mórahalom

Becsődölt, az ügyészség elé került, de újra uniós pénzt kapott a Mini Hungary makettpark

2017-ben árverezték el a közel 500 millió forint uniós támogatásból épült mórahalmi makettparkot, ami végül 50 millióért a mórahalmi önkormányzathoz került. Alig egy évre rá a város 118 millió forintot nyert 14 munkavállaló felvételére, és némi fejlesztésre. A parkot korábban építő, majd üzemeltető Bornemzet Kft. tulajdonosai ellen költségvetési csalás gyanújával nyomoznak, az ügyészség szerint már a végéhez közelít az eljárás.

“A mórahalmi Mini Hungary tulajdonképpen a nemzeti emlékezet parkja. Mint ilyen, szinte megfoghatatlan, ezért inkább érzéseket, gondolatokat szeretnénk útjukra bocsájtani, nem pedig szájba rágni, hogy ami történt, az ma mit jelent.”az idézet a mórahalmi Mini Hungary park honlapjáról származik. A 1:25 méretű makettekből épült szabadtéri tárlatról 2018 nyarán megírtuk, hogy a park megálmodóját és társait az ügyészség költségvetési csalással vádolja.

Előzetesben a szegedi jobbos ikon a Mini Hungary Park uniós támogatásának ügyében

Részt vett a Hír TV alapításában, 2004-ben pedig konzervatív fővárosi lapot vezetett Helyi Théma címmel. Mindig is jobboldali érzelmű embernek ismerték a Dél-Alföldön Dlusztus Imrét. 2010-ben nyert 650 milliós uniós projektjéhez 550 millió forint támogatást. Költségvetési csalás gyanúja miatt került csütörtökön előzetesbe. Nincs olyan szegedi, aki ne ismerné Dlusztus Imrét.

A Mini Hungaryt a jobboldali ikon Dlusztus Imre álmodta meg. A történelmi Magyarország makettjén alapuló skanzen ötletéhez még a Bajnai-kormány idején, 2009-ben talált pályázatot. Az akkori kiírás szerint 85 százalékos támogatást kérhetett. 650 milliós projektjét elég pontosan lőtte be, 550 milliós támogatást nyert el, ami közelített a kiírás szerinti 600 milliós maximumhoz.

A parkot 2015-ben adták át. A Bornemzet Kft.-nek Dlusztus két fia, a RIALTIN BALATON Kft. valamint egy magánszemély volt a tulajdonosa a cégbeszámolók szerint. A megnyitás utáni évben is gondjuk akadt, a beszámoló szerint “a Társaság az adott évben nem tudta kigazdálkodni a telek vásárlására felvett hosszú lejáratú hitelt, valamint nem tudta kifizetni a vásárolt telek második törlesztési részletét. Így a Mórahalmi Önkormányzattal közösen arról döntöttek, hogy a telek vásárlási szerződést semmisnek nyilvánítják és helyre állítják az eredeti állapotot (azaz a telek visszakerül az önkormányzat tulajdonába, és az Önkormányzat rendezi a Társaság hosszúlejáratú tartozását.)”

A cég akkor úgy gondolta, ezzel sikerült az égető problémákat megoldani. 2016-ban a kulturális attrakcióból 11,2 millió forint árbevételt értek el, 4 fővel oldották meg az üzemeltetést.

A 2017-es év viszont nem sok jót hozott a Mini Hungary-nek: kiderült, hogy a park pusztul, a többmilliós makettek többsége valójában OSB-lapokból készült, nem bírták az időjárás megpróbáltatásait.

A Nemzetgazdasági Minisztérium sem látta sikeresnek a projektet, a teljes támogatást visszakérték, majd feljelentést is tettek. Dlusztus Imrét, valamit a közbeszerzésen nyertes, de már felszámolás alatt álló kivitelező egyik tulajdonosát, a felelős műszaki ellenőrt 2018-ban vették őrizetbe az adónyomozók.

Költségvetési csalás a gyanú, az ügyészség állítása szerint szisztematikusan becsapták a kifizetéseket koordináló DARFÜ-t. Az ügyészség januárban azt közölte az Átlátszóval, “a megkeresésben érintett ügyben a nyomozás befejező szakaszához érkezett. Az ügyben mindezidáig 5 személy gyanúsítottkénti felelősségre vonására került sor.”

A pályázáti pénz visszakérése tönkretette a Bornemzet Kft.-t, miközben a park árverésen 50 milliórért az önkormányzathoz került. A kezelését így a továbbiakban a részben önkormányzati tulajdonú Móra-Sport Kft. végzi.

A vállalkozás 2017-ben 11,4 millió forint, 2018-ban 24,8 millió forint bevételt ért el. 2018-ban indultak GINOP-5.1.7-17 – Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése pályázaton, és 118 millió forintot nyertek a “A Mini Hungary Park látogatóbarát” fejlesztésére. A részletes projektleírás szerint ebből 14 új munkavállalót és 2 szakmai munkatársat foglalkoztatnak. Fejlesztik a Mini-Hungary makettparkot, valósághű környezetet teremtenek. És át is keresztelik: az önkormányzat honlapja szerint ezentúl Ezer Év Parkja lesz a makettgyűjtemény neve.

A Mini Hungary projektre eddig 460 millió forint uniós támogatást hívtak le, büntetőügy lett a vége. De ez sem zavarja a kormányzatot, hiszen a települést évtizedek óta vezető fideszes Nógrádi Zoltán polgármester irányításával újabb uniós 100 millióból próbálják a parkot fenntartani.

Segesvári Csaba

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Fotó: a szerző felvétele

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat.
Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42