Egyéb

Jogerős: nyilvános lesz „versenytársunk”, az MTVA székházhitel-szerződése

Csak időt – és talán tapasztalatot – nyert az MTVA azzal, hogy megfellebbezte a februári elsőfokú ítéletet, amely keresetünkre kiadni rendelte a 2012-ben a Kunigunda utcai székház megvásárlására 140 millió eurós, illetve egyéb célra 25 milliárd forintos értékben felvett gigahitelre vonatkozó szerződést. A Fővárosi Ítélőtábla hétfői ítéletében ugyanis az elsőfokú bíróságnak – és ezzel nekünk – adott igazat. Most várjuk azt a szerződést, amit az MTVA szerint azért akartunk megszerezni, hogy az ő „versenytársukként” azzal jogosulatlan előnyt szerezzünk.

2012 végén az MTVA igen komoly, összességében az MTVA akkori közlése 63 milliárd forint – de ha a perben általuk közölt számítások teljesek, valamivel ennél is nagyobb – értékű finanszírozási csomagot (hosszú lejáratú ingatlanvásárlási forint alapú hitel, középlejáratú forint alapú forgóeszköz hitel, folyószámla hitel, bankgarancia-keret) hozott tető alá négy bankkal (MKB, OTP, KDB Bank, Magyar Takarékszövetkezet Bank). Ebből a csomagból a közbeszerzési eljárás dokumentációjából megismerhető módon önmagában 140 millió euró (akkori árakon 43,7 milliárd forint), azaz a székházvásárlással kapcsolatban ezt megelőzően az MTVA által kommunikált 21,4 milliárd forintos összeget jóval meghaladó tétel az ingatlanvásárlási hitel.

Ez ezért így elég sok pénz: nem paksihitel-sok (3000 milliárd), nem is E.oNügylet-sok (294 milliárd), de a szerződés értéke nagyjából annyi, mint amennyiből a közmédia egy év alatt működik. Nagyon nem mindegy tehát, hogy milyen finanszírozási feltételek mellett, milyen költséggel sikerült ezt a hitelt felvennie az MTVA-nak, a közmédia mégis elégségesnek tartotta, hogy csak egy rövid közleményben adjon tájékoztatást az ügyletről és annak hátteréről. Amikor pedig elutasították a szerződés kiadására vonatkozó adatkérésünket, akkor visszatérő érvként jelent meg, hogy ami a nyilvánosságra tartozik, az az MTVA eddigi közleményeiből, a székház megvásárlásáról szóló – korábbi sikeres perünk eredményeként közzétett – szerződésből és az MTVA beszámolóiból kiderül.

Ezt persze mi nem így gondoltuk:  adatkérésünkről, perről és a sokrétű alperesi védekezésről már az elsőfokú ítélet kapcsán részletesen beszámoltunk. Kiemelést talán csak annyi érdemel a mostani, jogerős ítélettel lezárult fellebbezési szakaszban, hogy az MTVA a Fővárosi Ítélőtábla előtt is fenntartotta azt az érvelését, hogy az Átlátszó azért nem is perelhetne a szerződés kiadásáért, mert az MTVA vetélytársa.

Még most is alig hisszük el, hogy az MTVA hogyan maxolta ki jogi eszköz- és érvkészletét annak érdekében, hogy ki ne derüljön, milyen feltételekkel vett fel 43,4 milliárd forint hitelt. Abszurd érvek, perelhúzó taktika és jogcsavarás: az MTVA ezúttal is alulmaradt adateltitkoló hadjáratában. Az első fokú bíróság keddi ítélete alapján ki kell adnia a Kunigunda utcai székházra felvett hitelszerződésének teljes szövegét. Tovább az előző cikkre.

Természetesen, ha a jogi érv nem is megalapozott (közérdekű adatot bárki kérhet és annak kiadására bárki keresetet indíthat), de a félelmet valahol meg lehet érteni: valós saját közszolgálati teljesítmény hiányában a közmédiának tényleg tekintgetnie kell hátrafelé, nehogy a fejére nőjenek az olyan izmos és tőkeerős konkurensek, mint egy évi 35 milliós büdzsével működő oknyomozó honlap.  Azt ugyanakkor végig nem nagyon értettük, hogy hogyan tudnánk versenyelőnyt kovácsolni egy sokmilliárdos ingatlanhitel-szerződésből? Még akkor se, ha az alperesi fellebbezés szerint közel 400 oldal, és a négy szerződő bank, az MTVA jogi stábja és egy külsős ügyvédi iroda több hónapot dolgozott rajta. Úgyhogy már csak ezért is nagyon várjuk az alperesi teljesítést.

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42