Mészáros Lőrinc luxusszállodái bilikre és WC-kefékre is állami támogatást kértek
A Transparency International kiperelte a Hunguest Hotels Zrt. közel 18 milliárd forintos állami támogatásának iratanyagát, vannak benne gyöngyszemek.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap szerződést írt alá a hányattatott sorsú tévészékház megvásárlásával összefüggésben. A jogi konstrukció szerint – a sajtóhírek alapján – most vételi jogot szerzett az MTVA az ingatlanegyüttesre.
Az előzmények ismeretében kíváncsiak vagyunk a szerződés szövegére és a gazdaságossági számításokra, ezért adatigényléssel fordultunk az MTVA vezérigazgatójához.
Emlékeztetőül: a néhai Magyar Televízió Közalapítvány honlapján közzétette a székház bérletére vonatkozó szerződéseket (1, 2). A bérleti konstrukciót az Állami Számvevőszék jelentésében kedvezőtlennek minősítette. Kíváncsian várjuk, hogy a most megkötött szerződés orvosolja-e a feltárt problémákat.
A Transparency International kiperelte a Hunguest Hotels Zrt. közel 18 milliárd forintos állami támogatásának iratanyagát, vannak benne gyöngyszemek.
Szakértők szerint újra kell vizsgálni a környezetvédelmi engedélyt, a hatóság ingerküszöbét azonban nem érték el a bekövetkezett változások.
Első fokon pert nyertünk a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt.-vel szemben, miután megtagadták az útjavításokkal kapcsolatos közadatok kiadását.
Az állami cég állítja, azért nem adja ki az árlistákat, mert azokat Balásy cégei üzleti titoknak minősítették.