Az 1956-os forradalom nemzeti ünnepén Hadházy Ákosék a korrupció ellen tüntettek a Bem téren, a Jobbik pedig a Magyar Rádió épületénél, majd az MTVA székházánál demonstrált a kormány ellen. Élőben közvetítettük az eseményeket, a videók itt visszanézhetők.
A Magyar Korrupcióellenes Szövetség október 23-án a Bem térre szervezett egy közös ellenzéki tüntetést, amelyen felszólalt az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért aláírásgyűjtést indító Hadházy Ákos, valamint Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Jávor Benedek EP-képviselő (Párbeszéd), és sokan mások is.
„Magyarország történelme elbukott szabadságharcok sorozata. Ennek kell most véget vetnünk, és kimenni az utcára. Meg kell mutatnunk a világnak, és a dölyfös nagyuraknak, hogy nem hagyjuk Magyarországot újra a diktatúrába vezetni. Meg kell mutatnunk, hogy Magyarország Európa, és az is marad. Európa most velünk van, de az országot csak együtt tudjuk megvédeni, mi magyarok.”
A demonstrációt élőben közvetíttük, a felvétel itt visszanézhető:
A Jobbik a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épülete elé szervezett demonstrációt, majd onnan az MTVA Kunigunda útján lévő székhelye elé vonultak, és ott a közmédia propagandatevékenysége ellen tiltakoztak.
Néhány jobbikos tüntető az MTVA után elment a a Lendvay utcába a Fidesz-székházhoz, amit rohamrendőrök védtek a demonstrálóktól.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A hétvégén Oroszország Ukrajna elleni háborúját támogató tüntetést tartottak Budapesten, egy időben egy másik háborúellenes tiltakozással, amelyet a Magyarországi Ukrán...
Élőlánccal tiltakoztak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) modellváltása, autonómiájának elveszítése ellen az intézmény hallgatói és szimpatizánsok vasárnap délután Budapest...
A Szabadság téren lévő amerikai nagykövetség előtt az emberi élet bőrszíntől és politikai nézettől független védelme érdekében demonstráltak az afroamerikai...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!