környezetszennyezés

Egy éve pakolták már a humuszt a BYD-nál, amikor a kormányhivatal keresni kezdte a mérési eredményeket

A Csongrád-Csanád megyei kormányhivatal februárban vizsgálatot indított a szegedi BYD-gyár területéről elszállított humusszal kapcsolatban. Májusban a mérések határérték feletti alkilbenzol-szennyezést találtak a több helyen szétterített talajban, ezért a hatóság elrendelte az érintett területeken termelt növények megsemmisítését. Egy általunk megkérdezett szakértő szerint teherautók is okozhatták a talajszennyezést, a hivatalos dokumentumok szerint pedig a kormányhivatal elég sokára vette észre a problémát.

„Hirtelen lépett látványos szakaszba a szegedi BYD gyár építése: akik a környéken járnak, szinte napról napra követhetik nyomon a terület változását. Hónapokon keresztül csupán földmunkák zajlottak: január óta régészek dolgoztak a 300 hektáros területen, amit hatalmas árkok és földhalmok jeleztek. Aztán elkezdődött az alapozás is, ez azonban még mindig kevéssé volt figyelemfelkeltő, bár az itt dolgozó munkagépek számából már ekkor is lehetett sejteni: nem a nálunk megszokott tempóban vágtak bele az építkezésbe” – 2024 októberében írta ezt a Délmagyarország.

A kínai autógyártó a környezethasználati engedélyt hónapokkal később kapta meg, ez alapján írtuk meg, hogy a vízfelhasználása annyi lesz, mint egy 50 ezres kisvárosé, de áramból és földgázból is rengeteget fogyaszt majd.

Az építkezés egyik lényeges momentuma, hogy a termőföldet  – amit részben a gazdáktól sajátított ki a kormányhivatal, hogy eladják a kíniaknak a területet – meg kell menteni, vagyis a felső réteget, a humuszt nem szabad elpazarolni. Erre készült egy talajvédelmi terv még 2024 nyarán. Ez meghatározta, hogy mit kell a humusszal tenni, és milyen anyagok vannak benne. A dokumentumban az áll, hogy mintegy

689 ezer köbméter humuszt érdemes megmenteni, és olyan környező területeken deponálni, ahol nincs földmunka.

Ez történt 2024 őszétől folyamatosan, majd 2025 őszén a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal, mint környezetvédelmi hatóság elkérte a BYD-tól a környezetvédelmi engedélyt, ami a leszedett humusz minőségét ellenőrizte volna. De úgy tudjuk, hogy a talajvédelmi tervet kapták meg, ami értelemszerűen nem egyezik az engedéllyel. Utóbbi ugyanis a szennyezőanyagokat nem vizsgálja.

Még fél év kellett ezután, mire 2026 februárjában a kormányhivatal eljárást indított, majd májusban megbírságolta a BYD-t. Ugyanis kiderült, hogy alkilbenzollal szennyezett talaj került ki a termőföldekre. Ezután kértük ki a kormányhivataltól közérdekű adatigénylésben a talajvédelemmel és a szennyezéssel kapcsolatos iratokat.

Nem vizsgálták a felső talajréteget

A környezethasználati engedélyhez 2023-ben elkészült egy úgynevezett „Alapállapot jelentés BYD Szeged környezetvédelmi engedélyezési dokumentáció”, amelyből részleteket kaptunk meg. Ez rögzíti, hogy „a területen jelenleg kizárólag mezőgazdasági tevékenység folyik, visszamaradt veszélyes anyagokról nincs tudomásunk”. 12 ponton vettek mintát, ebből derül ki, hogy a később megmentett humuszos feltalajt nem vizsgálták.

Ellenben 4 méter mélységig mintákat gyűjtöttek. Azt írja a dokumentum, hogy „A táblázatokban a földtani közeg és a felszín alatti vízszennyezéssel szembeni védelméhez szükséges határértékekről és a szennyezések méréséről szóló 6/2009. (IV. 14.) KvVM-EüM-FVM együttes rendelet szerinti (B) szennyezettségi határértéket meghaladó mérési eredmények sárga színnel kerülnek kiemelésre.”

