Egy évvel a vége után 27 millióval drágult a vizes vb
Ennyivel többe kerül „a Császár-Komjádi Uszoda és a Hajós-Széchy Uszoda felújítására irányuló beruházáshoz kapcsolódó mérnöki tanácsadói és építési műszaki ellenőri feladatok...
Ezt maga Seszták Miklós fejlesztési miniszter nyilatkozta, de a részleteket firtató kérdéseinkre nem kaptunk érdemi választ sem az MNV-től, sem a tornyot felhúzó WHB-tól.
Július 31-én, a vizes vb zárórendezvénye után egy nappal Seszták Miklós fejlesztési miniszter sajtótájékoztatót tartott a Duna Arénában. A Hír TV aznapi, 19 órai híradójában elhangzott ebből néhány részlet, köztük ez a két nagyon érdekes mondat:
„Az az egy olyan beruházások egyike, ami nem maradandó beruházás, tehát béreljük a tornyot. Minden további bérlés tovább növelné a költségeket, ezért úgy döntöttünk, hogy az bontásra kerül.”
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) még 2016. november 28-án kötött szerződést a West Hungária Bau (WHB) Kft.-vel az óriás ugrótorony kivitelezésére és egyéb kapcsolódó feladatok ellátására, amit a WHB nettó 1,9 milliárd forintért vállalt.
2017. március elején az MNV újabb megbízást adott a WHB-nak, ami ezúttal nettó 1 milliárd forintot kapott, a feladat pedig az „Óriás Ugrótorony és kapcsolódó létesítményei kiviteli és kiegészítő tervezési feladatainak, az építési, szerelési, műszaki üzemeltetési és bontási munkáinak ellátása” volt.
Vagyis a WHB összesen nettó 3 milliárd forintot kapott az ugrótoronyra, de Seszták Miklós miniszter szavai értelmében csak bérelték a létesítményt.
Megkérdeztük a WHB-t és az MNV-t is, hogy
1, Valóban csak bérelték az ugrótornyot?
2, Ha igen, akkor melyik cégtől, és mekkora összegért?
3, A Profirent Kft.-től bérelték az ugrótornyot?
4, Miért döntöttek úgy, hogy csak bérlik a tornyot?
5, Milyen részösszegekből áll össze az ugrótorony közel 3 milliárd forintos összköltsége?
A gépek, állványok és kordonok bérbeadásával foglalkozó Profirent Gépkölcsönző Kft.-re azért kérdeztünk rá név szerint, mert a vizes vb minden helyszínén az ő logójukat láttuk a létesítményeket lezáró kerítéseken.
Elsőként a WHB válaszolt:
„Köszönjük megkeresését. A megrendelővel kötött szerződésünk szerint, csakis az általuk adott írásos engedély után tehetünk nyilatkozatot. Megkaptuk a kérdéseket, jeleztük a megrendelőnk felé a válaszadási szándékunkat, amint megkapjuk az engedélyt, jelentkezünk.”
Ezután megérkezett az MNV levele:
„Az MNV Zrt. által kötött szerződés célja az volt, hogy a FINA Vizes Világbajnokság alatt a versenyhelyszín, az óriás ugrótorony és ideiglenes létesítményei műszakilag megfelelő és üzemképes állapotban rendelkezésre álljanak, azokat társaságunk rendeltetési céljuknak megfelelően birtokolni, használni és hasznosítani tudja. Ennek megvalósításához alkalmazandó jogviszony vizsgálata nem az MNV Zrt. kompetenciája.
Az ugrótoronyra kifejezetten csak a vizes világbajnokság óriás toronyugrás versenyszámának lebonyolítására volt szükség az erre kijelölt ideiglenes helyszínen. A költségek a következők voltak:
„A FINA 2017. évi Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság óriás toronyugrás versenyszám megrendezéséhez szükséges óriás ugrótorony platform kivitelezése és egyéb kapcsolódó feladatok ellátása” tárgyú közbeszerzési eljárás kapcsán megkötött generálkivitelezői szerződés 5% tartalékkerettel növelt értéke 2.011.746.435 Ft.
Emellett „A FINA 2017. évi Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megrendezéséhez szükséges Óriás Ugrótorony és kapcsolódó létesítményei kiviteli és kiegészítő tervezési feladatainak, az építési, szerelési, műszaki üzemeltetési és bontási munkáinak ellátása” tárgyú közbeszerzési eljárás kapcsán megkötött vállalkozási szerződés 5% tartalékkerettel növelt értéke 1.063.995.685 Ft.
A vizes világbajnokság megrendezése ugyanakkor tízmilliárdokban kifejezhető haszonnal is járt. Közel félmillióan váltottak jegyet a vb-re, több százmillióan pedig a tv képernyőjén keresztül követték az eseményeket. A vizes vb térképre tett bennünket, erősítette a turizmust. Élhetőbb és szebb város lett Budapest, bővült a vízfelülete, számos kerékpáros és gyalogos út, közpark létesült. A vizes vb kamatostól megtérülő befektetés Budapest, Magyarország számára.”
Néhány napja rákérdeztünk a WHB-nál, hogy számíthatunk-e még az érdemi válaszukra, de nem reagáltak, vagyis vélhetően nem kaptak engedélyt az MNV-től, hogy nyilatkozzanak.
A közbeszerzési dokumentációban megtalálható az ugrótorony kivitelezésére vonatkozó szerződés tervezete, és abban valóban szerepel, hogy „A Projekttel kapcsolatos média nyilatkozatokat a Vállalkozó és Alvállalkozói csak a Megrendelő előzetes írásos jóváhagyása alapján tehetnek.”
A szerződéstervezetben a bérlet is feltűnik: „A Vállalkozó köteles az Óriás Ugrótorony és Ideiglenes Létesítményei megvalósításához szükséges valamennyi eszközt, berendezést, anyagot és felszerelést beszerezni és a Versenyhelyszínre szállítani. Tekintettel a létesítmények ideiglenes jellegére, a Vállalkozó jogosult a fenti eszközöket bérlet formájában beszerezni”.
A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. (KKBK) augusztus közepén azt közölte a 24.hu-val, hogy a 3 milliárd forintos összköltségből 1 milliárd volt a torony, vagyis a kölcsönzött elemek idehozatala, felépítése, lebontása, elszállítása; és 2 milliárd a vasbeton talapzat, ami még legalább három évig marad a Battyhány téren. Az aláírt szerződések azonban nem elérhetők sehol, ezért közadatigénylésben kértük ki őket az MNV-től, hogy megtudjuk az igazat az ugrótoronyról.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásEnnyivel többe kerül „a Császár-Komjádi Uszoda és a Hajós-Széchy Uszoda felújítására irányuló beruházáshoz kapcsolódó mérnöki tanácsadói és építési műszaki ellenőri feladatok...
Egy év után tette közzé a BKK, hogy tavaly szeptemberben leszerződött a Swietelskyvel a Népfürdő utca és a Vizafogó...
Rájöttek, hogy klíma kell a létesítményekbe, amiben emberek lesznek a versenyek idején. Hivatalosan július végén befejeződött az úszó világbajnokság,...
72 millió forinttal többet kap a Valton a biztonsági feladatokért, és plusz 50 millió kellett a Duna Aréna üzemeltetésére...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!