Környezetpusztítás

Magyarországon kiiktatták a környezetvédelmet, hogy ne akadályozza a gazdasági fejlődést

Az egész világon összesen csak négy olyan ország van, amelynek nincs önálló környezetvédelmi minisztériuma: Szaúd-Arábia, Szomália, Tanzánia, Magyarország. A Párbeszéd Magyarországért parlamenti frakcióvezetője, Szabó Tímea a klímavészhelyzet kihirdetéséről szóló törvényjavaslat parlamenti vitájában így foglalta össze, milyen prioritással szerepel a kormány programjában a környezetvédelem. Magyarországon ma már nincs országos környezetvédelmi hatóság sem, sőt, 2012-ben a helyettes biztossá lefokozott zöld ombudsman hatásköreit és intézményi hátterét is jelentősen megnyirbálták. Az ilyen ügyekkel a kormányhivatalok, a belügyminisztérium, a katasztrófavédelem és az agrártárca foglalkoznak, és gyakran nem világos a helyi lakosok vagy akár egy önkormányzat számára sem, hogy hova fordulhatnak egy-egy sürgős ügyben.  Pedig a környezeti káresemények, védett terület beépítése vagy fakivágások esetében gyors intézkedésre lenne szükség, de az Átlátszó által feldolgozott esetek is azt bizonyítják, hogy ez hivatali ügyetlenkedés, káosz vagy korrupció miatt sokszor késik, vagy teljesen el is marad egyes, a környezetet is károsító ügyekben.

Az Átlátszó írta meg, hogy a Mátrai Erőmű Őzse-völgyi technológiai víztározójába került ipari mennyiségű szerves anyagról kiderült, hogy a szomszédos telephelyen felhúzott, Mészáros Lőrinc érdekeltségeihez tartozó Viresol Kft. keményítőgyárából származott. Bár a tavaly júliusban és novemberben is történt szennyezés és gázszivárgás az erőműben tömeges rosszullétet okozott, a hatóságok nyilvánosan nem nevezték meg a felelősöket, csak egy kiszivárogtatott katasztrófavédelmi határozatból derült ki, hogy megtiltották számára a víztározó további használatát, és műszaki átalakításra kötelezték a további környezetkárosítás elkerülése érdekében.

Itt a bizonyíték: Mészáros Lőrinc keményítőgyára szennyezte a Mátrai Erőmű víztározóját

Perrel fenyegetőzött, és bírósági keresetet indított az Átlátszó ellen a visontai Viresol Kft., amikor tavaly novemberben megírtuk: ipari mennyiségű szerves anyag csak a szomszédos telephelyen felhúzott keményítőgyárból kerülhetett a Mátrai Erőmű technológiai víztározójába, ahol aztán tömeges rosszullétet okozó gázszivárgásokat okozott.

Ötmillió forint büntetést szabott ki a katasztrófavédelmi hatóság az Őzse-völgyi víztározó tavalyi, két alkalommal történt szennyezése miatt, de a büntetést a Mészáros Lőrinc cégétől állami tulajdonba került Mátrai Erőmű Zrt. kapta. Az ügy ráadásul nem volt mentes eljárási furcsaságoktól, és a környezetvédelmi ügyeket ismerő szakemberek szerint a magyarországi gyakorlatban nem ritka az ilyen „elakadás” a hasonló esetek kezelésénél.

Már hivatali visszaélés gyanúja miatt is nyomoz a rendőrség a Mátrai Erőmű és a Viresol ügyében

Két rendőrségi nyomozás is indult a Mátrai Erőműben történt vízszennyezések és gázszivárgások ügyében, amelyeket egyesítettek – derült ki Polt Péter legfőbb ügyész az ügy állásáról érdeklődő országgyűlési képviselőnek adott írásbeli válaszából.

Egy másik, évek óta függőben lévő ügyet, az almásfüzitői egykori timföldgyár hulladék-lerakóként használt vörösiszap-tározóinak esetét a CEU kutatóival közös projektben dolgoztuk fel részletesen. Megírtuk, hogy a telepet működtető cég, a Tatai Környezetvédelmi Zrt. (TKV)  többéves várakozás után tavaly decemberben megkapta az almásfüzitői vörösiszap-tározóknál működő, veszélyes hulladékot is feldolgozó üzem új, (ideiglenes) környezethasználati engedélyét. Pedig a hulladéklerakó miatt az Európai Bizottság korábban kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, és környezetvédők is évek óta tiltakoztak amiatt, hogy a TKV komposztálásnak nevezi a módszert, amivel a szerintük lebonthatatlan veszélyes anyagokat is “kezeli”.

