Március 9-én az orosz Szövetségi Tanács 146 tagja és újabb 14 orosz oligarcha és üzletember került az EU szankciós listájára, ezzel mostanra összesen 878 orosz személyt érint a korlátozás. A háború miatt két amerikai hátterű, nemzetközi újságírószervezet bejelentette: újult erővel tárja fel és külön listán teszi közzé Putyin holdudvarának több ezer milliárd dollár értékűre becsült, nyugaton elrejtett vagyonát.
„Az orosz kormány vezetőinek egyszer majd szembe kell nézniük annak a következményeivel, hogy megtámadtak egy békés, demokratikusan megválasztott kormánnyal bíró szomszédos államot. Addig is, mi folytatjuk a tudósítást a mindent átható korrupcióról, ami megfosztotta az orosz népet az ország vagyonától, hogy azt külföldön luxusjachtokra és alig használt villákra költsék. Mindent meg fogunk tenni, hogy megtaláljuk ezeket a dollármilliárdokat kitevő vagyonelemeket, és hamarosan közzéteszünk egy listát ezekről az ingatlanokról, jachtokról, repülőgépekről, amiket az orosz oligarchák nyugati országokban elrejtettek” – fogalmaz az oknyomozó riportereket tömörítő nemzetközi szervezet, az Oroszországból nemrégiben kitiltott OCCRP(Organized Crime and Corruption Project), melynek az Átlátszó is tagja.
Egy másik nemzetközi újságíró szervezet (Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma, ICIJ) külön weboldalon közli a Putyin-rezsim uralkodó elitjének rejtett vagyonával kapcsolatos folyamatban lévő nyomozásokat és a kutatásaik eddigi eredményeit.
Az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) a 2013-as Offshore Leaksszel kezdve, amelyet a Bahamas Leaks, a Luxembourg Leaks, a Swiss Leaks, a 2016-os híres Panama-iratok és mások követtek, többek között azon is dolgozott, hogy felkutassa és azonosítsa a Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz és legközelebbi szövetségeseihez köthető milliárd dolláros vagyonokat. A szervezet cikkei titkos számlákat és azok tulajdonosait, hatalmas mennyiségű pénz homályos hátterű mozgását, valamint offshore cégekben és luxusvagyonokban lekötött mérhetetlen vagyont fedtek fel.
Az ICIJ folyamatosan frissülő Offshore Leaks-adatbázisa több mint 800 000 offshore cégről tartalmaz a kiszivárogtatásokban talált információkat (több mint 80 évet lefedve, egészen 2018-ig), és több mint 200 ország és terület magánszemélyeit és cégeit köti össze. A szervezet március 8-án elindította a Russia Archive-ot, amiben megtalálhatók a korábbi, Oroszországgal kapcsolatos leleplezések és a Putyin-rezsim uralkodó elitjének rejtett vagyonával kapcsolatos folyamatban lévő vizsgálatok.
Using ICIJ’s vast trove of leaked financial files, the Russia Archive brings together previous Russia-related exposés, now the focus of renewed interest, as well as ongoing investigations into the hidden wealth of the Putin regime’s ruling elites.
Már 878 orosz és belorusz személy szerepel az EU szankciós listáján
Ukrajna brutális lerohanására válaszul a nyugati világ kormányai példátlan gazdasági szankciók sorozatát vezették be Oroszország, az oligarchák és a Vlagyimir Putyint körülvevő politikai vezetők ellen. Az Ukrajna elleni támadás miatt Oroszország és orosz vállalatok, személyek ellen bevezetett nemzetközi szankciókat két korábbi cikkünkben is részleteztük. Megírtuk, hogy orosz oligarchák Svájcba menekítik a magánrepülőgépeiket, s hogy a Svájci Nemzeti Bank adatai szerint orosz cégekhez és magánszemélyekhez köthetően több mint 11 milliárd dollár van az országban.
Az Átlátszó cikksorozata arról szól, hogy miképpen került Moszkva az eredetileg egy székely csoportosulás kezdeményezésére indult európai uniós aláírásgyűjtésbe, és egyáltalán hova tűntek a székelyek abból a kampányból, amit a valaha legendás dokumentumfilmes folytatott magyar állami százmilliókból a petíció mellett.
Írtunk arról is, hogy világszerte már több száz milliárd dollárnyi orosz vagyont foglaltak le a hatóságok válaszként az Ukrajna elleni háborúra. Ebben a cikkünkben részleteztük, hogyan vezetett be az Európai Unió is egyre szigorúbb kereskedelmi, pénzügyi és beutazási korlátozásokat Oroszországgal szemben. Sőt, a sokak szerint enyhe banki szankciókhoz képest az EU szigorúbban csapott le az orosz oligarchák és kormánytagok külföldi vagyonára.
A SWIFT banki tranzakciós rendszert az uniós államok mellett az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Kanada is működteti – ők már korábban jelezték, hogy Ukrajna megtámadása esetén kezdeményezik, hogy leválasszák róla az orosz pénzintézeteket. A SWIFT a világ legnagyobb nemzetközi átutalási rendszere, világszerte több mint 10 ezer bank használja.
A folyamatosan bővülő szankciós listát március 9-én további korlátozásokkal bővítette az Európai Unió. Az ukrajnai helyzet miatti szigorítás következtében további 160 fővel összesen 878 egyénre bővült az a lista, ami az Európai Unió által korlátozásokkal sújtott orosz és belorusz állampolgárságú személyeket sorolja. A listán szereplő személyek többsége (146 fő) az Orosz Föderáció Tanácsának olyan tagja, akik ratifikálták az „Orosz Föderáció és a Donyecki Népköztársaság, valamint az Orosz Föderáció és a Luhanszki Népköztársaság közötti barátságról, együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtásról szóló szerződés” kormányhatározatait.
