Környezetpusztítás

A tárnokiak fellázadtak az érdi ipari park terve miatt, a polgármesterek mossák kezeiket

A megnövekedett zajterhelés miatt Tárnok közel kilencszáz lakójának élete válhat elviselhetetlenné. Ezért most a Pest megyei nagyközség lakói kérik számon az új érdi városvezetés ősszel tett kampányígéreteit az Európában egyedülálló gyümölcs-génbank mellé telepítendő ipari park terve miatt. Ismét fellángolt a vita az Elvira major sorsáról.

Érd és a szomszédos nagyközség vezetői, polgárai nemrég ébredtek rá, hogy olyan csapdahelyzetbe kerültek, amiből szinte lehetetlen kivergődniük. A tárnoki civilek élesen bírálják Érd polgármesterét, de támadják saját polgármesterüket is, aki leszögezte: nem hajlandó a civil kezdeményezés élére állni.

A 40 hektáros ipari parkot Érd közigazgatási területének délnyugati lakatlan sarkában, de Tárnok kertvárosa és az Elvira-major tőszomszédságában tervezik felépíteni zöldmezős beruházásként.

A két település önkormányzati vezetőinek szinte semmi eszközük nincs a konfliktus feloldására. A terület az állam tulajdonában áll, így nincs befolyásuk nincs annak sorsára. Pedig tavaly ősszel az egyik erős kampánytéma volt, hogy majd beleállnak az ügybe.

“Ezt nem tudjuk visszacsinálni”

Az ipari területté minősített földdarab elviselhető távolságban van Érd lakott részeitől. A tervezett logisztikai bázis azonban Tárnok a vasútvonal zajvédő fala és a 7-es út közötti negyedének tőszomszédságában épülne.

Helyi becslések szerint a beruházás kilencszáz tárnoki életét forgatná fel gyökerestől. Egy tanulmány szerint a beruházás miatt napi ezer járművel – közöttük kamionokkal – növekedne a környék közúti forgalma.

Az eddig is hatalmas forgalmat kiszolgáló 7-es út, és az északnyugati irányból betorkolló Dózsa György út jelentősen megnövekvő forgalma Tárnok más részeinek életét is alapvetően befolyásolná.

Cikkünk vezető képén a Dózsa György út a nagy, barna raktárépületnél éri el a 7-es utat, amely közvetlenül a kertvárosias tárnoki településrész és az egyik tervvariáns szerint felépítendő raktárépületek között húzódik.

A földhivatali adatok szerint a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt.  2018. szeptember 10-ével szerezte meg az ingatlan tulajdonjogát egy budapesti magáncégtől. A közel 40 hektáros terület sorsáról az állam rendelkezik, és szintén állami tulajdon maga az Elvira major is.

Korábban a NIPÜF vezérigazgatója, Török Zsombor ezt írta az Átlátszónak: „A NIPÜF Zrt. (…) a város szabályozási tervében ipari parki célra alkalmas övezeti besorolású ingatlant vásárolt meg Érden a Modern Városok Program keretében végrehajtandó iparipark-fejlesztés céljára.”

Újra megkongatták a vészharangokat Érden: veszélyben a világhírű génbank

A tavaly tavaszi meghátrálás után a jelek szerint az érdi fideszes városvezetés mégsem tett le arról, hogy az Európában egyedülálló gyümölcs génbank mellé ipari parkot telepítsenek. Környezetvédők, helyi politikusok szerint a közvetlen szomszédságban épülő ipari létesítmények visszafordíthatatlanul elpusztítják az Elvira-majort. Az ügyben aláírásgyűjtés indult és más politikai akciók is várhatóak.


A tárnokiak tiltakozásának hevességét nem csillapítja Csőzik László érdi polgármester azon érvelése, hogy az előző városvezetéstől örökölték a helyzetet. A tárnokiak már több ízben az érdiek fejére olvasták az ellenzéki koalíció tavaly őszi választási ígéreteit az Elviráról:

“Építési tilalom elrendelését a teljes pufferzónában! Az Elvira majorban folyó munka egy 1000 méteres védőzónát is igényel. (…) Az átminősítési eljárást meg kell fordítani a környékén: nem ipari területté kell minősíteni a szántóföldeket és gyümölcsösöket, hanem a már beépítésre szánt területeket is vissza kell minősíteni mezőgazdasági területté. (…) A város délkeleti határában, távol a lakott területektől olyan gazdasági övezetet alakítunk ki… ”

Az Elvira major és a kérdéses földterület a város délnyugati határában fekszik.

Csakhogy ezek üres kampányszólamok voltak. “Ezt nem tudjuk visszacsinálni” – nyilatkozta egy, a városháza döntéshozatali folyamataira rálátó forrás az Átlátszónak utalva az Elvira-ügyben kialakult csapdahelyzetre. Csőzikéknek nincsenek eszközeik arra, hogy megakadályozzák a logisztikai bázis felépítését, azt azonban képesek elérni, hogy az érintett 41,7 hektáros területen ne terjeszkedhessen túl az ipari park – emlékeztetett a forrásunk.

