Egyéb

Három hónap alatt 5 milliárd forint értékű közbeszerzést nyert egy régészeti magáncég

 

Egy 2014-es törvénymódosításnak köszönhetően akkreditált magáncégek is részt vehetnek az állami múzeumok által végzett ásatásokon. A kínálati piac szűk, a Népszabadság 2015 tavaszán mindössze három olyan cégről tudott, amelyek alkalmasak a feladatok elvégzésére az országban. Augusztus első felében 1,2 milliárd értékű tendert nyert a Salisbury Kft. 

 

tudta_elofizetok

Előfizetőket keresünk – támogasd a független tényfeltáró újságírást havi 1000 forinttal!

 

A szolnoki Damjanich János Múzeum összesen 1,2 milliárd, a szegedi Móra Ferenc Múzeum pedig 500 millió forint értékben szerződött 2016. augusztusban a Salisbury Régészeti Kft.-val – derül ki az uniós közbeszerzési tájékoztatóból. A szolnoki feltárási munkákat a cég konzorciumban végzi, míg Szegeden egyedül fog dolgozni.

A Salisbury-nek idén nyáron jól fut a szekér: júniusban egy 2,5 milliárd forintos keretmegállapodás – két másik konzorciumi taggal – a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központtal, szintén júniusban egy 500 millió forintos megbízás a veszprémi Lackó Dezső Múzeumtól, 360 millió forintos júliusban a Budapesti Történeti Múzeumtól.

Az új tenderekkel együtt három hónap alatt összesen 5 milliárd forint értékű projektet nyert el a cég egyedül vagy konzorciumban, több esetben az Ásatárs Kft.-vel együtt.

A Salisbury Kft. „a régészet és műtárgyvédelem terén hazánk egyik legrégebb óta működő magánvállalkozásaként” hirdeti magát a honlapján. Korábban a Magyar Narancs a szentendrei Ferenczy Múzeum körüli konfliktusokkal kapcsolatban említi őket.

A cikk szerint a Kálnoki-Gyöngyössy Márton által vezetett Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának (a Ferenczy Múzeum régi neve) volt régi partnere a Hoffmann József tulajdonolta Stonehenge 2002 Kft., majd az abból kivált Salisbury Régészeti Kft. A viszony akkor romlott meg, amikor a Kálnoki-Gyöngyössyvel rossz viszonyt ápoló L. Simon László tárcájához került a teljes régészeti szabályozás.

A később közös megegyezéssel távozó Kálnoki-Gyöngyössy egyedül maradt, a viszonya megromlott a Salisbury tulajdonosával és korábbi helyettese, Czene András is a céghez távozott. Ráadásul Czene tanácsadó lett L. Simon Lászlónál, egykori csoporttársánál. Azóta L. Simon is megbukott, a Salisbury viszont virágzik.

D. Kovács Ildikó

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2