Megújították a Mészáros cégcsoport által kinézett almásfüzitői hulladéklerakó engedélyét

Többéves várakozás után decemberben megkapta az almásfüzitői vörösiszap-tározóknál működő, veszélyes hulladékot is feldolgozó üzem, a Tatai Környezetvédelmi Zrt. (TKV) az új környezethasználati engedélyét. Az Átlátszó több forrásból is úgy értesült, hogy az évi több, mint kétmilliárd forintos árbevétellel bíró vállalat megvásárlásáról Mészáros Lőrinc cégcsoportja tárgyal a jelenlegi tulajdonossal.

A telep, amit ezután nem sokkal megvásárolt Mészáros Lőrinc egyik érdekeltsége, május elején újabb, hosszú távú engedélyt kapott, a környezetvédők szerint a környezetet a korábbinál kevésbé károsító feltételekkel.

Megmondtuk előre: újabb pénzgyárat szerzett magának Mészáros cégcsoportja

Tavaly több, mint 2 milliárd forintos árbevétele volt annak a cégnek (Tatai Környezetvédelmi Zrt.,TKV), amely az egykori almásfüzitői vörösiszap-tározókon hulladék-feldolgozót működtet, s melyről februárban megírtuk: megújították a környezethasználati engedélyét, miután Mészáros Lőrinc cégcsoportja kinézte magának.

A Greenpeace környezetvédő szervezet szerint ugyanakkor a veszélyes hulladékot is tároló szilárd vörösiszap-kazetták kapcsán kérdéses, hogy a hatóságok betartatják-e majd a céggel az odaszállított anyagok veszélyesanyag-tartalmára vonatkozó új, szigorúbb előírásokat. Ráadásul a nem megfelelően szigetelt, a folyótól csak egy gáttal elválasztott tározó továbbra is hatalmas ökológiai kockázatot jelent, mert a tározórendszer esetleges sérülésével a szennyező anyagok közvetlenül a Dunába juthatnak.

A Greenpeace szerint az ilyen esetekre a hosszú távon megnyugtató megoldást a szennyező fizet elve, és a környezeti felelősségvállalás jogszabályba iktatása jelenthetné.

Vörösiszap okozta, igaz, nem szilárd, mint az almásfüzitői, hanem folyékony halmazállapotú, az elmúlt évtized legsúlyosabb  magyarországi környezeti katasztrófáját: tíz ember halálához vezetett és óriási természeti és gazdasági károkat okozott, amikor 2010. október 4-én átszakadt a gát a MAL Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. tulajdonában lévő Ajkai Timföldgyár Kolontár és Ajka közötti vörösiszap-tározójánál.

„Az embernek a szeme kifolyik” – élhetetlenné vált Kolontár a vörösiszap miatt

A 2010 októberi vörösiszap-katasztrófa hatásai nem csak a gyászban, a visszatérő rémálmokban, a lúgos zagyban szerzett maradandó sérülésekben, az egyik napról a másikra értéktelenné vált ingatlanokban érhetők tetten. Az átszakadt vörösiszap-tározó azóta kiporzik, vörös színű, bizonytalan összetételű, finom porral terítve be a környéket. Videóriport.

A baleset után kilenc évvel született bírósági ítélet az ügyben: az eljárás és az ügy körülményeinek, felelőseinek felderítése során a környezetvédelmi szabályozás, ellenőrzés, engedélyezés, ügykezelés terén számos visszásság felszínre került. A környezetvédelmi szakemberek, civilszervezetek és az egy-egy helyi ügy köré szerveződő lakosság szerint bár elvétve vannak jó példák is, Magyarországon nem sokat változott a környezetvédelmet érintő ügyek kezelése, intézése a kolontári katasztrófa óta.

A megyei kormányhivatalokhoz került a környezeti hatóság, ami szakemberek szerint nem biztos, hogy jó megoldás, mert ezek a hivatalok nem tudnak független, szakmai szervezetekként működni. Ráadásul idén márciustól nem lehet fellebbezni a kormányhivatalnál környezetvédelmi ügyekben, csak bírósághoz lehet fordulni, ugyanis az ilyen ügyek esetében a megyei kormányhivatal elsőfokú hatóság lett, másodfokú hatóság pedig nincsen.

