Egyéb

Erőből megszavazták Márki-Zay korlátozását, hideg idők jönnek Hódmezővásárhelyen

 

Két nap alatt három rendkívüli közgyűlést tartottak Hódmezővásárhelyen, tegnap este a fideszes többségű közgyűlésnek végül sikerült megszavaznia a független polgármester korlátozását. Márki-Zay Péter facebookon azt írta, fennáll a veszélye annak, hogy még a fűnyíráshoz is a fideszes képviselők hozzájárulása kell majd a városban.

Előzmények

Áll a bál Hódmezővásárhelyen: korlátozná Márki-Zay Pétert a fideszes közgyűlés

A költségvetés módosítását és a polgármester jogkörének korlátozását akarta elérni már kedden a rendkívüli közgyűlésen a fideszes többségű hódmezővásárhelyi közgyűlés – erről itt írtunk. A kormánypárti képviselők nem adták fel, csütörtök reggel újabb rendkívüli közgyűlést hívtak össze, a Fidesz-közeli promenad.hu beszámolója szerint az alábbi párbeszéd zajlott a független Márki-Zay Péter polgármester és a Fidesz frakcióvezető, az időközi választáson Márki-Zay-jal szemben alul maradt Hegedűs Zoltán között:

“Márki-Zay Péter Hegedűs Zoltánhoz: milyen előrelépés történt az elmúlt két napban, ami miatt most megszavazhatnánk a költségvetés módosítását?

Hegedűs Zoltán: az önkormányzati SZMSZ  szerint, ha egy képviselő kezdeményezi a vita lezárását, akkor az a polgármestert kötelezi, hogy a képviselői indítványról vita nélkül szavazzanak.”

Hasonló érvekkel jött elő Hegedűs már kedden is. Vagyis, hogy az van, amit ők mondanak. Erről az RTL Híradó is beszámolt. Akkor Hegedűs Zoltán azt mondta a polgármesternek, hogy

“Ez itt Hódmezővásárhely megyei jogú város közgyűlése. És nem egy iskola. És polgármester úr nem tanár. Mert az utóbbi időben azt tapasztaltam, hogy ön felszólítgat embereket. Már ne haragudjon polgármester úr, de akik itt ülnek 14-en képviselők, ők gyakorolják ön fölött a munkáltatói jogokat.”

A polgármester kedden, majd csütörtök reggel is elnapolta a döntést, mert szerinte a 900 millió forintos költségvetési átcsoportosítás és az ő korlátozása nehéz helyezetbe hozza a várost. A fideszes képviselők szerint viszont ez nem így van.

Csütörtökön délután 4-kor rendes, majd este 7-től újra rendkívüli közgyűlést tartottak. Utóbbin már nem volt vita, a fideszes képviselők meg tudták szavazni saját javaslatukat. Márki-Zay Péter név szerinti szavazást kért, facebook oldalán azt írta,

“Mostantól nemcsak egy gazdasági szakértelem nélkül összeállított költségvetés, de az átcsoportosítási jog elvétele is nehezíti a város működtetését. Fennáll a veszélye, hogy még olyan egyszerű feladatok ellátásához is rendkívüli közgyűléseken kell majd kikérni a fideszes többség hozzájárulását, mint a fűnyírás, szúnyogok elleni permetezés, vagy hóeltakarítás. A kialakult helyzetben azonban nincsen semmi meglepő: a VÁLASZTÓPOLGÁROK HELYETT a korrupt rendszert szolgáló FIDESZES KÉPVISELŐK más, sikeres ellenzéki vezetésű településeken is ugyanezeket az intézkedésekkel próbálkoztak, mint ALGYŐ vagy SZEGED.”

Segesvári Csaba

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2