Az új korlátozások 14 üzletembert is érintenek, akik „szoros kapcsolatban állnak az orosz kormánnyal. Ezért olyan gazdasági ágazatokban tevékenykednek, amelyek jelentős bevételi forrást biztosítanak az Orosz Föderáció kormányának, amely felelős a Krím elcsatolásáért és Ukrajna destabilizálásáért”, vagy a jegyzékben szereplő személyekkel, illetve szervezetekkel kapcsolatban állnak. Ezek a cégvezetők azért kerültek a tiltólistára, mert az EU szerint támogatják az Orosz Föderáció hatóságaival és állami tulajdonú vállalatokkal, köztük az orosz vasúttal, a Gazprommal és a Rosznyefttel folytatott együttműködést, ezek számára bevételi forrást biztosítanak, és ők maguk hasznot húznak ebből. Azért is tiltás jár, ha valaki a jegyzékben szereplő személyekkel vagy szervezetekkel kapcsolatban áll.
A mostani szankciók Belaruszra is vonatkoznak, hogy „az orosz szankciókat ne lehessen – többek között Belarusz közreműködésével – kijátszani” ez utóbbi esetében is az Oroszországgal szembeni szankciókhoz hasonló SWIFT-tilalmakat vezetnek be, egyértelművé teszik, hogy a kriptoeszközök „átruházható értékpapírnak” minősülnek, és – az Oroszország ellen életbe léptetett szankciók mintájára – tovább bővítik a már elfogadott pénzügyi korlátozásokat.
Oroszország esetében a szerdai módosítás új korlátozásokat vezet be a tengeri navigációs és rádiókommunikációs technológia kivitelére vonatkozóan, felveszi a Russian Maritime Register of Shipping hajóosztályozó társaságot a finanszírozási korlátozások hatálya alá tartozó állami tulajdonú vállalatok listájára, és előzetes információ megosztásra vonatkozó rendelkezést vezet be a tengerészeti biztonsági berendezések kivitelére vonatkozóan.
Az, hogy Magyarországon a Kreml-propagandát a magyar kormány közpénzből fenntartott médiája terjeszti, sokak számára egyet jelent a média sokszínűségével és azzal, hogy nálunk még nincs cenzúra. Más európai országokból éppen kitiltják a Kreml-párti háborús uszítást.
Több személyt név szerint is sorol az új szankciós lista, akikről úgy fogalmaznak, hogy:
„A legbefolyásosabb orosz üzletemberek köréhez tartozik, akik szoros kapcsolatban állnak az orosz kormánnyal. Ezért olyan gazdasági ágazatokban tevékenykedik, amelyek jelentős bevételi forrást biztosítanak az Orosz Föderáció kormányának, amely felelős a Krím elcsatolásáért és Ukrajna destabilizálásáért.”
„Egy vezető üzletemberrel kapcsolatban álló természetes személy, aki olyan gazdasági ágazatokban vesz részt, amelyek jelentős bevételi forrást biztosítanak az Orosz Föderáció kormányának, amely felelős a Krím elcsatolásáért és Ukrajna destabilizálásáért. Ezenkívül anyagilag vagy pénzügyileg támogatja az Orosz Föderáció kormányát, amely felelős a Krím elcsatolásáért és Ukrajna destabilizálásáért, és ebből hasznot húz.”
„2022. február 24-én, az Ukrajna elleni orosz agresszió kezdeti szakaszát követően további 36 üzletemberrel együtt találkozott Vlagyimir Putyin elnökkel és az orosz kormány más tagjaival, hogy megvitassák a nyugati szankciókat követő intézkedések hatását. Az a tény, hogy meghívást kapott erre a találkozóra, azt mutatja, hogy Vlagyimir Putyin legközelebbi körének tagja, és hogy olyan intézkedéseket vagy politikákat támogat vagy hajt végre, amelyek aláássák vagy veszélyeztetik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, valamint Ukrajna stabilitását és biztonságát.”
A március 9-i döntés előtt, február 22-én szankciós listára került személyek nevét itt sorolja az Európai Tanács. A Belarusz Köztársaság elleni összes Európai Uniós szankció itt megtekinthető. Az Oroszország ellen érvényben lévő szankciók, az ezek által érintett cégek, pénzügyi szervezetek listája itt elérhető, az ezekről szóló Európai Tanács-rendeletekkel együtt.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A NER új üstökösének tartott Balázs Attila építőipari cége, az állami megrendelésekben bővelkedő Bayer Construct Zrt. lecserélte két évvel ezelőtt vásárolt privát jetjét. Az új szerzemény, mely a HA-JEQ lajstromjelzéssel szerepel a magyarországi nyilvántartásban, egy 2009-es EMBRAER EMB-500 PHENOM 100 típusú légijármű.
Az elmúlt 12 évben számtalanszor hangzott el, hogy Magyarországon valami végérvényesen megváltozott, többek szerint már sem jogállamról, sem demokráciáról nem beszélhetünk. Ehhez képest választások előtt a kihívó pártok úgy vágnak bele a küzdelembe és a média úgy tudósít ennek eseményeiről, mintha egy "szokványos" többpárti versengés volna, s nehézséget legfeljebb a választási rendszer jelent.
A Komárom-Esztergom megyei Bencsik János vagyonát, ahogy más országgyűlési képviselőkét is, nehéz felmérni. A családi gazdaság ingatlanjainak jó része ugyanis...
A Békemenet szervezői februárban tartottak egy rendezvényt, ahol az európai civilek helyzetéről beszélgettek. Az esemény meghívóján szerepelt a Miniszterelnökség és...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!