért nem foglalkoztunk mélyebben, mert a perben végül e nyilatkozatoknak a bíróság nem tulajdonított jelentőséget a per eldöntése szempontjából.
Emellett az állam hűtlen kezelés miatt tett feljelentése miatt a bíróságnak a nyomozóhatóság felé folyamatosan tájékoztatást kellett nyújtania a per állásáról, ami miatt az egésznek volt egy olyan légköre, hogy itt kvázi valamilyen bűncselekmény történhetett. Megjegyzem, hogy kezdetben ez a körülmény még befolyásolta a bírósági tárgyalás hangulatát. Az idő előrehaladtával azonban a szakmaiság felülkerekedett a perben.
Meg kell említeni a pertaktika mellett az állami jogi képviselő médiaszereplését is. Nagyon érdekes volt látni, hogy olyan esetekben, amikor az államnak kedvező döntés meghozatalában bízott valahogyan mindig megjelent a vele szimpatizáló teljes sajtóoldal. Ezen keresztül pedig közvetíteni tudta azokat a gondolatokat a külvilág felé, amelyek a tárgyalóteremben már nem állták meg a helyüket. Ez is része lehetett a hangulatkeltésnek.
Ezt követően sorban meghozatalra kerültek a szakmai alapokon álló bírósági határozatok. Ezeket a döntéseket kezdetben vérmes és a bíróságok tekintélyét méltatlanul kikezdő kijelentésekkel támadta az NFA ügyvédje, majd szép lassan egyre inkább visszavonult. Sokat mondó volt látni, hogy sem a II. fokú jogerős döntés meghozatalakor, sem pedig később a Kúria előtt a korábban az ügy iránt nagy érdeklődést mutató sajtó már meg sem jelent.
Egyebekben utána lehet nézni, hogy a bíróságok munkájával kapcsolatban az állami oldal jogi képviselője milyen kijelentéseket tett a nyilvánosság előtt. Olyan megjegyzéseket tett pl. hogy a határozat ”kirívóan jogszerűtlen” vagy „nonszensz ítélet” illetve hogy prejudikál a bíróság és ez példátlan a bírói gyakorlatban stb. Én nagyon sajnálatosnak tartom, hogy a kollega kijelentéseivel nem a perbeli ellenfelét, hanem a független bírákat kezdte támadni a nagy nyilvánosság előtt, mellesleg úgy, hogy erre semmilyen valós alapja nem volt, és ezt nyilván ő is tudta, hiszen jogász. Ez az eljárás az általam követendőnek tekintett jogászi étoszt és etikát, valamint a bíróságok tekintélyét alapvetően sérti, ezért rendkívül káros, egyben méltatlan viselkedés egy ügyvéd részéről.
Ezek olyan nyilatkozatok, amelyek megtétele rendkívül álságos. Az ügyvédi etika legfeljebb azt engedné meg az adott helyzetben, hogy pl. álláspontom szerint a bíróság nem jól ítélte meg az adott szerződést, fellebbezzünk az adott kérdésben, mert nem értünk egyet a bíróság döntésével, vagy ehhez hasonló kijelentések. Ezen mértéket meghaladóan a bírákat támadni én azt gondolom, már politikai felhangot jelent. Ez pont azért szúrt szemet, mert pontosan beleillik abba a politikai támadássorozatba, amelyet azok a független bírák kénytelenek napjainkban elszenvedni, akik szakmai alapon döntenek. Mert, ha nem aszerint döntenek, mint amit egyes politikusok vagy az állami oldal képviselői szeretnének, akkor rögtön jön egy politikai felhangú támadás.
Ha jól tudom, történt más furcsaság is a perben, azaz egészen elképesztő módon és okokra hivatkozva cseréltek le egy konkrét tanácsot. Elmondaná, hogy történt pontosan?
Az ügyben a Pécsi ítélőtábla lett volna jogosult eljárni II. fokon. Az ítélőtábla kizárásáról a sajtóból értesültünk, az NFA kizárásra vonatkozó indítványát nem kaptuk meg, és arra ezért nem is tehettünk nyilatkozatot a kizárást kimondó határozat meghozatala előtt. A kizárást kimondó határozat szerint ugyanakkor a felperes azt állította, hogy a Pécsi Ítélőtábla vezetője a perbeli területen földtulajdonos az NFA-val együtt és ezért egyben a vadászati jog jogosultja, tehát, mint ilyen nem várható el tőle illetve az egész bíróságtól elfogulatlan döntés.
Talán már Ön is rájött arra, hogy ez az állítás tényszerűen nem igaz, hiszen a perrel érintett területen sem a Pécsi Ítélőtábla elnöke sem más pécsi táblabíró nem bírt tulajdonnal. A Pécsi Ítélőtábla bírái a határozat szerint nem tartották magukat elfogultnak. Az Ítélőtábla végül ugyanakkor kizárásra került.
