Egyéb

Csetényi Csaba cégei reklámozzák majd a Liget-projektet

A Városliget Zrt. március 25-én írt alá egy nettó 390 millió forintos keretszerződést Rogán szomszédjának két cégével, a Network 360 és az Affiliate Network Kft.-vel.

 

tamogatoi_rontgen_jav2

 

Utoljára február végén írtunk Csetényi Csabáról, akinek érdekeltségei összesen 5,1 milliárd forint állami megbízást kaptak 2010 óta, legutóbb pedig a Miniszterelnökség 335 milliós tenderén lett befutó.

A sokak által vitatott Liget projekt kommunikációs feladatait is Csetényi cégei, a Network 360 Reklámügynökség Kft. és az Affiliate Network Kft. fogja ellátni egy éven keresztül. A Városliget Zrt. március végén kötött velük egy nettó 390 millió forint értékű keretszerződést, amely további egy évvel és nettó 155 millióval meghosszabbítható.

A Városliget Zrt. honlapjára feltöltött szerződésből kiderül, hogy a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda által tavaly megkötött, nettó 25 milliárd Ft értékű keretszerződésre hivatkozva írt ki valamikor a Városliget Zrt. egy közbeszerzést.

Vélhetően hirdetmény nélküli eljárásról van szó, mert nemhogy az eredmény, még az ajánlattételi felhívás sem található meg a Közbeszerzési Értesítőben.

Az viszont szerepel a megállapodásban, hogy a tenderre a Csetényi két cége által alkotott Egyesült Reklám Konzorcium nyújtotta be a legalacsonyabb összegű érvényes ajánlatot, így velük kötött szerződést a Városliget Zrt., melynek vezérigazgatója Mozsár István, igazgatóságának elnöke pedig Baán László. A szerződést Csetényi részéről két kft.-jének ügyvezetője, Nagy Brigitta szignálta.

 

csetenyivarosliget

 

A reklámkampány hamarosan indul, és egy évig biztosan el fog tartani. A szerződés értelmében a Network 360 és az Affiliate 12 hónapon keresztül látja el a Liget-projekthez kapcsolódó kommunikációs feladatokat. A nettó 390 millió forintos keretszerződés további 12 hónappal meghosszabbítható, ebben az esetben még nettó 155 millió forintot keretösszeget használhatnak fel Csetényi cégei.

Erdélyi Katalin

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2