A Párbeszéd Magyarországért fent idézett országgyűlési képviselője a klímavészhelyzet kihirdetéséről szóló törvényjavaslat vitáján úgy fogalmazott, hogy

„kiiktatták a környezetvédelmet, mint a gyorsabb gazdasági fejlődés előtt álló akadályt”

Szabó Tímea több konkrét példával is alátámasztotta ezt az állítását: az Átlátszó által is feldolgozott gödi Samsung-projektet, és a Veszprém megyei Sümegprága esetét is felhozta. Az utóbbi esetben uniós védettséget élvező, Natura 2000-es természetvédelmi területen adott engedélyt a kormányhivatal bazaltbánya létesítésére.

Különleges gazdasági övezet – így nyúltak át a momentumos polgármester feje fölött Gödön

A veszélyhelyzetre hivatkozva elsőként Gödön hozott létre a kormány különleges gazdasági övezetet, amellyel átadta a Samsung gödi akkumulátorgyárának területét és az adóztatás jogát a megyének. Az őszi polgármesteri választáson az ellenzéki összefogás jelöltje lett a befutó, de így most a fideszes többségű Pest megyei önkormányzat a testület feje fölött átnyúlva dönthet a gyárral kapcsolatos kérdésekben.

„A rosszul felfogott gazdasági érdek vagy a korrupció is közbeszól egyes döntések meghozatalánál a környezetvédelmi ügyekben, egy racionális, a környezet védelmét előtérbe helyező döntéshozatali rendszer biztosan nem engedélyezne például Natura 2000-es védettségű területeket egyértelműen károsító beruházásokat, ártéri erdők kivágását” – így foglalta össze az Átlátszó kérdésére a hasonló ügyek kapcsán szerzett tapasztalatait dr. Kiss Csaba, ügyvéd, a Környezeti Management és Jog Egyesület igazgatója.

Letarolták a tiszaugi fekete nyár ligetet, az értékes fa sorsát nehéz követni

Tiszaug, a tiszazugi kistérség kapuja, híresen szép, festői képzeletet is felülmúló tiszai táj. Volt. Egészen addig, amíg a fekete nyár ligetet árvízédelemre és hídpillér megóvásra hivatkozással ki nem vágatta a Közép-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVIZIG).

Az önálló környezetvédelmi hatóság és minisztérium hiánya probléma, de egy jól működő kormányzati struktúra mellett önmagában nem feltétlenül jelentene gondot. Ha a környezetvédelmi miniszter nem elég erős karakter, akkor nem biztos, hogy sokat tudna segíteni a környezetvédelem ügyén, viszont ha lenne, legalább a kormányüléseken részt vehetne és jogalkotási hatásköre is lenne. Az, hogy a környezetvédelem ma Magyarországon részben az agrártárcához tartozik, nem a legrosszabb megoldás, de az olyan esetekben, ahol a környezetvédelem ügye az agrár-érdekkel kerül szembe, sejteni lehet az ügy végkimenetelét, sorolja a problémákat Kiss Csaba.

A zöldtárca hiányánál nagyobb  bajt jelent, hogy évek óta  nincsenek új környezetvédelmi törvények,  a 2012-es hulladéktörvény az utolsó, a nem sokkal korábban megszüntetett  környezetvédelmi tárca által összerakott jogszabály. Lehet, hogy lesz klímatörvényünk, de esélyes, hogy egy érdem hatások nélküli változatot fognak elfogadni. Egy racionális, a környezet védelmét előtérbe helyező döntéshozatali rendszer nem engedélyezne Natura 2000- védettségű területeket egyértelműen károsító beruházásokat, ártéri erdők kivágását, és így tovább.

A hatóságok tétlenül nézik a természetvédelmi terület beépítését a Budakeszi Álomvölgyben

Brutális természetrombolás zajlik Budakeszin, a védett állat- és növényfajok lakóhelyeként szolgáló Álomvölgyben. A Natura 2000-es védettséget élvező terület beépítése ellen tiltakozók petíciót indítottak és tüntetni készülnek, mert a területen a természetvédelmi védettség és az ott érvényben lévő változtatási tilalom ellenére hetek óta munkagépek dolgoznak.

A magyar környezetvédelmi rendszerből hiányzik többek között egy, a káresemények után felhasználható támogatási alap, és ismertek a terület finanszírozási aránytalanságai, többek között például olyan részletek, hogy

míg összesen 70 millió forint jut egy évben az egész környezetvédelmi civil szektorra, Áder János alapítványa 5 milliárdos támogatást kapott.

