vizes vb

Ma 104 millió forinttal drágult a vizes vb ugrótornya

 

Mobil falrendszert építettek köré, hogy védjék a dunai árhullámoktól.

Lassan már egy hónapja véget ért a budapesti vizes világbajnokság, de még mindig drágul.

Az EU-s közbeszerzési értesítő augusztus 25-i számában jelent meg egy szerződésmódosítás, ami arról szól, hogy a Batthyány téren felállított ugrótoronyra nettó 103,8 millió forinttal többet kapott a kivitelező WHB, mert

„A kivitelezés és a világbajnokság biztonságos lebonyolítása érdekében, a dunai árhullámok elleni hatékony védekezés biztosítása céljából mobil falrendszer telepítése vált szükségessé.”

A részletes indoklás így hangzik: „Tekintettel arra a – szakvéleménnyel alátámasztott – tényre, hogy az esetleges dunai áradásoknak bizonytalan időpontú a bekövetkezése és változó a lefolyási időtartama, olyan, a projekt nagy biztonságú megvalósítását lehetővé tevő megoldás vált szükségessé, amely a szűk kivitelezési időszakban folyamatosan képes garantálni a száraz munkaterületet, továbbá a Világbajnokság alatt alkalmas arra is, hogy mentesítse a platformon elhelyezkedő medencét, állványzatot az áramló víz hatásától, biztosítani tudja a kapcsolódó gépházi konténer számára a száraz teret.”

A nyilvánosságra került szerződések értéke ezzel a módosítással együtt nettó 105,8 milliárd, vagyis bruttó 134,3 milliárd forint.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) még 2016. november 28-án kötött szerződést a West Hungária Bau (WHB) Kft.-vel az óriás ugrótorony kivitelezésére és egyéb kapcsolódó feladatok ellátására, amit a WHB nettó 1,9 milliárd forintért vállalt.

2017. március elején az MNV újabb megbízást adott a WHB-nak, ami ezúttal nettó 1 milliárd forintot kapott, a feladat pedig az “Óriás Ugrótorony és kapcsolódó létesítményei kiviteli és kiegészítő tervezési feladatainak, az építési, szerelési, műszaki üzemeltetési és bontási munkáinak ellátása” volt. Most ez a szerződés drágult közel 104 millió forinttal.

Néhány napja számoltunk be arról, hogy Seszták Miklós fejlesztési  miniszter azt nyilatkozta, hogy a kivitelező csak bérelte az ugrótornyot, de a részleteket firtató kérdéseinkre sem az MNV, sem a WHB nem válaszolt érdemben. Az ugrótorony vasbeton talpazata egyébként legalább három évig marad még a Dunában, mert 2020-ban vizes EB lesz Magyarországon.

Erdélyi Katalin

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42