közbeszerzés

A becsült árnál 30 százalékkal drágábban újítják fel a NER-kedvenc építőcégek a Gyermekek Házát

Az Épkar Zrt. és a Garage Kft. párosa nettó 2,6 milliárd forint helyett 3,4 milliárd forintért nyerte el a II. kerületi iskolaépület felújítását.

A Budapest II. kerületében található Gyermekek Háza a Közép-Budai Tankerületi Központ által fenntartott Klebersberg Kunó Általános Iskola és Gimnázium keretében működik. Az intézmény fejlesztését 2018 januárjában Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a főváros II. és III. kerületének fideszes országgyűlési képviselője jelentette be. A tárcavezető akkor azt közölte, hogy a Gyermekek Háza egy új épületbe költözik, amely már 10 éve üresen áll, és a kormány 3,6 milliárd forintot biztosít a felújítására.

Az EU-s közbeszerzési értesítő legújabb számában pedig most kiderült az is, hogy a munkát 6 ajánlattevő közül az ÉPKAR Zrt. és a Garage Ingatlanfejlesztő Kft. párosa kapta meg.

A nyertes kivitelezők az eredetileg becsült nettó 2,6 milliárdos árnál 0,8 milliárddal drágábban, nettó 3,4 milliárd forintért végzik el a felújítást. Ez 30 százalékos drágulás.

A tankerületi központ által kiírt tender eredményhirdetésről szóló tájékoztatója szerint a II. kerületi, Völgy utcai telken meglévő épületek legfelső szintjén többek között gimnáziumi termek, az első emeleten pedig a felső tagozatosok termei kapnak helyet a tantestületi, vezetői blokkal együtt. A bejárati szinten lesznek az alsósok tantermei, illetve az iskolai könyvtár és a konyha a kiszolgáló egységekkel. Az oktatási intézményben 350 gyerek tanulhat majd.

Az Épkar Zrt. és a Garage Kft. rutinos közbeszerzésnyertesek, több korábbi munkájukról beszámoltunk már.

Például az ÉPKAR kapta meg a ZÁÉV-vel közösen a rákosmentei sportcsarnok megépítését közel 8 milliárdért, továbbá a WHB-val és a Laki Zrt.-vel együtt újítja meg az Operaházat bő 20 milliárd forintért. Emellett az Épkarnak van a WHB-val egy közös vállalkozása, a WHB-ÉPKAR Építőipari Kft., amely a magyar pavilont építi a dubaji világkiállításra 10,6 milliárd forintért. Az Opten Kft. adatai alapján az ÉPKAR értékesítésének nettó árbevétele 2018-ban 25,5 milliárd forint lett, adózott eredménye pedig 3,86 milliárd forint volt.

A Garage Ingatlanfejlesztő Kft. egyik legnagyobb munkája a Pénzügyminisztérium új épületének kivitelezése a Várban, amelyet a WHB-val együtt végez. Ennek a költségei eddig 20 milliárd forint körül járnak, de még nem látszik a munkálatok vége. Szintén a WHB-val közösen dolgozott a Garage Kft. a Millenáris 10 milliárdos újjáépítésén is. A Garage Kft. az elmúlt évben nettó 3,3 milliárd forintos árbevételre tett szert, míg az adózott eredménye 501 millió forint lett.

Csikász Brigitta

Címlapkép: a Gyermekek Házának látványterve (forrás: Tervlap.hu). A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. 

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2