Hát ez így valóban érdekes. Az eljárás négy éve alatt önök nagyon szűkszavúan szólaltak meg, nem nyilatkoztak a sajtóban. Mi volt ennek az oka?
Egész egyszerűen a médiaharc méltatlan lett volna egy olyan vállalkozásra nézve, mint a Hubertus. Volt egy időszak, amikor a sajtóban rengeteg negatív és valótlan tényállítás jelent meg. Ha minden egyes ilyen vitába belemegy egy olyan vállalkozás, mint a Hubertus, akkor az iszapbirkózásban minimum ő is iszapos lesz. A jogvitának nem a sajtó a terepe, hanem a bíróság, ahol a jog az irányadó, ahol nem érzelem alapján hoznak döntést és nem politikai hit alapján fogalmazódik meg a vád, hanem át kell gondolni, hogy a jogszabályok alapján mi áll meg és mi nem áll meg.
Példa erre az, hogy az állami oldal pl. telezengte azzal a sajtót, hogy a szerződés a jó erkölcsbe ütközik, a perben pedig -hiszen ezen állítás jogilag nem állt meg, – eleve nem nagyon erősködött emellett a jogcím mellett, majd visszavonta az ezen jogcímre alapított keresetét. Azért nem fordultunk a sajtóhoz tehát, mert úgy éreztük, hogy nem a sajtó előtt dől el a vita.
Valóban, február elején döntött a Kúria, helyben hagyva a másodfokon eljáró tanács döntését, miszerint a szerződés érvényes. Mit szóltak hozzá?
Braun professzor eleve maximális mértékben megbízott a magyar bírói rendszerben és mindig az volt az álláspontja, hogy ha szakmai alapon foglalnak állást ebben az ügyben és látják a valós helyzetet, akkor nem létezik az, hogy ne hasonlóképpen gondolkoznának az egész ügyletről, mint ő maga, és mint a Hubertus. Őszintén szólva én itt a magyar valóságban élve sokszor sokkal pesszimistábban láttam a helyzetet, azt kell mondjam, érdemtelenül. A meggyőződésem nekem is az volt, hogy a jog alapján a szerződés megáll, azaz érvényes, ugyanakkor a korábban említett fejleményeknek úgy éreztem, hogy nagyobb lesz a szerepe.
Egyértelműen tévedtem. Minden szinten rendkívül felkészült bírák jártak el, és minden bíró a lényeget tekintve ugyanazon jogi álláspontra jutott, ami önmagában is beszédes. Legfeljebb perjogi kérdésekben voltak apróbb eltérések. Úgy gondolom, hogy az állami oldal jogi képviselője rossz és a valós információkat elhallgató tanácsokkal láthatta el megbízóit, akik mivel felteszem felelős politikusok, nyilván nem hoznak olyan döntéseket, amelyekkel kárt, az elveszített per miatt pedig presztízsveszteséget okoznak a Magyar Államnak. Mindig a jogászon van a felelősség, hogy ő hogyan ítéli meg az adott ügyet, a politikuson pedig, hogy mérlegelje döntésének politikai következményeit.
A büntetőfeljelentéseken túl éreztek egyéb nyomásgyakorlást is?
Igen.
Elmondaná, melyek voltak ezek?
Az NFA-nak az volt az álláspontja, hogy a szerződés érvénytelen. Bár bírói határozat ezt nem állapította meg, mégis a folyamatban lévő eljárásra hivatkozva a társaság majd két éven keresztül nem kapta meg azokat a mezőgazdasági támogatásokat, amelyekre egyébként jogosult volt. Jogerősen pert kellet nyerni a kifizetésekhez. A vízjogi engedélyt, amely alapján a társaság a vízkormányzást végezte, folyamatosan a társaság hátrányára módosították, ami miatt szintén pereskedni kellett. Aztán ahogyan elcsitult az ügy, a szakemberek elkezdtek dolgozni és kezdtek megfelelő mederbe terelődni az ügyek.
Mindezek a támadások és a sajtóban elszórt valótlan információk olyan környezetet teremtettek, amivel nemcsak nekünk, jogászoknak, hanem a társaság munkavállalóinak is állandóan meg kellett küzdeniük. Nem kellemes úgy tevékenykedni, hogy valakire bűnt kiáltanak, miközben belülről teljesen mást lát. A Hubertusban magas munkabérekkel, kiegyensúlyozott munkaviszonyban, jó munkakörülmények között dolgoznak az emberek, kellemes légkör van. Egy ilyen légkörben egy munkavállaló nyilván jól érzi magát. Amikor pedig kívülről azt mondják neki, hogy ez az egész hazugság és rossz, hát ilyenkor felmerül a kérdés, hogy milyen viselkedést kell tanúsítani. Örülök annak, hogy a társaság munkavállalói immár hivatkozhatnak egy jogerős döntésre, amely az ő álláspontjukat támasztja alá a cégről és annak tulajdonosairól.