Egy állami környezetvédelmi alapra azért lenne szükség, hogy ennek segítségével  egy-egy szennyezés után rögtön kezelhető legyen a helyzet,  és a felelős keresése csak ezt követően történne. Most ez úgy zajlik, hogy a káresemény után először elkezdik keresni a felelőst, és amíg ez tart, ott „rohadhat” a szennyező anyag akár évekig.

Több ezer tonna hulladékot raktak le a Velencei-tó partján, de a fideszes zöldhatósági vezető segített

„Ha ott nem úgy hívják az akkori környezetvédelmi vezetőt, Fejér megyében, hogy Dr. Zay Andrea, akkor nagy gondban van a város, akkor most csődben van a város. Hiszen mindenki tudja, hogy az autópálya építésnél oda pakoltak mindent, a vasútépítésnél oda pakoltak mindent. (…)

„A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek van ugyan már egy kármentesítési alapja, az Országos Környezeti Kármentesítési Program, de gyanítom, nem elég nagy kerettel,  és ez amúgy sem képvisel felelősségi szintet. Egyfajta felelősségi vákuum van, mert a jogszabályban nincs benne, hogy a végső felelős automatikusan az állam, hanem csak az, hogy ha az állam úgy dönt, akkor veszik fel az adott ügyet a kármentesítési listára. Tudtommal nincs ellenőrzési terv és automatikus eljárásrend, márpedig  a tényleges károkozó felderítésére ehhez értő rendőr, ügyész, jogász szakértő kellene. Az alapon kívül szükség lenne továbbá egy a környezetre veszélyes üzemek számára előírt kötelező felelősségbiztosításra is” – mondja a környezetjogász.

Kiss Csaba szerint a környezetkárosító balesetek számának tekintetében Magyarország nem áll rosszul, inkább a rengeteg, föld alatti szennyezés jelenti a nagy problémát Magyarországon, „ezekkel kapcsolatban környezeti szempontból tulajdonképpen még az is jobb helyzetet teremtene, ha végre valamelyik oligarcha meglátná az üzleti lehetőséget az ilyen kármentesítésben. Igaz, ez korrupció szempontjából nem lenne ideális, de úgy tűnik, mintha ebben az országban más módon nem lehetne előre haladni.”

A vadhúsnak is vegyszerszaga van, a talajvízben terjed a halálos méreg Garén

Évtizedek óta mérgezi a talajt és a talajvizet a becsődölt Budapesti Vegyiművek sorsára hagyott veszélyeshulladék-tárolója a Baranya megyei Garén. A Greenpeace által kiperelt adatok szerint a talajban és a talajvízben a határérték több tízezerszeresét mérték halogénezett aromás szénhidrogénekből 2015-ben, de azóta sem történt kármentesítés.

A kármentesítést  – vagyis a régi, akár világháborús szennyeződések kezelését – külön kell választani a most történő esetekre vonatkozó kárelhárítástól, amire a szakember szerint megvan a hatékonyan reagáló intézményi rendszer, bár egyes esetekben azért a “kiemelt” tulajdonosi háttér lassíthatja az ügyintézést, és csökkentheti a kiszabott büntetés összegét. Pedig ha valami, akkor csak a gyors hatósági intézkedés  és a súlyos bírság szegheti kedvét a környezetszennyezések okozóinak. Számos másik országban a környezeti károkozáskor szinte rögtön kivetik a bírságot, aztán a felelőssé tett szennyező megpróbálhatja utólag visszaperelni azt.

„Egy ilyen rendszer bevezetéséhez azonban a környezetvédelem ügyének elkötelezett kormányra van szükség, ám Magyarországon ezt leginkább csak szavazatszerzési érdekkel vállalják fel egyes kormányok, mint ez látható volt annak idején a tokaji borvidékre tervezett akkumulátorgyár tervének leállítása, vagy 1998-ban a nagymarosi vízlépcső ügyében” – zárja mondanivalóját a környezetjogász.

Horn Gabriella

Ez a cikk kutatók és oknyomozó újságírók közös munkájának eredménye, melyet a CEU-n működő Center for Media, Data and Society Black Waters nevű kutatási projektje keretében végeztek a résztvevők. Az Open Society Initiative for Europe által finanszírozott projekt célja az, hogy felhívja a figyelmet a környezeti károkra, a korrupcióra, és ezek társadalmi következményeire Közép-Kelet Európában. Címlapfotó: Németh Dániel.

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42