Tiborcz István „első vő” érdekeltségébe sorolt pesti Mahart-székházba bejegyzett cég vette meg a keszthelyi műemlék-szállót, a Hullámot. Ez a friss hír. A testvérépület Balaton hotelnek pedig a tulajdonosa került közel az utóbbi időben Mészáros Lőrinchez.
Keszthelyi idegenforgalmi csemegék felvásárlása az Orbán-Tiborcz-család kedves karácsonyi előkészületének tűnik.
Két éve adtunk róla hírt, hogy 2014 karácsonyán az északi-parti város kikötője került Orbán Ráhel férjének érdekeltségébe némi önkormányzati hátszéllel:
Tiborcz azóta kiszállt az üzletből. Került azonban más.
A monarchia-korabeli, a parti sétány közelében fekvő Hullám Szállót a város nevezetességei között emlegeti a West-Balaton portál. A honlap szerint lakossági összefogás mentette meg a hetvenes évekre lepukkant épületet a bezárástól. A szállót 2004-ben felújították. A tulajdonos egészen tavaly december közepéig – egyik vállalata révén – a Danubius-csoport volt. Ez az az brit-izraeli érdekeltségű idegenforgalmi társaság, amelyik annak idején átvette Pintér Sándor belügyminiszter biztonsági cégét, a Preventiv-Security-t.
A Hullám Szálló épületét 2016. december 14-én vette meg a tavaly nyár végén alakult Pannon Tessera Hospitalis Zrt. Erről a cégről a Heti Válasz írt a Budapest belvárosában lévő Mahart-székház felvásárlása kapcsán. A cikksorozatból kiderült: az értékes ingatlantömb Tiborcz Istvánhoz, és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt vezető Szivek Norberthez kötődő cégcsoporthoz került. Az oligarchák ötcsillagos szállodát terveznek szerzeményükből kialakítani, az állami Eximbank 15 milliárdos hitellel tolta meg a beruházást.
A frissen megszerzett Mahart-székházban működik a régi szállodaipari szakemberként ismert Somlyai Zoltán László érdekeltségében álló Pannon Tessera Hospitalis is. A cég jogásza Hamar Endre, Tiborcz volt cégtársa és ügyvédje.
Orbán Viktor vejének és kedvenc polgármesterének tavalyi dőzsölését itt foglaltuk össze:
A szállodaingatlant a Pannon Tessera Hospitalis tulajdonszerzése óta több mint egymilliárd forintos jelzálog terheli. A jelzálog jogosultja a Mészáros Lőrincet is milliárdos nagyságrendben hitelező B3 Takarékszövetkezet.
A Hullám Szálló környezete is megújult a közelmúltban – nem a Tiborcz-Hamar páros pénzén, hanem a magyar és az uniós adófizetők 400 milliójából. Az MTI-tudósítás szerint a 2015 májusi átadáson parádézó fideszes polgármester, Ruzsics Ferenc ekkor beígérte a „Balaton-part két üresen álló szállodaépületének felújítását is”. Ezek egyike a Hullám.
A másik a Hullámmal egy időben épült, szintén a partmenti mólónál található Balaton szálló, amely a Hullámnál lényegesen rosszabb állapotban van. Az ingatlan 2009 óta a Firstfund Intézményi Ingatlankezelési Alapé. Az alap kezelője a Konzum Befektetési Alapkezelő Zrt.
A Konzum papíron Jászai Gellért, a bedőlt SCD-csoport egykori frontembere érdekeltsége. A Konzum-csoporthoz tartozik tavaly óta a Hunguest-szállodalánc is. A Hunguest szállodákat átvett „Jászai-cégben” a tulajdonos Konzum PE Magántőkealap üzletrészére időközben rákerült az Eximbank 3,36 milliárdos jelzálogjoga, a szállodacég igazgatóságában pedig felbukkantak Mészáros emberei.
Rádi Antónia
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás. Részletek itt.
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Átutalás
PayPal
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!