Napokig tartó szemfényvesztés, semmi bizonytalanság – Oroszország választ
Azt akarja láttatni a Kreml, hogy szilárdan ellenőrzi a megszállt ukrajnai területeket.
Azt akarja láttatni a Kreml, hogy szilárdan ellenőrzi a megszállt ukrajnai területeket.
Három ukrán tanár története a veszteségekről és az identitás megőrzéséről.
Oroszország átnevelési rendszert épített ki, hogy a megszállt területeken élő fiatalokat beillessze az oktatási és katonai-hazafias rendszerébe. Vladiszlav és Ihor nem fogadták el a rájuk kényszerített szabályokat, és keresték az ellenállás lehetőségeit.
Kormányátalakításnak indult, politikai válság lett belőle. Az ukrán közvélemény tiltakozni kezdett, mert a védelmi minisztert is menesztették.
A helyreállítás évekig tarthat – munkatársunk korábban készült fotóin mutatjuk meg a Pecserszka Lavra székesegyházat és környezetét.
Tavaly Harkivnál elesett egy magyarországi önkéntes. Ott voltunk, amikor az apa ismét Ukrajnába utazott, hogy felkeresse fia sírját.
Ha kigyullad a szomszéd istállója, mész és segítesz – hangzott el a Levél az ukrán népnek kezdeményezés rendezvényén. A vendégeket Gerzson János kérdezte.
Egy fogságban lévő anya „kijelentette”, hogy lemond a családjáról. Mi vár azokra az ukrán gyermekekre, akiknek szüleit őrizetbe vették, vagy bíróság elé állították az oroszok?
Egy frontvonalba szorult ukrajnai gondozóotthon története, aminek lakóit golyózáporban evakuálták az orosz megszállás borzalmai elől.
Az ukrajnai közvélemény is értesül a magyarországi választási kampány ukránellenes felhangjairól.
Oroszország egész rendszert épített ki áttelepített gyermekek ideológiai átnevelésére, katonai kiképzésére és oroszosítására.