Természetvédelmi területet féltenek a Gödre tervezett luxus nyugdíjasotthontól
Zöld, részben természetvédelmi oltalom alatt álló telekre építene százszobás apartmanházat egy cég Gödön.
Zöld, részben természetvédelmi oltalom alatt álló telekre építene százszobás apartmanházat egy cég Gödön.
Korábban a Kamara elnöke kijelentette, hogy szervezetük "még nem alakította ki álláspontját" az akkuipari beruházások ügyében. A kormányváltást követően kiadott közleményükben viszont már másként nyilatkoznak.
Közös nyilatkozatot fogalmazott meg közel harminc szakértő, akik az ombudsmanok önálló jogállásának helyreállítását kérik az új kormánytól.
Az akkufeldolgozók számára 2024 óta környezeti hatásvizsgálatot írtak elő, a korábban létesült üzemekben viszont jelenleg enélkül is folyhat a több ezer tonna veszélyes akkuhulladék kezelése.
Bár a kormány 2024 óta környezetvédelmi engedélyhez köti az akkumulátorok előkezelését és feldolgozását, Pest megyében mégis több üzem enélkül működik.
Kárókatonákról és szállodahajókról, horgászokról, vadászokról és sánta farkasokról beszélgettünk Szendőfi Balázs halkutatóval, természetfilmessel.
A hatásvizsgálati dokumentáció szerint a beruházás sem a tőle párszáz méterre lévő tóra, sem a közeli lakóépületekre nem lesz hatással.
Az európai piacon is zavart okozhat a gödi gyár működésének leállása, s a probléma megoldása érdekében diplomáciai lépések is szükségesek lehetnek – állítják koreai hírportálok.
Kollégánk Sarkadi Péter szerkesztővel és Zsuppán Andrással, a VálaszOnline újságírójával beszélgetett. Az adás itt újra meghallgatható.
A kormányhivatal szerint nincs szükség környezeti hatásvizsgálatra a koreai ESDWORK Kft. Maglódra tervezett tevékenységéhez.
Kollégánk Sarkadi Péter szerkesztővel és Zsuppán Andrással, a VálaszOnline újságírójával beszélgetett. Az adás itt újra meghallgatható.