Kisvaszar polgármestere rágalmazásért perelte Hadházy Ákost, de első fokon veszített
A bíróság szerint a képviselő csak közügyekkel kapcsolatos véleményt fogalmazott meg. Kovács Mónika fellebbezett a döntés ellen.
A bíróság szerint a képviselő csak közügyekkel kapcsolatos véleményt fogalmazott meg. Kovács Mónika fellebbezett a döntés ellen.
A ZÁÉV, a Valton, a Market, a 4iG, Matolcsy Ádám bútorcége és Szijjártó Péter kedvenc cipőboltja is kért uniós támogatást. Van, aki kínai autókat vesz belőle.
Infografikákon mutatjuk, hogy mikor mekkora összegeket mire ítéltek oda, és mely pályázók kapták a legtöbbet. Kilenc település egy forint EU-s pénzt sem kapott az elmúlt 20 évben.
A Biogas Productor Kft. félmilliárd forint uniós támogatást kapott a létesítményre, de agrártevékenységnek nyoma sincs a telepen.
Az azóta megszűnt minisztériumot akkoriban Balog Zoltán vezette. A romák felzárkóztatását célzó EU-s projekt teljes bukás lett, az adófizetőket 1,3 milliárd forintos kár érte.
Egy 1847 fős település fideszes polgármestere megmutatta idén, hogyan kell a kis hatalommal nagyon visszaélni.
Az önkormányzat most nekiállt építeni egy másikat, ami viszont már 300 millióba fog kerülni.
A pályázók egy része nem is lett volna alkalmas az építési munkákra Zsadányban, de a 600 ezer forintos uniós támogatást így is megkapták.
Már tíz éve működnie kellene a somogyvári gyárnak, de még be sem fejezték. A beruházó cég képviselője szerint mindez az állami szervek hibája.
A Viktória Sziget Kft. kastélyszállót álmodott a létesítménybe, majd csődbe ment. A 2007-ben félmilliárdot érő épület azóta is üresen áll.
A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt.-nek nincs pénze a hálózatfelújításra, de a Samsung-gyárat kiszolgáló projektre adott a kormány 32 milliárdot.