
Újabb 122 hektár földet vesznek Tiborczék, már közel egymilliárd forintot költöttek Somogyban
A szóban forgó földterületeken a Tiborcz Istvánhoz köthető Főnix Magántőkealap érdekeltségébe került Drawa Kft. gazdálkodik.
Lázár János hevesen támadta az M30-as kapcsán a Strabagot, és az osztrák cég éppen újjáépíti a Szikszó közelében megcsúszott útszakaszt. A Békéscsabára vezető M44-essel is voltak bajok, de perelnünk kellett, hogy megtudjuk, eddig hányszor javították a 280 milliárdos utat, melynek nagy részét a Szijjártó Pétert jachtoztató Szíjj László cégei építettek.
„Bár sokáig csak álomnak tűnt, 2025 tavaszára teljesen elkészült az M44-es teljes, Békéscsaba és Kecskemét közötti szakasza. Az évekig, sőt, inkább évtizedekig parkolópályán, holtpontról holtpontra került beruházás terve, majd gyakorlati megvalósítása 2014-ben kapott lendület, és attól az időponttól gyakorlatilag bő egy évtizedre volt szükség ahhoz, hogy elkészüljön a több mint 120 kilométeres M44-es” – írta a beol.hu idén áprilisban. Akkoriban adták át ugyanis az M44-es autóút utolsó, Kecskemét és Szentkirály közötti szakaszát. A gyorsforgalmi út első, Tiszakürt-Kondoros közötti szakaszát pedig 2019 októbere óta lehet használni.
A Wikipédia szócikke felidézi, hogy az M44-es első szakaszát három ütemben építették meg:
A Kondoros-Békéscsaba közötti 17,6 km-es szakaszt is a Duna Aszfalt Kft építette nettó 41,4 milliárdért, ahogy a Lakitelek-Tiszakürt közötti 9,9 km-es, a leendő Tisza-hidat is magába foglaló beruházást is nettó 50,3 milliárdért. A Szentkirály és Lakitelek közötti 4,6 km-es szakasz kivitelezését pedig a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. végezte el (Simicska Lajos bukása után évek óta ez is Szíjj László érdekeltsége) nettó 43,6 milliárdért.
Vagyis az M44-es eddig több mint nettó 280 milliárd forintba került az adófizetőknek, és a közbeszerzések döntő többségét a Szíjj Lászlóhoz köthető cégcsoportok nyerték el.
Szíjj Lászlóé a Lady MRD nevű luxusjacht, amelyen Szijjártó Péter külügyminiszter nyaralt családostól az Adrián 2020-ban. Akkor megírtuk, hogy a NER-elit köreiben népszerű jacht valódi tulajdonosát egy máltai offshore cég rejtette. Egy rövid időre azonban egy pénzmosás elleni uniós direktívának köszönhetően a máltai offshore cégek valódi tulajdonosainak kilétét nyilvánosságra hozták (majd 2022-ben ismét eltüntették a nyilvánosság elől). A máltai adatbázisból kiderült, hogy az Artemy és a Lady MRD (valamint a később vett Seagull) nevű jachtokat üzemeltető L&L Charter Ltd. valódi tulajdonosa Szíjj László. Az építőipari cégeivel rengeteg állami és önkormányzati megbízást elnyerő tiszakécskei nagyvállalkozó hazánk egyik leggazdagabb embere.
Az M30-as autóút megcsúszása kapcsán Lázár János építési és közlekedési miniszter többször erősen bírálta a kivitelezést végző Strabagot. Miközben viszont a kormány állítólag az átláthatóságért harcol, a kötelezően nyilvános adatokkal meggyűlik a baja.
Ahogy ugyanis a Szikszónál megsérült M30-as kapcsán megírtuk, titkolják a beszakadt szakasz iratait, pedig elvileg ellenőriztek mindent a kormány részéről. Majd az M44-es kapcsán újra titkolózásba futottunk: hiába kértük ki közérdekű adatigénylésben az Építési és Közlekedési Minisztériumtól (ÉKM) a 280 milliárd forint közpénzből Békéscsabáig épült alig hatéves út javításait felsoroló listát, nem kaptuk meg.
Az ÉKM azt válaszolta, „az Ön által kért, az M44 gyorsforgalmi út tekintetében a garanciális időszakra vonatkozó hibabejelentések dokumentációja a tárca feladat- és hatáskörébe tartozó döntés meghozatalára irányuló eljárás során készített olyan adatnak minősülnek, amelyek további jövőbeli döntés megalapozását is szolgálják, így az Infotv. 27. § (6) bekezdése értelmében az adatokat nem áll módunkban megküldeni az Ön részére.”
Bepereltük az adatokért Lázár János tárcáját, a bíróságon pedig gyorsan kiderült, valóban közérdekű adat, hogy az útnak milyen meghibásodásai voltak eddig.
Mivel az ÉKM is belátta, hogy nem nyerhet, egyezséget ajánlott és kigyűjtve megküldte az általunk kért információkat az M44-es útról.
A minisztériumtól kapott adatok szerint
a 2019-2023 között átadott szakaszokon eddig összesen 5181 javítást végeztek.
