Egyéb

Megvannak a Miniszterelnökség 5 milliárdos tanácsadói tenderének nyertesei

Nem született meglepő eredmény, a nyertesek között van a Nagy és Kiss Ügyvédi Iroda, valamint az Ész-Ker Kft.is. Ők azok, akik a 420 milliárdos építőipari gigatenderhez is tanácsokat adnak ötmilliárdért. 

 

tamogatoi_banner_cikkbe

 

A Miniszterelnökség még tavaly októberben írt ki nyílt közbeszerzést az uniós támogatású pénzeszközök felhasználásához rendelt feladataihoz kapcsolódó közbeszerzési és jogi szakértői tanácsadásra.

A kiírás szerint a három részből álló szerződés 2020. december 31-ig lesz érvényben, teljes keretösszege pedig 5 milliárd forint. Az ajánlattételi felhívás szerint csak olyan cégek indulhattak a tenderen, amelyeknek az előző három üzleti évben a közbeszerzés tárgyából származó nettó bevétele az első és második rész tekintetében minimum 950 millió forint, a harmadik rész vonatkozásában pedig legalább 525 millió forint volt.

Kapcsolódó:

Ezeken a tanácsadókon fog múlni 420 milliárd forint sorsa – bemutatjuk a gigatender bonyolítóit

400 millió forint értékben szerződött a Miniszterelnökség az OLAF által gyanúsnak talált céggel

Június elején megjelent az eredmény-tájékoztató hirdetmény, miszerint május 11-én a Miniszterelnökség szerződést kötött a nyertessel, és a megbízás teljes keretösszege végül nettó 4,8 milliárd forint lett, vagyis 200 millióval kevesebb a kiírásban szereplő összegnél.

A 4,8 milliárdot nem a magyar költségvetés terhére fizeti ki a Miniszterelnökség, hanem európai uniós forrásból, a KÖFOP-3.2.7 számú, a „A támogatáskezelés menedzsment feltételeinek biztosítása, színvonalának megőrzése a Miniszterelnökség közbeszerzés szabályossági ellenőrzési feladatainak ellátásánál” nevet viselő projekt keretében.

A tender győztese a KFF-2016 Konzorcium lett, amelynek tagjai az Ész-Ker Kft., a Nagy és Kiss Ügyvédi Iroda, és az SBGK Ügyvédi Iroda.

Egyikük sem ismeretlen szereplő:

– Az Ész-Ker Kft. nyerte nemrégiben a 420 milliárd forintos építőipari tenderhez kapcsolódó tanácsadást a Nemzeti Fejlesztési Programiroda által kiírt 5 milliárd forintos közbeszerzésen, és többségi tulajdonosán, Kárpáti Péter Györgyön keresztül kapcsolatba hozható Garancsi Istvánnal és Tiborcz Istvánnal is.

– A Nagy és Kiss Ügyvédi Iroda szintén a Nemzeti Fejlesztési Programiroda 5 milliárdos tenderének egyik befutója lett, illetve a Miniszterelnökséggel is szerződtek áprilisban nettó 400 millió forintos keretösszegű közbeszerzési tanácsadásra.

– az SBGK Ügyvédi Iroda meghatározó szerepet betöltő munkatársa forrásaink szerint Bajkai István elnökségi tag. Bajkai alpolgármester a VII. kerületben, a Bibó Szakkollégiumba járt és a Fidesz alapító tagja.

Erdélyi Katalin

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42