cikkünk nyomán

Felülbírálta az ügyészség a rendőrséget, folytatódik a nyomozás a Mátrai Erőmű ügyében

Amint arról korábban beszámoltunk, a rendőrség szeptemberben megszüntette a Mátrai Erőműnél történt környezetszennyezés ügyében indult nyomozást. A nyomozást megszüntető határozat indoklása szerint a környezetszennyezés nem a hatóságok elnéző hozzáállása, hanem a szennyezésért felelős cég technológiai fegyelmezetlensége miatt „alakult ki”, maradandó egészségkárosodást senki nem szenvedett, a szakhatóságok pedig megfelelően tették a dolgukat az ügyben. Ezt a határozatot azonban a Gyöngyösi Járási Ügyészség most hatályon kívül helyezte, mert „a nyomozó hatóság nem tett meg mindent a tényállás tisztázása érdekében”.

Támogatási kampány

A Mátrai Erőmű környezetében tapasztalt víz és légszennyezés miatt az Átlátszó tavaly novemberi cikke nyomán előbb ifj. Tényi István, majd Kocsis-Cake Olivio, Szél Bernadett, Dudás Róbert, Nunkovics Tibor és Stummer János országgyűlési képviselők tettek feljelentést környezetkárosítás, és foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt.

Mérgező gázok bűzlenek a Mátrai Erőműben, Mészáros Lőrinc keményítőgyárát okolják

Kénhidrogén és nitrogén-monoxid az egészségügyi határértéket meghaladó koncentrációját, és foszfor-hidrogént (foszfint) mutattak ki a Mátrai Erőműben az elmúlt napokban történt gázszivárgásokban – tudta meg az Átlátszó. A szennyezés forrása az Őzse-völgyi technológiai víztározóból kivett víz, a hőerőmű elmúlt félévszázados működése során korábban ilyen problémát még soha nem tapasztaltak.

A második, hivatali visszaéléssel kapcsolatos nyomozás akkor indult, mikor az Átlátszó áprilisi cikkéből kiderült, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság jogorvoslatra való tekintet nélkül azonnal végrehajtandó határozatot hozott a Viresol Kft. környezetkárokozást, a felszíni vizek károsodását megelőző intézkedésekre történő vízvédelmi és vízügyi hatósági kötelezéséről.

Itt a bizonyíték: Mészáros Lőrinc keményítőgyára szennyezte a Mátrai Erőmű víztározóját

Perrel fenyegetőzött, és bírósági keresetet indított az Átlátszó ellen a visontai Viresol Kft., amikor tavaly novemberben megírtuk: ipari mennyiségű szerves anyag csak a szomszédos telephelyen felhúzott keményítőgyárból kerülhetett a Mátrai Erőmű technológiai víztározójába, ahol aztán tömeges rosszullétet okozó gázszivárgásokat okozott.

Amint arról korábban beszámoltunk, az ügyeket egyesítették, és a nyomozást az arra kijelölt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság folytatta egészen szeptember 15-ig, amikor az eljárást lezárták, mert „nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése”.

Megszüntették a Mátrai Erőműnél történt környezetszennyezés ügyében indult nyomozást

A miskolci rendőrség a nyomozást megszüntető határozata szerint a környezetszennyezés nem a hatóságok elnéző hozzáállása, hanem a szennyezésért felelős cég technológiai fegyelmezetlensége miatt „alakult ki”, maradandó egészségkárosodást senki nem szenvedett, a szakhatóságok pedig megfelelően tették a dolgukat az ügyben.

A nyomozást megszüntető határozatot azonban október 12-én a Gyöngyösi Járási Ügyészség felülbírálta, és hatályon kívül helyezte. Az ügyészség indoklása szerint a hatályon kívül helyezett rendőrségi határozat indolása és a megszüntetés jogcíme egyik bűncselekmény kapcsán sincs összhangban egymással:

„Az indokolásban írtakból ugyanis mindkét esetben az következik, hogy nem történt meg a bűncselekmény. Ezzel szemben a Be. 398. §-a (I) bekezdésének c) pontja – mely szerint a rendelkezésre álló adatok és bizonyítási eszközök alapján nem állapítható meg a bűncselekmény elkövetése – tartalmilag azt foglalja magába, hogy a nyomozó hatóság minden lehetséges adatot és bizonyítékot beszerzett, de ezek alapján sem lehet kétséget kizáróan megállapítani, hogy történt-e bűncselekmény vagy sem. Ez tulajdonképpen a bizonyítottság hiányát jelenti.

Az eddig végzett nyomozás adatai alapján valóban nem állapítható meg, hogy megvalósultak-e a szóban forgó bűncselekmények vagy sem, ugyanakkor a nyomozó hatóság nem tett meg mindent a tényállás tisztázása érdekében, az hiányosan felderített, ebből adódóan az eljárás megszüntetésére megalapozatlanul került sor.”

Mátrai Erőmű nyomozás folytatása by atlatszo on Scribd

Emlékeztetőül: míg a Mátrai Erőmű munkavállalói tájékoztatója már tavaly novemberben az Őzse-völgyi víztározóból érkező technológiai vizet okolta az erőmű területén történt mérgesgáz-szivárgások miatt, az ügyben érintett cégek és állami hatóságok hallgattak, tereltek és mismásoltak, még azt sem árulták el, hogy milyen gázok szabadultak el a Mátrai Erőműben, a mért koncentrációkról nem is beszélve.

Az Átlátszó erről közreadott értesüléseit ugyanakkor senki nem cáfolta, ehelyett a Viresol jogi fenyegetőzéssel próbálta elhallgattatni, majd be is perelte az Átlátszót, annak ellenére is, hogy tavaly decemberben közérdekű adatigényléssel megszereztük a katasztrófavédelem által mért hivatalos számokat a gázszennyezésről, amelyekből egyértelműen kiderült, hogy a kén-hidrogén, a foszfin és a nitrogén-monoxid jelenlétére vonatkozó értesüléseink helytállóak voltak.

A Viresol felelőssége az ügyben csak az Átlátszónak nem hivatalos forrásból kiszivárogtatott és áprilisban közzétett határozatból vált ismertté, ahogyan az is, hogy a tavalyi botrányok után még idén januárban is dőlt a cefre a Viresoltól a víztározóba, a szennyezés miatt többször megbírságolt Mátrai Erőmű pedig az Őzse-völgyi tározó vizét annak minőségromlása miatt egyáltalán nem tudja hasznosítani.

Mérgező gázok bűzlenek a Mátrai Erőműben, Mészáros Lőrinc keményítőgyárát okolják from atlatszo.hu on Vimeo.

Bodoky Tamás

Címlapfotó, videó: Pápai Gergely

Megosztás