cikkünk nyomán

A Transparency az Integritás Hatósághoz, Hadházy és Donáth az OLAF-hoz fordult a lombkoronaösvények ügyében

Hivatalos bejelentést, kivizsgálás iránti kérelmet küldött a Transparency International Magyarország az Integritás Hatóságnak a „részben erdő nélküli lombkoronaösvények” ügyében. Bejelentésükben az Átlátszó tényfeltáró cikkére hivatkozva azt írják, hogy az ismertté vált esetekből arra lehet következtetni, hogy az Európai Unió által biztosított források felhasználásával megvalósuló egyes projektek kiválasztása során „rendszerszintű hibák fordulnak elő”. Hadházy Ákos és Donáth Anna hasonló tartalmú bejelentéssel fordultak az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz.

„A beruházásnak nem volt feltétele, hogy erdő is legyen a lombösvény körül” – így védekezett Filemon Mihály nyírmártonfalvai polgármester az elhíresült lombkoronaösvénye ügyében. Brüsszelt okolja a tarvágásért, mert a pályázatot már évekkel ezelőtt beadta, de pénz nem jött, „és valamiből finanszírozni kellett a beruházást, ezért mivel az erdő vágásérett volt, letermeltük, és beforgattuk a pénzt ebbe a beruházásba”.

A polgármester nyilatkozatai most az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) címzett beadványban köszönnek vissza, amelyet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, és Donáth Anna momentumos EP-képviselő jegyeznek. Filemon Mihály mellett a nyíradonyi fideszes politikus Tasi Sándor, és a választókörzet fideszes országgyűlési képviselője, Tasó László lombkoronasétányát említik, mint

„borzalmas példáját annak, hogyan pazarolja a Fidesz-kormány és az önkormányzatok az Európai Uniós támogatásokat”

Az Átlátszó március végén számolt be arról, hogy kitermelte az erdőt a 60 milliós uniós támogatásból épített lombkoronaösvény építése közben a nyírmártonfalvai polgármester, így most egy pusztaság közepén áll a gyatra színvonalon kivitelezett létesítmény.

Tarra vágták az erdőt az uniós támogatásból épült lombkorona sétány építése közben | atlatszo.hu

Ahhoz, hogy megtaláljuk az uniós pénzek felesleges elköltésének eme újabb remekművét, Debrecentől körülbelül még 30 kilométert autózunk keletre. Nyírmártonfalván, egy kétezer fős település külterületén valósult meg a lombkorona sétány, szántóföldek, elhagyott tanyák, felhagyott állattelepek szomszédságában. Ott tartózkodásunk során csak egy kutyával találkozunk, aki az útról nézte a messziről jött érdeklődőket.

Cikkünkre reagálva Filemon Mihály nyírmártonfalvai polgármester, aki magánszemélyként pályázott a támogatásra, bocsánatkérést követelt és sajtóperrel fenyegette meg az Átlátszót. Azt is kiderítettük, hogy a lombkoronasétány közelében üresen álló mezőgazdasági épületre is 50 millió forintos uniós támogatást kapott az EU-pénzek lehívása terén jeleskedő helyi politikus. A tarvágásban álló lombkoronasétány az internetes népművészetet is megtermékenyítette, a közösségi hálózatokon rengeteg mém jelent meg a témáról.

Üresen álló vágópontra is 50 milliós uniós támogatást kapott a lombkoronasétányos nyírmártonfalvai polgármester | atlatszo.hu

Az Átlátszó kitart amellett, hogy amikor arról számoltunk be, hogy a polgármester uniós támogatást kapott a lombkorona sétányra, akkor a valóságnak megfelelően tájékoztattuk az olvasóinkat, és ezt a bíróságon is bizonyítani tudjuk. Ugyanis az a valóság, hogy Filemon uniós pénzre pályázott, azt elnyerte, és ezért építette meg a lombkorona sétányt; az, hogy ezt a pénzt kifizették-e már vagy később fogják, teljesen lényegtelen.

A Transparency International Magyarország az EU által kikényszerített, újonnan létrejött antikorrupciós hivatalhoz, az uniós pénzek felhasználása felett őrködni hivatott Integritás Hatósághoz fordult az ügyben. Hivatalos bejelentésükben az Átlátszó tényfeltáró cikkére hivatkozva azt írják, hogy

„Az ismertetett esetekből arra lehet következtetni, hogy az Európai Unió által biztosított források felhasználásával megvalósuló egyes projektek kiválasztása során rendszerszintű hibák fordulnak elő, aminek következtében közhatalmi megbízatással is rendelkező személyekhez köthető, értelmetlennek, illetve szükségtelennek tűnő beruházások jutnak közpénzből finanszírozott támogatáshoz.”

Transparency Int Mo Bejelen… by atlatszo.hu

 

A Transparency International Magyarország számos „red flaget” talált az érintett pályázatokban: Tasó László és Tasi Sándor projektjei például azonos kistelepülésen megvalósítandó, azonos jellegű beruházásra egyazon napon kaptak európai uniós forrásból származó támogatást. Ráadásul Tasi Sándor nemcsak kedvezményezettje a támogatásnak, de elnökként vezető tisztséget töltött be a Vidékfejlesztési Program helyi felhívásának előkészítésében, népszerűsítésében résztvevő, az e két pályázat szerinti térséget lefedő Dél-Nyírség Erdőspuszták Leader Egyesületben, ezért esetében felmerül a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvény által tilalmazott összeférhetetlenség gyanúja is.

 

A Transparency bejelentése azért is érdekes, mert az Integritás Hatóság elnöke, Bíró Ferenc nemrégiben az Átlátszó podcastjában úgy nyilatkozott, hogy a lombkorona-sétányok ügye nem elég fajsúlyos ahhoz, hogy hivatala kivizsgálja azokat. A műsorban azt is elmondta az újonnan létrehozott hatóság elnöke, hogy tényfeltáró cikkekből nem tájékozódnak az Integritás Hatóságnál, ha valaki eljárást szeretne, annak hivatalos bejelentést kell tenni. Ez most megtörtént, a fejleményekről be fogunk számolni.

„Ez nem feljelentővonal” – az EU által kikényszerített új korrupcióellenes hivatal vezetője az Átlátszó podcastban – Rádió

Ősszel Bíró Ferencet választották az újonnan fölállt Integritás Hatóság élére.

Címlapkép: Lombkorona sétány, Nyírmártonfalva, 2023 (fotó: Átlátszó)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2