Nemzetközi Együttműködés Rendszere

Amerikai republikánusok ismerkednek az Orbán-kormány álláspontjával egy hétig Budapesten

Nyolc amerikai republikánus politikus egy-egy munkatársa tölt egy hetet Magyarországon a magyar állam pénzén, hogy egy kulturális csereprogram keretében ismerkedjenek az Orbán-kormány álláspontjával. Az effajta utakat sok kritika éri az Egyesült Államokban, mert bár teljesen legálisak, nem lehet követni, mennyit költenek rájuk a külföldi kormányok. Sokan egyszerű lobbieszközként tartják őket számon.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

Nyolc amerikai republikánus politikus stábjából érkezett egy-egy munkatárs Budapestre a hétvégén. Egy hetet töltenek majd el Magyarországon, ahol egy kulturális csereprogram keretében ismerkednek majd hazánkkal, illetve főként az Orbán-kormány álláspontjával – értesült az Átlátszó.

A programot a magyar kormány fizeti és szervezi. Az amerikai csoport meglátogatja a Terror Házát és több találkozón is részt vesz majd a Parlamentben, a Miniszterelnöki Hivatalban, a Nemzeti Bankban és a Külgazdasági- és Külügyminisztériumban is. Ezeken a helyszíneken, sok más közt, szó lesz majd a magyar családpolitikáról, az igazságügyi rendszer átalakításáról és Magyarországnak az Európai Unióban betöltött szerepéről is.

Találkozni fognak Köves Slomóval, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbijával és a program szerint „magyar civilekkel” is. A Külügyi és Külgazdasági Intézetben is részt vesznek egy találkozón.

A csoport ellátogat majd a székesfehérvári NATO-bázisra és a pápai reptérre, az amerikai C-17-es szállítógépek bázisára is, hogy hazánk NATO-szerepvállalásáról tájékozódjon. Egy találkozóra az amerikai követségre is betér majd a delegáció.

A programban dunai hajókázás alatt elköltött vacsora és egy zeneakadémiai koncert is lesz.

Az Egyesült Államokban nagyon szigorúan szabályozzák, hogy a törvényhozás tagjai, illetve az ő alkalmazottjaik kitől fogadhatnak el ajándékot és utazást. Szinte senkitől – a kevés kivétel egyike, ha egy külföldi kormány által szervezett, úgynevezett MECEA-programról van szó.

A MECEA, azaz Mutual Educational and Cultural Exchange (Kölcsönös Oktatási és Kulturális Csere) egy 1961-es törvény alapján lehetséges. Lényege, hogy ha egy külföldi kormány törvényhozókat vagy kongresszusi alkalmazottakat akar meghívni, akkor az amerikai külügyminisztériummal ezt jóvá kell hagyatnia. Amint megkapja a beterjesztett MECEA-program a jóváhagyást, a kongresszusi képviselők, szenátorok és alkalmazottak kérdés nélkül elfogadhatják a meghívást.

Az Átlátszó birtokába került a levél, amelyben Heather Nauert, az amerikai külügyminisztérium szóvivője arról tájékoztatja Szabó László washingtoni magyar nagykövetet: az amerikai tárca jóváhagyta a magyar követség által beterjesztett, Transatlantic Leadership Initiative elnevezésű MECEA-programot, így az arra kapott meghívást elfogadhatják a kongresszusi alkalmazottak.

Az áprilisi út meghívólevele is eljutott hozzánk, amiből kiderül: a meghívottak találkozni fognak magas rangú magyar kormányilletékesekkel, jogalkotókkkal, civilekkel és kutatóintézetek képviselőivel, valamint társasági és kulturális rendezvényeken is részt vesznek majd.

„Az út fókusza az amerikai-magyar kapcsolatok lesz, továbbá az Egyesült Államok jelenléte Közép-Kelet Európában, az amerikai befektetések, a közelgő EP-választások és a Brexit lehetséges következményei” áll a meghívólevélben.

Meghívást a következő törvényhozók irodái kaptak – azaz innen egy-egy beosztott érkezett Magyarországra: Andy Harris marylandi képviselő, David McKinley nyugat-virginiai képviselő, John Barrasso wyomingi szenátor, David Schweikert és Paul Gosar arizonai képviselők, Chris Smith New Jersey-i képviselő, Roy Blunt missouri szenátor és Jim Risch, Idaho szenátora.

Risch a szenátus külügyi bizottságának elnöke jelenleg, ami Magyarország számára kulcsfontosságú pozíció, hiszen a szenátor ezáltal hatással lehet a Budapesttel fenntartott viszony alakulásába is.

Meghívást kapott még Mick Mulvaney irodája is – ő nem törvényhozó, hanem a Fehér Házban dolgozik jelenleg megbízott kabinetfőnökként.

A MECEA-törvény, illetve az így szervezett utak sok kritikát kapnak az amerikai sajtóban. Az egyik probléma velük, hogy a többi külsős meghívással ellentétben nem kell őket előre engedélyeztetni egyesével, és nem is kell őket bevallani a transzparenciát szolgálni hivatott weboldalon.

Csak a vagyonbevallásba kell beleírni, de ilyet a kis keresetű kongresszusi alkalmazottaknak nem is kell benyújtaniuk, azaz nem minden ilyen útnak van nyoma – a legtöbbjük teljesen titokban is marad.

Gyakran azért kerülnek ezek az utak a figyelem középpontjába, mert kiskaput jelentenek a lobbisták számára. Lobbista ugyanis nem szervezhet MECEA-utat – kivéve, ha egy külföldi kormánynak dolgozik, és az ő megbízásukból teszi.

Közel egymilliárdot költött idén a kormány arra, hogy jobb véleménnyel legyen róla Washington

Éles fordulatot vettek idén az amerikai-magyar kapcsolatok, Washington és Budapest viszonya évek óta nem volt ilyen jó. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter tavasszal találkozott amerikai kollégájával, Mike Pompeóval. A CEU-t is sikerült úgy kitennie az Orbán-kormánynak Budapestről, hogy a várakozásokkal ellentétben ezt nem sínylették meg a diplomáciai kapcsolatok.

Kiemelt kép: a budai panoráma. Forrás: Andrés Nieto Porras, CC BY-SA 2.0 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2