A szervezők becslése szerint 80000-en tüntettek vasárnap, hogy Áder János köztársasági elnök vétózza meg a Közép-Európai Egyetem (CEU) működését ellehetetlenítő törvényt. A felvonulók a Várkert Bazártól vonultak az egyetem érintésével a Kossuth térre, ahol tanárok, diákok és civilek szólaltak fel. Hangsúlyozták, hogy a CEU tudományos és pénzügyi szempontból is hasznos Magyarországnak, a kormánykommunikáció pedig valótlanságokra alapul. Szót emeltek a civil szervezeteket megbélyegző törvénytervezet ellen is. A tüntetők között feltűnően sok fiatal volt.
A tüntetés vége után több ezren – főleg fiatalok – maradtak a Parlament előtt, akik a tanszabadság mellett korrupcióellenes jelszavakat is skandáltak. A rendőrök nem engedték őket a Parlament lépcsőire. Innen több ezren az Emberi Erőforrások Minisztériumához, majd a Nagykörúton és Andrássy úton haladva a Fidesz-székházhoz vonultak. A tüntetők a szűk Lendvay utcában próbáltak közel jutni az épülethez, ami nem sikerült, a kiszorítás közben több rendőr és tüntető is rosszul lett. Végül a Hősök teréről újra a belváros felé sétáltak. A Fidesz székházát nagy rendőri készültség mellett biztonsági őrök is védték.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Recep Tayyip Erdoğan török elnök csütörtöki budapesti látogatásával egyidőben tüntetők blokád alá vonták a belvárost, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a...
Néhány gyűlölködő próbálta megzavarni a békésen és vidáman vonuló tömeget, de a felvonulást nagy erőkkel biztosító rendőrség villámgyorsan körbekordonozta az...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!