Egyéb

Tízmilliókat költött a vásárhelyi önkormányzat a batidai kastély egyik tulajdonosánál

 

48 millió forintot ivott és evett el a hódmezővásárhelyi önkormányzat 1 év 4 hónap alatt annál a vállalkozónál, aki részben tulajdonos a Lázár János földjeinél épült vadászkastélyban. Ez a város által a napokban közzétett reprezentációs számlákból derült ki.

21 millió 918 ezer forint – ennyit fizetett ki italra és ételre 2016. október 18. és 2017. június 15. között a hódmezővásárhelyi önkormányzat Bónus Istvánnak. A hódmezővásárhelyi vállalkozót sokan ismerik, az ő érdekeltsége többek között a népszerű Kökénydombi Csárda, Bandula Kisvendéglő, Fekete Sas Kávéház, Bagolyvár Étterem, Fekete Sas Rendezvényház.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat a napokban tette közzé az előző és a mostani városvezetés reprezentzációs költéseit, ezekből az látszik, a Fidesz-KDNP többségű városvezetés a februári időközi polgármester-választásig ennél az egy vállalkozónál átlagosan havonta 3 millió forintot hagyott a kasszánál – ennek fele sok esetben az étel, másik fele az ital. Vagyis 2016. október 18. és 2018. február 10 között 48 millió forintot.

A számlákból az is jól látszik, hogy nem csak étteremben ettek a megrendelők. Ugyanis a 2017-től érvényes, kedvezményes éttermi áfa mellett a régi, 27 százalékos adókulcs is szerepel a tételek között. És ugyanez igaz a 2018-as bizonylatra is.

Azt, hogy menüztek-e a városáházáról, vagy különleges ételeket rendeltek, nem derül ki. Ha az átlagos havi 3 milliós költést elfelezzük – mert a legtöbb számlán az étel-ital arány fele-fele részben lett számlázva -, akkor azt is ki lehet számolni, hogy ha például a Bagolyvárban ettek, akkor az alábbi menüből, mennyi adag jönne ki.

Előétel, füstölt lazac gyümölcsökkel, 2350-ért, fülesleves 1050-ért, főtételnek kalocsai libatoll 4050-ért, majd egy kis desszert, mondjuk, club kehely 690-ért. Ennél persze vannak drágább és olcsóbb ételek is. Ez a menü, így 8140 forint/fő. Ez a havi másfél milliós kerettel számolva 184 adagot jelent. Ha minden munkanap ilyet ettek, akkor mindössze 8-an jártak étterembe. És hozzá ugyanennyiért ittak. Persze kérdéses, kinek van arra ideje, hogy minden nap egy ilyen sok fogásos menüt végigegyen.

A Bagolyvár mégsem csak a finom ételei miatt érdekes. Tulajdonosa, Bónus István érdekelt a Grosswiese Befektetési Zrt.-ben. Tavaly szeptember óta ezé a cégé a legendás batidai vadászkastély.

Az, ami nem Lázár Jánosé. Tavalyig Kulik Jenő helyi ügyvédé volt az ingatlan, a férfi több szállal is kötődik Lázárhoz. Kulik tavaly apportálta a kastélyt a Grosswiese Zrt.-be, amelyben jelenleg is legnagyobb tulajdonos. Bónus és egy másik hódmezővásárhelyi befektető kisebbségben vannak.

Ebben persze semmi meglepő nem lehet, hiszen miért ne szállna be bárki egy olyan vadászházba, mely valószínűleg majd szép jövedelmet hoz neki.

Az más kérdés, hogy ez a kastély Lázár János családi földjei közepére épült. Ahogy megírtuk, a Lázár János részvételével működő vadásztársaság húsz évre szerzett vadászati jogot Csongrád megye legnagyobb vadászterületén. Eközben a Hódmezővásárhelyhez tartozó Batidán hatalmas vadászkastélyt épít egy Lázárhoz több szálon kapcsolódó, titkolózó jogász, aki immár befektetőtársakat is toborzott.

Lázár János többször elmondta, nem az övé a kastély, ami szerinte inkább vadászház.

Kapcsolódó cikkek

A fidesznek kampányol egy vásárhelyi hírportál, a szálak a titokzatos batidai kastély felé vezetnek

A vidéki média rajongott Tiborcz cégéért – az Elios-sztori közel tíz év sajtóhíreiben

Óriásdaruval építik a Lázár-közeli jogász vadászkastélyát a hódmezővásárhelyi tanyavilágban

Segesvári Csaba

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42