A két település között kialakult konfliktus első számú politikai haszonélvezője a Fidesz, amelyik páholyból nézheti végig két olyan település konfliktusát, ahol 2019-ben, a helyhatósági választásokon súlyos vereséget szenvedett a kormánypárt.

“Végigolvastuk, és megfagyott bennem a vér”

Némethék nagyjából hetven méterre laknak az ipari park tervezett helyszínétől. Az elgazosodott, ipari területté átminősített szántóföldet a forgalmas 7-es út választja el tőlük.

Klára asszony elmondta, hogy április óta nyolc ingatlanközvetítővel próbálják eladni a házukat – sikertelenül. A mindenféle kifogás mögött azt érzékelik, hogy valójában a 7-es út jelenlegi hatalmas forgalma riasztja el a vevőket.

Ha az ipari parkot megépítik, akkor lehetetlenné válik, hogy eladják a házat. “Mi eddig soha az életben nem veszekedtünk” – mondta Klára asszony arra utalva, hogy az iparipark-ügy immár mindennapjaik nyomasztó részévé vált.

Kollmannék, akik szintén Tárnokon, a 7-es út mellett laknak, 2019. decemberében lettek figyelmesek arra, hogy szemben a 7-es úton túl vadászok bukkantak fel. Ekkor ütött szöget a fejükbe, hogy vajon mi lesz a sorsa a szomszédos földterületnek. Az Elvira-park körüli viták 2018. tavaszán bukkantak fel a helyi sajtóban. Aztán úgy látszott, hogy az ügynek nincs érdemi folytatása.

Az informatikus Kollmann Szilárd ezután kezdett utánakeresni az ipari parkról szóló dokumentumoknak. Feleségével rábukkantak egy tervezetre, amit azóta törölt a honlapjáról a NIPÜF Zrt. (a linkelt Facebook-poszt végén a PDF-dokumentum).

“Végigolvastam a dokumentumot, és megfagyott bennem a vér –  mondta az Átlátszónak Kollmann Szilárd. – Ha azt a napi 100 kamiont ide engedik, akkor ne mondja senki, hogy az nem fogja szennyezni a környezetet.”

Egy este a feleségével elszánták magukat, hogy levelet írnak az érdi és a tárnoki polgármesternek. Csőzik ekkor még nem válaszolt. Lukács László tárnoki polgármester azt írta, hogy a legjobb tudomása szerint semmi ilyen nem lesz, de utána kérdez.

Napelempark jöhet, galvánüzem nem

Nem sokkal később nézték végig azt a videót, amelyben Csőzik László, Érd polgármestere a helyi közmédiában kijelentette (a videó 2:52 percétől): “jó dolog az egészben, hogy a lakott területtől távol esnek ezek a részek”.

Ekkor felszívtuk magunkat – mondta Kollmann. Amikor Csőzik ezt a kijelentést tette, nem állt messze Tárnok 7-es út melletti házsorától, vagyis egy olyan helytől, amely nagyon is lakott területnek látszik. A nagyközségben többen felháborodtak, amiért a videóban nem mutatták a közeli házsort a 7-es út túloldalán.

Kollmannék ezután hozták létre a csoportot a Facebookon, amely az Összefogás az érdi ipari park ellen nevet kapta. Ez az a hely, ahol a tiltakozó és aláírásgyűjtési akcióikat szervezik.

A tárnokiak saját polgármesterüket állítólagos tétlensége és távolságtartó hozzáállása miatt bírálták. “Polgármesterként nem tartom etikusnak, hogy a lakosság által elindított mozgalmakhoz csatlakozzak”írta a független Lukács László február elején.

A tárnoki polgármester hozzátette: “ez nem azt jelenti, hogy esetleg nem támogatom, vagy nem segítem ezen csoportok munkáját, erre van több példa is, de én tárgyalások során tudom érvényesíteni az érdekképviseletet, nem a Facebookon!”

Tavaly október 13-án Tárnokon is súlyos vereséget szenvedett a Fidesz.

Időközben az érdi városvezetés változtatott a kommunikációján. Január végén még várták a befektetőket az Elvira major melletti 40 hektáros területre, legutóbb Csőzik már azt hangsúlyozta Kollmannék csoportjában, hogy galvánüzem nem, de például napelempark jöhet a területre.

Kollmannék kifejezték kompromisszumkészségüket. Elképzelhetőnek tartják a konfliktus megoldását egy elkerülő út megépítésével, amely tehermentesíti a 7-es utat és mellette a tárnoki településrészt.

Az alapprobléma megoldására azonban aligha van esély. Az Elvira major körül felépítendő ipari park ügye kezdettől fogva – magától értetődően – a génbank sorsáról is szól.

Épülhet bármilyen elkerülő út, a major közelében nem tudják kiküszöbölni a megnövekedett közúti forgalmat. Az úgynevezett felporzódás révén a gyümölcsös könnyen fertőződhet vírusokkal, ez pedig a génbank pusztulását okozhatja.

Kis Zoltán

Kép: Kollmann Szilárd grafikája a tervezett beruházás egyik verziójáról.

Megosztás