vidéki lapszemle

Mészáros Lőrinc Szegeden bukkant fel; újabb iskolák épületeit viszi az egyház

SzabadPécs.hu: Volvo-gate: felmentették a vádlottakat, a bíróság szerint nem történt bűncselekmény

Ítéletet hirdettek a Kaposvári Törvényszéken a Volvo-gate néven elhíresült ügyben, amely a pécsi Tüke Busz 2015-ös buszbeszerzése miatt indult – számolt be a fejleményekről a Szabad Pécs. A Kaposvári Törvényszék szerint bizonyíthatóan nem történt bűncselekmény, ezért felmentették a négyből még állva maradt két vádlottat. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész már a bíróságon bejelentette, hogy fellebbeznek a határozat ellen. A per vélhetően másodfokon a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik majd.

Nyugat.hu: Viszi a szentgotthárdi iskolák épületeit az egyház

A máriaújfalui Szent Péter és Szent Pál kápolna, a Szent Gotthárd (volt Széchenyi) Általános Iskola és (volt Vörösmarty) Gimnázium ingatlanai kerültek át ingyenesen a Szombathelyi Egyházmegye tulajdonába – számolt be szentgotthárdi önkormányzat közleménye alapján a hírről a Nyugat.hu. Az ingatlanok átadása már akkor felháborodást okozott a kisvárosban, amikor az egyház bejelentette az igényét. Mindez azonban nem bizonyult elegendő erőnek, így az egyház a törvény erejével birtokba veszi a két épületet.

Szegeder.hu: Mészáros Lőrincet és Várkonyi Andreát látták pénteken a Radnóti gimiben

A Szegeder olvasója a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium ballagásán fotózta le Orbán Viktor miniszterelnök gyermekkori barátját, Mészáros Lőrincet és feleségét, Várkonyi Andreát, aki szegedi származású. De nem csupán Várkonyi Andrea kötődik Szegedhez: a Forrás Szálló és a Napfényfürdő Aquapolis ugyanis a felcsúti milliárdos érdekeltségébe tartozik – emlékeztet a lap.

Debreciner.hu: Hónapokig tartó huzavona után elfogadták Balmazújváros költségvetését

Több hónapos vita után a május 3-i, kétórás ülésén elfogadta Balmazújváros 2023-as költségvetését a település képviselő-testülete. Az ügy annyira elhúzódott, hogy az államkincstár megbírságolta a települést a költségvetés hiánya miatt elmaradt jelentésekért. Hegedüs Péter polgármester még Orbán Viktortól is segítséget kért, végül Rácz Róbert főispán jelent meg az ügyet tárgyaló egyik testületi ülésen – írja a Debreciner.

Veszprémkukac.hu: Mikroműanyagok a Balatonban

Először igazolták mikroműanyagok jelenlétét a Balatonban, amelyek ökológiai hatásait is vizsgálta az ELKH Balatoni Limnológiai Kutatóintézete, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és az Eurofins Analytical Services Hungary Kft közös kutatásában. A mikroműanyagok akut és krónikus hatásokat okozhatnak az élő szervezetekben, továbbá felületükön képesek hidrofób (vízben kevéssé oldódó), emberi eredetű szennyezéseket is megkötni (ilyenek például a különböző gyógyszermaradványok). Így erősíthetik ezek toxikus hatását, és elősegíthetik feldúsulásukat is az élő szervezetekben – olvasható a Veszprémkukac.hu-n.

Nyitókép: Székely János, a Szombathelyi Egyházmegye püspöke (b) a megújult szentgotthárdi Nagyboldogasszony-plébániatemplom ünnepi szentmiséjén 2022. március 16-án. Az 1779-ben épült, barokk stílusú ciszterci templom több mint 720 millió forintos ráfordítással, 535 millió forintos kormányzati támogatással újult meg. MTI/Varga György

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2