médiaszereplés

Akkuhulladékok, vendégmunkások és tenderbajnokok – Bodnár Zsuzsa volt a Hetes Stúdió vendége

Az akkugyárak veszélyes hulladéka, a vendégmunkások helyzete és a „vendégbefektetők” számára biztosított letelepedési lehetőség is témája volt a Klubrádió Hetes Stúdió című műsorának, ahol kollégánk Gergely Mártonnal, a HVG újságírójával, valamint a rádió két szerkesztőjével, Rózsa Péterrel és Bolgár Györggyel beszélgetett. 

A kormány akkuiparosítási törekvéseinek következménye, a legtöbb tendert elnyerő hazai cégek és a pedagógusok helyzetének romlása – többek között ezek voltak a szombati műsor témái. 

A Klubrádió Hetes Stúdió című műsorának november 24-i adásában a meghívott vendégek szokás szerint az elmúlt hét fontos eseményeiről és sajtóhíreiről beszélgettek Rózsa Péter műsorvezetővel.

Szó esett arról, mi várható azután, hogy nagyjából egymilliárd euró érkezhet Magyarországra az orosz energiafüggőség csökkentésére és az ellátásbiztonság javítására létrehozott EU-s program kapcsán. Elhangzott, hogy ez a támogatás – ha jóváhagyják –, nem érinti a korrupciós-jogállamisági vitában befagyasztott egyéb forrásokat.

 

A beszélgetés során Bodnár Zsuzsa beszélt az öt éve engedély nélkül működő gödi Samsung-gyárban keletkező több tízezer tonna veszélyes akkuhulladék eltitkolt adatairól, s ennek következményeiről.

A résztvevők megvitatták a Magyarországra érkező külföldi munkavállalókra vonatkozó új szabályozást is. Gergely Márton (hvg.hu) szerint a kormány vendégmunkásgettók felállítására kötelezné a külföldieket dolgoztató beruházókat, míg a tehetős külföldiek szabadon járkálhatnak, ha beszállnak a miniszterelnöki vő, Tiborcz István valamelyik ingatlanalapjába.

 

Emellett téma volt az adásban az is, hogy a hazai közvélemény számára miért fontosabb téma az egészségügyi ellátás problémája – a kórházi várólistákkal az Átlátszó számos cikke is foglalkozott a közelmúltban –, mint az oktatásügy és a pedagógus-társadalom romló állapota.

A résztvevők a Transparency International (TI) Tenderbajnok projektje kapcsán a legtöbb közbeszerzést elnyert cégekről is beszélgettek – a TI kutatási eredményeivel és a szabálytalan közbeszerzésekkel az Átlátszó legutóbbi podcastja is foglalkozott. 

 

 Címlapkép: Az adás résztvevői (fotó: Klubrádió/Mátyus László)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2