Pénznyelő és környezetpusztító szénhidrogén-kitermelés Békésben
40 milliárd forintot költenek el a palagázmezőkön, hogy minimális földgázt termeljenek ki, de a környezetvédők szerint ez szennyezi a fél megyét.
A lakosok figyeltek fel arra, hogy a Gyáli-patak vizét valamilyen anyag türkizkék színűre festette. A környezetszennyezést jelentették a Fővárosi Csatornázási Műveknek (FCSM), ami rövid időn belül intézkedett, így a szennyezés nem jutott el a Dunába. Az FCSM azt nem tudta kideríteni, hogy milyen anyag festette meg a patak vizét egy kilométer hosszan, azt pedig továbbra is vizsgálják, hogy ki a felelős a szennyezésért.
November 20-án, pénteken a Soroksár – ittlakunk.hu Facebook-oldalára felkerült néhány fotó a Gyáli-patakról. A képeken az látható, hogy a csatorna vizét valamilyen anyag türkizkék színűre festette. “Ez sajnos nem a természetes kék színe a Gyáli-pataknak” – ezzel a kommenttel tette közzé a lap a szennyezésről a fotókat.
ℹ️Ez sajnos nem a természetes kék színe a Gyáli-pataknak. Olvasónk ma délután 2 óra tájban fotózta… ?
Közzétette: XXIII. kerület, Soroksár – ittlakunk.hu – 2020. november 20., péntek
A szennyezésről több helyi lakos is készített felvételt, Bereczki Miklós önkormányzati képviselő (Jobbik) telefonon jelentette a környezetszennyezést a Fővárosi Csatornázási Műveknek (FCSM).
A cég arról tájékoztatta kedden a portált, hogy a szennyezés eredete nem ismert, annyit lehet tudni, hogy a szennyezőanyag a Virágpatak úti magán csapadékkiömlőn keresztül került a Gyáli-patak 2-es ágába. Úgynevezett olajfogó hurkát helyeztek ki, a felgyülemlett kék szennyeződést szippantással eltávolították a patakból. A szennyezés nem jutott el a Dunáig, még a Gyáli-patak fő ágába sem. A szennyezőanyag összetétele kedden még ismeretlen volt, az FCSM Központi Laboratóriumában még zajlott a csapadékkiömlőből vett minták elemzése
Az FCSM azt ugyan nem tudta megmondani a lapnak, hogy milyen anyag került a vízbe, de abban biztos volt, hogy “a szennyezés maradandó környezeti károsodást nem okozott”.
Megkerestük a környezetgazdálkodó céget, hogy sikerült-e kideríteni, hogy mi színezte be a csatornát, és hogy ki a felelős a szennyezésért. Időközben meglett az FCSM Központi Laboratóriumának vizsgálati eredménye, de azt nem tudták meg, hogy mi az az anyag, ami elszínezte a csatornát.
“A kiömlőből vett minta érdemi mennyiségben, koncentrációban szennyezőanyagot nem tartalmazott, a kékes színt okozó anyag ismeretlen eredetű” – írta lapunknak az FCSM.
A cég az Átlátszónak küldött csütörtöki válaszában még azt sem tudta pontosan megmondani, hogy ki felelős a szennyezésért, de azt kiderítették, hogy melyik csapadékkiömlőn keresztül került a szennyezés a vízbe. „Jelenleg is zajlik a Virágpatak úton található telephelyek és cégek csapadékvízelvezető hálózatának vizsgálata” – közölte az FCSM.
“Társaságunk munkatársai a helyszínre kiérve, a torkolati szakasztól a felvizi irányba elindulva, visszakövették a szennyezést. A felvizi szakaszon, a patak 2. ágában találták meg a korábban említett magán csapadékkiömlőt, ahonnan abban az időben a torkolati szakasznál látható, hasonlóan kékes-szürkés színű víz folyt a patakba. Munkatársaink innen vettek mintát, melyet beszállítottak az FCSM Zrt. Központi Laboratóriumába. A helyszínen nem lehetett megállapítani, hogy a csapadékmentes idő ellenére, honnan kerülhetett színes víz a magán csapadékkiömlőbe.” – írták lapunk érdeklődésére.
Felszíni vízbe bocsátott szennyezés esetén a területileg illetékes vízvédelmi hatóság bírságot szabhat ki.
A Gyáli-patak (Gyáli 1. főcsatorna) a Ráckevei-Dunába torkolló 32 km hosszú vízfolyás, melynek teljes vízgyűjtő területe 450 négyzetkilométer. A hajdan mezőgazdasági területek vízelvezetését szolgáló csatorna ma a nagy kiterjedésű beépített terület – Ferihegyi repülőtér, 4. sz. főút, M0 és M5 autópálya, ipari parkok – csapadékvizének és tisztított szennyvizének a befogadója. A Gyáli 1-es főcsatorna Monor területéről indul, tovább haladva érinti Vecsést, Üllőt, Gyömrőt és Budapestet.
A Népszava egy évvel ezelőtti riportja arról számolt be, hogy egy nyári esőzés után ugyanis még szennyvíz is ömlött a Gyáli-patakba.