Mégis, miért érhette meg ekkora nyomás alatt tartani a céget?
Talán a politikai haszonszerzés miatt. Az az állítás, hogy tíz forint a haszonbérleti díj, meg bűncselekmény történt, az nyilvánvalóan a politikai hangulatkeltésnek kedvez. A másik oldalon viszont borzasztóan nagy kár keletkezhetett azon befektetői oldalon, amely figyelmet fordított erre az ügyre. Nem véletlenül volt ott a német nagykövetség végig a perben. Számukra is megdöbbentő lehetett látni, hogy egy ilyen ügyben hogyan jár el az NFA, illetve jogi képviselője. Mi ennek ellenére mindig próbáltunk a békés megegyezés irányába elmozdulni és ennek reményében folyamatosan kerestük a kapcsolatot a döntéshozókkal.
Azt is el kell mondjam, hogy volt olyan döntéshozó aki jelentős lépéseket tett a békés rendezés érdekében. Állítólag volt is megegyezési hajlandóság a másik oldalon, de ez végül elmaradt. Úgy látszik, politikailag akkor hasznosabb volt az ügyet fenntartani, mint megegyezni a német befektetővel. Hozzátenném, Braun úr folyamatosan nyitott volt a megegyezésre, hiszen részéről a befektetés, a magyar állam irányába tett segítő gesztus volt. A világ számos országában vannak ennél jóval nagyobb befektetései, tehát nem a Hubertus Bt. az aranytojást tojó tyúk. Emiatt a Hubertus szerződése megvédése mellett, itt az is a feladat volt, hogy egy befolyásos és nagy tekintélyű üzletember hite és a tisztelete a magyar állam iránt fenntartható legyen.
Mit gondol, azon kívül, hogy az ügy a politikai oldalnak kedvezett, volt valami más is a háttérben?
Ezt mi soha nem tudtuk megállapítani. Csak sejteni lehetet, hogy talán van valaki a háttérben, hiszen a velünk tárgyaló döntéshozók részéről is az volt az első kérdés, hogy ki lehet a háttérben. Az ügy lényegét ez nem érintette és régen rossz, ha ebbe az irányba megyünk el.
Ön szerint annyira elképzelhetetlen, hogy valaki szemet vetett a Hubertus területeire?
Magyarországon általában így szokás gondolkodni, és ez elég nagy baj. Az államnak az a felelőssége, hogy pont azért, mert tudja, milyen a közfelfogás, utánanézzen, ki lehet az, aki esetleg a háttérben tevékenykedett és ha káros a tevékenysége, azonnal tegyen lépéseket a helyzet megoldása irányában, ha pedig nincs ilyen, akkor ezt tisztázza és ne tegyen fel ilyen irányú kérdéseket. Ez politikai felelősség is, hiszen az állam által kötött szerződésről van szó, amit be kell tartani. A szerződés alapján a feleknek elsősorban együttműködési kötelezettségük van, a mi esetünkben erről az NFA szintjén szó sem volt.
Egyáltalán nem tudtunk tárgyalni az NFA vezetőivel, akik a szerződés kapcsán a magyar állam törvényes képviselői. Azt viszont tudni kell, és ennek különös jelentősége van az ügyben, hogy amikor a Debreceni Ítélőtábla meghozta az iránymutatásokat tartalmazó végzését, a szóban kihirdetett végzést követően kettő héttel megszületett a képviselői indítvány a földtörvény módosítására és a sajtó által is „Lex Hubertus”-nak nevezett rendelkezés bekerült a földforgalmi törvénybe.
Összefoglalná röviden, mi a módosítás lényege?
Az adott rendelkezés a 2014. évi XVI. az ún. egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényben, annak is a 293. paragrafusában, azaz eléggé elrejtve jelent meg. Ez a módosítás lehetővé tette az 1992-ben, tehát az akkori új földtörvényt megelőzően kötött szerződések felmondását, de kizárólag csak azokat. Ez azért érdekes, mert ez a módosítás közvetlenül azután történt, amikor az NFA jogi képviselője megtudta, hogy az ítélőtáblának mi az álláspontja az ügyben, azaz következtetni lehetett arra, hogy előbb utóbb meg fog születni egy olyan ítélet, amely jogerősen állást foglal a szerződés érvényessége mellett.
