tudósítás

Így lett Fidesz-székház ostrom az internetadó elleni tüntetésből

Nem sokkal a vasárnap esti internetadó-ellenes tüntetés után máris beindultak az elméletgyárak arról, mi is történhetett valójában. Mi ott voltunk, végignéztük és megörökítettük az események menetét.

A múlt héten a korrupciós/ kitiltási botrány közepén robbant be a hír, hogy a kormány jövő évtől gigabájtonként 150 forint internetadót akar szedni. Azóta a fideszes kommunikáció már alacsonyabb díj ötletekkel, meg a cégek adóztatásával próbálja elvenni a felháborodás élét, de a Százezren az internetadó ellen facebook oldal által meghirdetett vasárnap esti tüntetésen mégis több tízezren vettek részt.

A Nemzetgazdasági Minisztérium József Nádor téri épülete előtt tartott beszédben Gulyás Balázs szervező a szocialisták 2008-as netadó terve elleni fideszes tiltakozást idézve elvi alapon utasította el az ötletet. Semmilyen mértékű adót nem fogad el – mondta, hiszen az előfizetésekre már így is vonatkozik a 27%-os ÁFA. Gulyás szerint a tervezet az információhoz való hozzáférést kívánja csorbítani. A szervező 48 órás ultimátumot adott a kormánynak az adó visszavonására, különben kedd estére újra tüntetést jelentenek be – mondta.

A tüntetők között soha nem látott sokszínűségben voltak jelen a magyar társadalom különböző csoportjainak tagjai mind generációs, mind vagyoni helyzet alapján. Látszott a tüntetésen, hogy nagyon sokaknál „most telt be a pohár”, a netadó ellenzése mellett általános elégedetlenségüket fejezték ki a kormány ellen. Nagyon sokan beszéltek a korrupciós ügyekről, a NAV-botrányról, megélhetési problémákról.

Így lett Fidesz-székház ostrom az internetadó elleni tüntetésből from atlatszo.hu on Vimeo.

Mikor Gulyás Balázs beszéde és a közös telefonemelés után elindult a felvonulás az Andrássy úton, hamar láthatóvá vált, hogy a rendezők nehezen tudják kordában tartani a tömeget. Folyamatos felszólítások történtek az első sort alkotó molinó mögött való vonulásra, de sokan ezt nem vették tudomásul. Az eredeti terv szerint a Fidesz székház elé sétáltak volna, ahol a bejárat előtt használt informatikai eszközöket akartak elhelyezni. A helyzetre való tekintettel a szervezők viszont a Hősök terén fejezték be a felvonulást, ahol a tízezres nagyságrendű tömeg kitöltötte a tér nagy részét. Itt némi skandálás és újabb telefonemelés után a szervező felszólította a megjelenteket, hogy békésen menjenek haza.

A felszólítás ellenére több ezren átmentek a Fidesz székházhoz, amit egy darab rendőr sem védett. Itt egy megafonos rendező kérte a résztvevőket, hogy miután elhelyezték a használt eszközeiket a bejáratnál, hagyják el a helyszínt. A legtöbben viszont maradtak. Először csak páran vágták dühösen a kupacra régi egereiket és billentyűzeteiket, aztán egyre többen dobálni kezdték az épületet. Először átlagos külsejű tüntetők, majd radikálisabb résztvevők vették át a terepet.Több ablakot betörtek, a kerítés egy részét ledöntötték, pár redőnyt is felszakítottak.

A rendőrség legalább fél órán keresztül semmi jelét nem mutatta létezésének, majd amikor a monitorok lázadása utánpótlás nélkül maradt, kettes sorfalban sorakoztak fel az épület körül. A székház Dózsa György út felőli bejáratánál többen nagydarab kopasz embereket véltek felfedezni, akik rendőri engedéllyel mentek be az épületbe. Egyes tüntetők inzultálták Császár Attila Hír TV-s riportert, aki 2006-ban a tévészékház ostrománál még a „fiatalok változást akarnak” mottójú tudósításával írta be magát a médiatörténetbe. A rendőrség 6 embert vett őrizetbe, miután oszlatás híján az idő múlása végzett a tüntetéssel.

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42