A megszüntetett kekváktól több ezermilliárd forintos vagyon került vissza az államhoz
A Fidesz-kormány létrehozta, a Tisza-kormány megszüntette a kekva-rendszert. Mutatjuk az állami kézbe visszakerülő vagyonelemeket.
Magyarország túlzott akku-iparosítása veszélyezteti természeti erőforrásainkat, az akkus cégek által elkövetett szabálytalanságok pedig sokkolták a közvéleményt. Az Orbán-kormány elhibázott iparpolitikájának következményeit, a kilábalás esélyeit is vizsgálja az Átlátszó készülő dokumentumfilmje, melyről Bodnár Zsuzsa újságíró a Klubrádió és a Tilos Rádió adásában beszélt.
Munkatársunk a Klubrádió Reggeli személy című műsorában elmondta: egyelőre nincs fék a magyarországi akkugyártás „vonatán”. Debrecenben tovább bővül az akkumulátoripar, miközben egyre több kérdés merül fel a vízfogyasztásról, a környezeti terhelésről, a szennyezésekről és a hatósági ellenőrzésekről. A problémáknak azonban a lakosok hiába próbáltak hangot adni az EcoPro katódgyárának szeptember 7-i közmeghallgatásán – a hatóságnál süket fülekre találtak, a helyi politikusok pedig meg sem jelentek az eseményen.
Kollégánk beszélt arról is a műsorban, hogy 2018-as indulása óta törvénysértő módon, környezetszennyezően működik a gödi Samsung-gyár. A lakossági zajpanaszokat a megyei kormányhivatal folyamatosan félresöpri, és ezidáig az Élő Környezetért Felelős Minisztérium sem reagált érdemben az akkugyár okozta zajszennyezés súlyos problémájára.
Bodnár Zsuzsa a Tilos Rádió Erőmű című műsorának vendégeként többek közt arról beszélt, hogy oknyomozó munkáját a hatóságok minden eszközzel igyekeztek gátolni az elmúlt években. Az általa feltárt szennyezési ügyek többségében a rendőrségi nyomozások még mindig zajlanak, és a jogszabálysértések elkövetőinek felelősségre vonása sem történt meg.
Kollégánk elmondta azt is, hogy Fekete por című készülő filmünk nemcsak az akkuipari botrányok feltárását, a hatósági visszaélések leleplezését mutatja be, de szakértőket megszólaltatva Magyarország elhibázott iparpolitikájának környezeti és társadalmi kockázatait, valamint a kilábalás lehetőségeit is tárgyalja.
Fekete por – itt támogathatod az Átlátszó készülő dokumentumfilmjét!
Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel az Átlátszónet Alapítványnak küldött rendszeres PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
A Fidesz-kormány létrehozta, a Tisza-kormány megszüntette a kekva-rendszert. Mutatjuk az állami kézbe visszakerülő vagyonelemeket.
Miután feltártuk az intézmény közpénzes költségeit, felmentették Vörös Győző igazgatót. Hogy pontosan milyen munka zajlik évi kétszázmillió forintból az intézményben, azóta sem derült ki.
Váratlanul teljesítette decemberi adatigénylésünket a Vas Megyei Kormányhivatal, amelyből kiderül: mélyfúrást tervez Bajánsenye határában a MOL.
A bál vendégei között rendszeresen feltűntek fideszes politikusok és NER-közeli üzletemberek, a rendezvényt a Batthyány Lajos Alapítvány és az Igazságügyi Minisztérium is támogatta állami forrásból.