Rendkívül aggályosnak látom, hogy ez megtörtént – a véletlenek számomra ebben az ügyben különösen ez okból nehezen megmagyarázhatóak. Viszont azt gondolom, hogy ez egyéni akció lehetet és nem volt alaposan átgondolt dolog. A törvénymódosítás elfogadását követően egyből kérdéseket intéztünk az NFA felé, például azt, hogy hány darab olyan szerződés van, amelyet az új törvényi rendelkezés érint. Választ nem kaptunk, pedig mind az adatvédelmi hatóság, mind pedig a bíróság jogosnak tartotta a kérdésfeltevést.
Jogerős ítélet is született az ügyben. Nyilván nem mindegy, hogy a rendelkezés csak néhány vagy jelentős számú szerződést érint. Ha pedig csak néhányat vagy ad abszurdum egyet, akkor ez alkotmányjogi következtetések levonására alkalmas. Hiszen ez esetben nyilvánvaló, hogy a magyar állam közhatalmi eszközökkel avatkozik be olyan jogviszonyba, amit ő maga kötött, és amelynek megtámadása részéről nem volt sikeres. A jogban ilyen rendelkezés finoman szólva is alaposabban átgondolandó.
Kapcsolódó cikkek
Több száz hektár földet vásárolt Szíjjártó futsalcsapatának holland szponzora
Földmutyi Mányon: szüret előtt tessékelik ki a gazdát, jöhetnek a fidesz-közeliek
Gazdaságaik felszámolására készülnek a legelők nélkül maradt, kisemmizett gazdák a Hortobágyon
A beszélgetésünk elején említette, hogy a kezdetekben maga az állam is tulajdonos volt a cégben. Ezek szerint saját maguk ellen pereskedtek? Vagy egyszerűen csak kiszálltak?
Igen, az állam egy idő után kiszállt, 1996-ban, törvényi rendelkezés alapján. Megjegyzem a Magyar Állam részére a kilépés alkalmával kifizetésre került a Hubertus Bt. saját tőkéjének az állami részesedésre eső arányos része.
Ekkor alakult át a Hubertus Agráripari Rt Hubertus Bt-vé? Hogy tudták átvenni a haszonbérleti szerződést? Nem lehet, hogy Budai Gyulának a Bt-forma mint olyan szúrt szemet?
Amikor a Hubertus Rt. átalakult Bt-vé még 1993-ban ezt nyilvánvalóan nem a magyarországi Bt.-k megalapítására általában jellemző tőkehiány okából tette. A Bt. jegyzett tőkéje már kezdetekben is nagyon jelentős volt, jelenleg majdnem 8 milliárd forint. A Betéti társaság mint jogutód vette át a szerződést.
Mit gondol, adott esetben az állami szervek alkalmazni fogják a „Lex Hubertus”-t?
Korábban elég fura nyilatkozat lett volna az NFA részéről, hogy felmond egy általa érvénytelennek tartott szerződést. Szerintem, ha a jövőben élnének vele, akkor is alaposan meg kell gondolniuk, hogy megtegyék-e. A pervesztesség már önmagában elég nagy presztízsveszteség volt az államnak. A magam részéről én ezt a jogszabályt jogellenesnek és alkotmányellenesnek tartom, és szerintem nem is alkalmazható. Az európai jog e vonatkozásban elég egyértelmű, annak alkalmazása adott esetben pedig végső soron jelentős terheket okozhat a költségvetésnek.
Ugyanakkor az is nagy kérdés, hogy hogyan dönt a német fél. Jelenleg nyitott a megállapodásra, de mi történik, ha elveszti a türelmét? Arra az álláspontra is juthat, hogy a szerződés felmondása esetén inkább kártérítést kér. Ez esetben az államnak nemcsak a befektetési értéket, hanem azt az elmaradt vagyoni értéket is ki kellene fizetnie, amit ebből a befektetésből remélt a német fél. Ez megint csak az adófizetők pénzét érintené, szóval nemcsak jogi, de gazdasági szempontból sincs értelme a további támadásoknak.
Említette, hogy a német nagykövetség munkatársai is rendszeresen jelen voltak a tárgyalásokon. Hogy látja, mekkora vihart kavart Hubertus-ügy a német-magyar kapcsolatokban?
Biztos megéreztette a hatását. Meg vagyok győződve róla, hogy ennek a szerződésnek a sorsa mind a magyar, mind német vezető politikai körökben is ismert volt és sokan figyeltek rá. Ez a későbbiekben is így marad, tehát ha a magyar állam az általam nem várt eszközzel él, akkor az nagyon sok következtetés levonására alkalmas mások számára is. Azaz ha egy pervesztességet követően, kvázi nem elviselve a bíróság döntését tesz további lépéseket a magyar állam, az már azt gondolom, túlmutat magán az ügyön.
Szávuly Aranka
Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!
Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