A mostani szennyezés a 2-es ágon keresztül a Gyáli patak 1-es és 2-es ágának torkolatáig jutott. Itt az áramlási viszonyok miatt az 1-es ágba nem folyt be a szennyezés, a torkolati vonalban megállt.
A ittlakunk.hu által közzétett fotókon is látszik, hogy a kék szennyezés a torkolatban megállt a hurka nélkül is. Felvettük a kapcsolatot az egyik helyi lakossal, aki a fényképeket készítette, ő elmondta, hogy az általa készített fotó helyszíne a Káposztásföld utcához van közel. A Google-térképen látszik, hogy a Virágpatak út több mint egy kilométerre fekszik a torkolattól, ameddig a szennyezés eljutott.
Az FCSM a bejelentés után hamar intézkedett, de ha nincs lakossági bejelentés, vagy a szennyezésnek nem ilyen feltűnő a színe, akkor nagy az esélye, hogy a cég sem veszi észre. Felmerül a kérdés, hogy ha színtelen szennyezőanyag jut a patakba, vajon értesülnek-e róla a hatóságok, ugyanis a társaság nem a patak vizét, hanem a szenny- és/vagy csapadékvizeket kibocsátó cégeket ellenőrzi rendszeresen.
„Társaságunk a technológiai szenny- és/vagy csapadékvizeket kibocsátó cégeket a 220/2004. (VII. 21.) Korm. és a 28/2004. (XII. 25.) KvVM rendelet alapján, a 27/2005. (XII. 6.) KvVM rendelet szerint rendszeresen ellenőrzi. Erről az esetről bejelentés alapján értesültünk.”
A Virágpatak út környékén egy ipari terület található. Vannak a közelben vegyipari cégek is, valamint a Mü-Gu Hulladékanyag Kereskedő és Feldolgozó Kft. is itt található.
Megkerestük az osztrák hulladékfeldolgozó céget, aminek vezetője arról tájékoztatott minket, hogy a szennyeződés nem a MÜ-GU Kft. telephelyéről származik. A mintavételezést követő laborvizsgálatok olyan anyagok jelentlétét mutatták ki, melyek átvételével, felhasználásával vállalkozásuk nem foglalkozik.
A cég telephelye előtt folyik a Gyáli patak 2-es számú mellékága, melynek medrében 2020. november 20. napján a délelőtti órákban a vízfelszínen úszó kék színű, tisztítószerre emlékeztető szagú szennyeződést tapasztaltak.
“A szennyeződés észlelését követően haladéktalanul intézkedtünk a szennyeződés forrásának a feltárásáról, egyben annak kivizsgálásáról is, hogy társaságunk telephelye érintett lehet-e ezen anyag kibocsátásában.”
A társaság leszögezte, hogy nem tárol és nem kezel a telephelyén olyan vegyi anyagot, amely ilyen jellegű szennyeződést okozhat. A Gyáli patak ezen mellékágába a társaság ingatlana egy ponton kapcsolódik, dupla olajleválasztó berendezéssel ellátott csapadékvíz kivezetéssel, melyet legutóbb 2020. év elején modernizáltak. Ennek köszönhetően a telephelyen két lépcsős szűrőfokozatú olajleválasztás üzemel.
„A telephely előtt található nádas növénykultúrával benőtt mederszakasz feletti vízfolyásszakaszon közvetlenül cégünk telephelyével szemben több bukó is található, illetve a meder fenékesése ott meredekebb, amely abból az irányból érkező esetleges szennyezést a nádassal benőtt, telephelyünk előtti mederszakaszba rövid idő alatt képes bevezetni, ahol az értelemszerűen megreked. Erre a múltban több példa is volt. Tudomásunk szerint a telephelyünk feletti mederszakaszon a Gyáli patak ezen mellékágba csatlakozó több telephely kibocsátása is fennáll.” – írták érdeklődésünkre.
A környéken megtalálható Vegyspeed Kft. is reagált a megkeresésre: „Cégünk telephelyéről biztosan nem történt ez a szennyezés, csapadékvíz kifolyásunk nincs is a patakba, továbbá olyan vegyi anyagunk sincsen, amely kék színű víz elszíneződést okozna.”
Zsilák Szilvia
Címlapkép: A Gyáli patak 2-es számú mellékága türkizkék és normál állapotban. (Fotó: Ambrus Anna)
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás40 milliárd forintot költenek el a palagázmezőkön, hogy minimális földgázt termeljenek ki, de a környezetvédők szerint ez szennyezi a fél megyét.
A gödi akkumulátorgyár ügyében a környezetvédelmi engedély felülvizsgálatát tartaná szükségesnek a Mérnöki Kamara Környezetvédelmi Tagozata.
A természetvédelmi területek szomszédságában működő aszófői betonüzemből cementlé folyt ki a védett növényekre, ám a céget ez nem nagyon izgatta.
Visszavonhatatlan károkat okozhat a Déli Körvasút miatt megkezdett fakivágás, állítják a vasútbővítés miatt pert is indító tiltakozók.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!