Ezekből 4261 jótállási, míg 920 szavatossági volt. A jótállás az első három évre vonatkozik, míg a szavatosság további két évet jelent.
A 2019-ben, vagyis elsőként átadott Tiszakürt-Kondoros szakasznak már a szavatossága is lejárt 2024-ben. Az első három évben vízelvezetés burkolt felületek / aknák / előfejek, rézsűkimosódás / humuszhiány / padkahiány hibát 1032-szer jelentettek. Később ezeknek a hibáknak a száma csökkent. De a minisztériumi táblázat szerint a rézsűkimosódás / humuszhiány / padkahiány az egyik leggyakoribb hiba az M44-esen.
A Szentkirály-Lakitelek utat 2023 végén adták át. Azóta 64 rézsűkimosódást jeleztek rajta, a 2021-óta használható Lakitelek-Tiszakürt szakaszon eddig 379 hibát regisztráltak.
Javítás az M44-esen (fotó: Átlátszó/Segesvári Csaba)
Megkérdeztük az ÉKM-től, hogy ez a hibaszám sok vagy éppen kevés, és mit jelentenek a hibák. Azt írták válaszul, hogy „az építési beruházások velejárója, hogy az átadásuk után, és a rendeltetésszerű használat mellett is jelentkezhetnek hibák az építményekben. Ezek az építmények különféle fizikai, kémiai tulajdonságokkal rendelkező anyagok összeépítéséből készülnek, tehát a használatból, az időjárásból eredő hatásokra is különbözőképpen reagálnak. A jogszabályok, a műszaki előírások, az építési szerződések is figyelembe veszik ezt, így az építményekre, az épületszerkezetekre, az azokhoz felhasznált anyagokra különféle kötelező szavatossági időket határoznak meg.
Az útépítéseknél is előfordulnak a rendeltetést nem befolyásoló, de utókezelést igénylő hibajelenségek, pl. burkolati repedések, korláton, szegélyen festék lepergések, rézsűeróziók (ezt jelen esetben leginkább az okozza, hogy a nemrég telepített növények gyökérzete még nem képes mindenhol megtartani a talajt egy erősebb esőzéssel szemben), betonkorrózió stb. Az M44-es gyorsforgalmi útnál a kivitelező felé bejelentett hibák döntő többsége is jellemzően ebbe a kategóriába sorolható.
Az útépítési beruházásoknál sem számban, sem jellegében nem kirívó az a jótállás, illetve szavatosság keretében kért hibajavítás, amit az Építési és Közlekedési Minisztérium az M44 autóút kivitelezőjével szemben érvényesített, főleg, ha figyelembe vesszük a megépített M44 2×2 sávos autóút hosszát.
Miként az M30 autópálya esetén, az ÉKM az M44 autóút kivitelezőjével szemben is elvárja a minőségi munkavégzést, az esetlegesen felmerülő hibák javítását, amely szerződésben vállalt kötelezettsége is a Vállalkozónak. Az ÉKM a költségvetési források és a magyar emberek érdekeinek védelmében minden esetben – a legapróbb hibánál is – él a jogszabályok és az építési szerződés adta lehetőségével.
Mindannyiunk érdeke, hogy a lehető legteljesebb körben, a legkisebb eltérések esetében is érvényesítsük a vállalkozói jótállást és szavatosságot, hiszen a javítások a Magyar Államnak nem kerülnek egyetlen fillérébe sem” – írták.
A minisztériumtól azt is megkérdeztük, hogy a közadatigénylés elutasításánál hivatkozott „további jövőbeli döntés megalapozását” passzust mire kell érteni, de erre nem válaszoltak.
Az M44-est egyébként, ahogy a többi nem koncessziós autóutat és autópályát is, a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségébe tartozó MKIF kezeli. Vagyis a korábbi építtető a jelenlegi fenntartó, 35 évig. Annak érdekében, hogy megtudjuk, sok-e vagy tényleg normális és átlagos az M44-esen eddig regisztrált több mint 5 ezer hiba, újabb közérdekű adatigénylést küldtünk az ÉKM-nek. Ezúttal a 2020 óta átadott autópályákon tapasztalt meghibásodások számát kérdeztük meg, a válaszra még várunk.
Segesvári Csaba
Címlapkép: A Magyar Közút Nonprofit Zrt. egyik munkatársa útzáró bójákat szed össze az M44-es gyorsforgalmi út békéscsabai végpontjánál lévő turbó körforgalmi csomópontban a város határában 2020. december 11-én. (fotó: MTI/Rosta Tibor)
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
A szóban forgó földterületeken a Tiborcz Istvánhoz köthető Főnix Magántőkealap érdekeltségébe került Drawa Kft. gazdálkodik.
24 láda iratot vittek a Kúriára, mégis pert nyertünk ellenük a kormányzati kommunikációs keretszerződések ügyében.
A Pécsi Egyházmegye látszólag közbeszerzési eljárás nélkül bízta meg a 2,2 milliárdos munkával a ZÁÉV-et. A beruházást az adófizetők állták.
Nem sokkal azután, hogy Putyin nyilvánosan beszélt az ukrán csalók elleni fellépésről, Orbán és a magyar kormánypárti sajtó is ukrán csalókkal riogató kampányt indított.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!