Közmédia

Évi 30 millió forintért keres tapsoló közönséget a közmédia

A közpénzből működő Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közönség biztosítására írt ki tendert a közelmúltban. Az éves szinten 130 milliárd forintból gazdálkodó közmédia alkalmanként akár 200 „tapsolót” is kérhet a nyertes cégtől. Az MTVA a közönség tagjainak életkorát és nemét is meghatározhatja. A keretszerződés 12 hónapra szól majd.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közbeszerzési eljárásban keres szolgáltatót a tevékenysége során felmerülő közönségszervezéshez. A keretszerződés összege nettó 30 000 000 forint, amely 70%-ának lehívására vállal kötelezettséget az MTVA.

Az összeget és a mennyiséget az elmúlt egy év tapasztalatai alapján becsülték meg. A szerződést 12 hónapra kötnék eseti megrendelésekkel a megadott egységdíjakkal számolva.

Az ekr.gov.hu oldalon közzétett felhívás szövege szerint a szolgáltatást jellemzően a Budapest, Kunigunda útja 64. szám alatti székhelyén működő stúdiókban vennék igénybe, de más külső helyszínek is előfordulhatnak.

A közönség feladata az MTVA gyártásában készülő műsorokban való úgynevezett „tapsoló” feladatok ellátása lesz

– olvasható a leírásban.

A közönség tervezett igénybevétele napi maximum 12 óra, a tervezett maximum létszám 200 fő/nap. Ha az MTVA-nak 100 főnél többre lenne szüksége, akkor azt legalább 10 munkanappal korábban jelzi a szolgáltatónak, ha pedig hirtelen igény merülne fel, akkor 24 órával előbb. Utóbbi esetén legfeljebb 15 fős közönség biztosítása kérhető.

Az MTVA „egyes esetekben elvárja, hogy a közönség tagjai az általa biztosított ruházatban, általa biztosított eszközöket használva legyenek jelen a helyszínen. Ebben az esetben a ruházatot Ajánlatkérő, Megrendelő biztosítja és ezen elvárását az adott igény megküldésekor jelzi.”

„Nem szeretnék politikailag korrekt lenni” – dokumentumfilm a közmédiáról

Március 27-e óta tekinthető meg online Máté Bence Öt lecke a valóság felszámolásáról (The Hungarian Playbook) című dokumentumfilmje. A történet a központilag irányított magyar állami média működési mechanizmusát mutatja be öt fejezeten keresztül. A filmben olyan újságírók szólalnak meg, akik korábban a közmédiában dolgoztak. Az általuk elmondott információk még akkor is sokkolóan hatnak, ha tudjuk: hazánkban 2010 óta szisztematikusan építi le a Fidesz a sajtószabadságot.

A nyertes ajánlattevő feladata lesz tehát:

  • a megrendelő által jelzett létszámú közönség határidőre történő biztosítása;
  • a megrendelő adott produkcióval kapcsolatos utasításainak, igényének (pl. korosztály, nemi megosztás) megfelelő feladatellátás;
  • a közönség felkészítése az adott produkcióra és a felvételre;
  • a közönség koordinálása, irányítása;
  • a közönség tagjainak pontos, diszpozíció szerinti érkezésének biztosítása;
  • az érkezéskor regisztráció lebonyolítása;
  • a közönség tagjainak nevét tartalmazó lista leadása a meghatározott időre;
  • a közönség részére kialakított tartózkodók ellenőrzése, az esetleges műszaki problémák jelzése Megrendelő felé;
  • a közönség tevékenységét érintő és/vagy abból adódó Megrendelő és/vagy harmadik féltől érkező panaszok, panaszos esetek kivizsgálása, arról Megrendelő tájékoztatása;
  • külső helyszínen megvalósuló felvételek esetén a közönség helyszínre jutásának koordinálása;
  • a közönség tagjainak munkavédelmi oktatása;
  • a vonatkozó munkajogi jogszabályok és munkavédelmi, biztonsági előírások betartása;
  • a közönség tagjainak díjazása és utánuk a vonatkozó összes adó(k), járulék(ok) megfizetése;
  • a közönség tagjainak MTVA Gyártóbázisára vagy Budapest közigazgatási határán belüli helyszínre szállítása (oda-vissza). Magyarországi, Budapesten kívüli forgatási helyszín esetén a közönség helyszínre történő szállítása Ajánlatkérő, Megrendelő feladata, MTVA Gyártóbázisáról vagy előzetesen egyeztetett Budapest közigazgatási határán belül található helyszínről történő indulással és visszaérkezéssel.

A keretszerződést a legolcsóbb árajánlatot adó cég nyeri majd el, amennyiben minden feltételnek megfelel. Az MTVA ugyanakkor felhívja a gazdasági szereplők figyelmét, hogy az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja, ha valamely meghatározott, ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli esemény az ajánlattételi, illetve részvételi határidő lejártát követően következik be. Az eljárásban való részvétel ajánlati biztosíték adásához kötött, amelynek összege 500 ezer forint.

Évi 130 milliárdból gazdálkodnak

Bár a fizetett közönség bevett gyakorlat a tévés műsorokban, érdemes megjegyezni, hogy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közpénzből működik. Az idei évi költségvetéséről a Magyar Közlöny 2021. december 8-i számában adtak tájékoztatást. Eszerint az Országgyűlés az alap kiadási és bevételi főösszegét is valamivel több mint 130 milliárd forintban határozta meg.

Arról, hogy mennyire sikerül ezt a pénzt a közszolgálatiság jegyében elkölteni, már több írás is született. Legutóbb a Mérték Médiaelemző Műhely jelentetett meg egy elemzést, amely szerint a közmédia szervezeti felépítése átláthatatlan, a felelősségi viszonyok nem egyértelműek, a pénzköltés nem transzparens, a szerkesztőségi irányelv pedig egyértelműen a kormánypárti kommunikáció képviselete. Utóbbit egy kiszivárgott hangfelvétel is bizonyítja.

Pártszolgálati média átláthatatlan közpénz-milliárdokból

A National Endowment for Democracy támogatásával összesen négy országban, Magyarország mellett Csehországban, Romániában és Szlovákiában elemeztük a médiarendszer jellemzőit és az elmúlt három évben bekövetkezett változásokat. A teljesen jelentés a honlapunkon olvasható, ebben az írásban a közszolgálati média magyarországi fejleményeit foglaljuk össze.

A Závecz Research 2021-ben készített nagymintás, 5000 fős reprezentatív közvélemény-kutatása szerint továbbra is a televízióból tájékozódik a magyar lakosság legnagyobb része, önbevallás alapján a televíziók közül az RTL Klub hírműsorait nézik a legtöbben, a második legnépszerűbb pedig a TV2. A válaszadók kevesebb mint fele (46 százalék) pedig legalább heti egyszer nézi a Magyar Televízió hírműsorait is.

Katus Eszter

Nyitókép: Az M1 2022. január 3-i esti híradója. Fotó: Youtube/MTVA

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42