Egyéb

Újabb magyar tulajdonos az offshore gázügyben

Lakatos Benjámin, a svájci MET Holding AG vezérigazgatója papíron két cégen keresztül is résztulajdonos az ötvenmilliárdos offshore gázügyben részes vállalatban, derült ki egy svájci lap cikkéből.

Lakatos Benjámin, a MET Csoport vezetője a hivatalos tulajdonosa két svájci vállalatnak, amelyek együttesen az energiakereskedő cég ötödét birtokolják – írja a Tages Anzeiger svájci napilap. A Mol energiakereskedő cégéből kinőtt nemzetközi vállalatcsoport Magyarországon elsősorban arról ismert, hogy egy kormányrendelet által biztosított olcsó gázbeszerzési lehetőségnek is köszönhetően ötvenmilliárdos adózott eredményt ért el 2012-ben. A  svájci lap azért foglalkozott a MET-tel, mert az azóta újjászervezett csoport több cége és központja is az alacsony társaságiadó-kulcsairól ismert svájci Zug kantonban található.

Az offshore hátterű vállalat valódi tulajdonosaival az Átlátszón is foglalkoztunk: megírtuk, hogy közvetetten Garancsi István és Nagy György is résztulajdonosok az energiakereskedő válllalatban, ugyanakkor nem tudtunk az összes offshore cég hátterére fényt deríteni. A Tages Anzeiger korábbi cikkeinket idézi, és hozzáteszi, a svájci cégnyilvántartás szerint Lakatos Benjámin, a MET-csoport vezére a Deneb Algedi Invest AG, valamint a Met ManCo AG tulajdonosa. A magyar energiahivatal engedélyei alapján ez a két cég egyenként 10-10% – ot birtokol a csoportból. Lakatos erre azt mondta, a tulajdonosi struktúra „részvénytulajdonosi döntésen alapul”.

A MET mögötti cégháló idén év elején, az RP Explorer neve azóta WISD Holding Ltd.-re változott.

A lap megjegyzi, a Met ManCo AG neve a cég vezetőire utalhat („MANagement COmpany”, menedzsmenttársaság). Nem ez lenne az első eset, hogy a MET környékén a cégvezetők, kulcsjátékosok offshore cégeken keresztül történő premizálására találnánk példát. A ciprusi Burnack Holdings Ltd. egy darabig nagyon kis részben tulajdonos volt a Nagy Györgyhöz kötődő Westbay Holdings Ltd.-ben, ezért írtunk arról a sok magánszemélyről, aki kisrészvényes volt benne. Úgy tűnt, közülük sokan dolgoznak a Nagy-érdekeltség Café-csoportban.

Ezután Gábor Iván, a Café-csoport vezetője – maga is résztulajdonos a Burnackben – levélben tisztázta, hogy „ez [a cég] többségi tulajdonosunk, Nagy György egy másik vállalkozása. A Café csoport 12 éves sikeres működésének egyik legfontosabb hajtóereje vetetőink, középvezetőink, lojális dolgozóink tulajdonosi rendszere… Ennek semmi máshoz nincs köze, mint a Café csoport eredményes, nyereséges munkájához.”

Sarkadi Nagy Márton

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2