A szöveges értékelés azt tartalmazza, hogy „A vizsgált szénhidrogén szennyezőanyagok koncentrációja a levett talajmintákban jellemzően a kimutatási határérték alattinak adódott. Kivételt ez alól az SZF-3 jelű furat 2,0 méteres mélységéből levett minta, melyben az etilbenzol és az összes xilol kimutatható mennyiségben volt jelen, azonban a mért koncentráció a vonatkozó határértékektől elmaradt.”

Humuszos feltalaj

Részlet az „Alapállapot jelentés BYD Szeged környezetvédelmi engedélyezési dokumentáció”-ból.

Majd leírták, hogy „A vizsgált területen a talajrétegben szennyezettség csupán rendkívül kis mértékben található. A vizsgálati eredmények alapján összesen egy ponton került feltárásra a vonatkozó (B) szennyezettségi határértéket meghaladó mértékű szennyezettség, melynek jelentős méretű kiterjedése a környező mintavételi pontok eredményei alapján nem feltételezhető. A tárgyi szennyezettség talajvízbe történő bemosódása és a tárgyi környezeti elemmel való migrációja nem valószínűsíthető.”

Tehát a mélyben vizsgálódtak, de a felső réteget nem vizsgálták.

Egy éve dolgoztak, amikor keresni kezdték a mérési eredményt

A hiányzó engedély kapcsán a BYD mintavétellel bízta meg az IMSYS Kft.-t, ami júniusra készítette el az értékelő jelentést. Ebben felidézik, hogy a„rendelkezésre álló információk szerint a BYD Kft. szegedi gyárának területéről 2025. év második félévében kezdődött meg a humusz kiszállítása (összesen 325 ezer m3) és elterítése a célterületeken.”

Majd leírják, hogy a „humuszos feltalaj elterítését követően, 2026. márciusában a BYD Kft. megbízásából a Mertcontrol HL-LAB Kft. (NAH-1-1776/2024. számon akkreditált vizsgálólaboratórium) környezetvédelmi vizsgálatokat végzett a kihelyezett anyagból, mely során kiderült, hogy

a humuszos feltalaj egyéb alkilbenzolok koncentrációja 12 db mintában meghaladta a 6/2009. (IV. 14.) KvVM–EüM–FVM együttes rendelet szerinti (B) szennyezettségi határértéket.”

Az összefoglaló értékelés szerint „A vizsgált talajminták laboratóriumi vizsgálati eredményei alapján az összes alifás szénhidrogén (TPH), valamint az illékony aromás szénhidrogének (BTEX) koncentrációi egyik vizsgált minta esetében sem haladták meg a 6/2009. (IV. 14.) KvVM–EüM–FVM együttes rendeletben meghatározott (B) szennyezettségi határértékeket.

Az alkil-benzolok aromás szénhidrogének, leggyakoribb típusaik a toluol, a xilolok (dimetil-benzolok) és az etil-benzol. A természetben is megtalálhatók, de mesterségesen gyártják őket, fontos ipari alapanyagok. A szennyezés legkézenfekvőbb forrása egy korábbi üzemanyag-kifolyás; föld alatti vagy felszíni tartályszivárgás; üzemanyag-vezeték hibája; járműjavító, garázs vagy géptelep működése; benzinnel, petróleummal, hígítóval vagy könnyű olajtermékkel szennyezett feltöltőföld. 

A vizsgált naftalinkomponensek koncentrációi valamennyi talajmintában az alsó mérési határ alatt maradtak, a komponenskörre a 6/2009. (IV. 14.) KvVM–EüM–FVM együttes rendelet egyedi (B) szennyezettségi határértéket nem határoz meg.

A három mintát 0–25 cm-es mélységből vették. A legmagasabb „egyéb alkilbenzol” értéket a 26. mintában, 2,38 mg/kg mennyiségben mérték. Az „egyéb alkilbenzolok összesen” talajra, vagyis földtani közegre vonatkozó (B) szennyezettségi határértéke 0,5 mg/kg szárazanyag. Ennek közel ötszörös túllépése a mért 2,38-as érték.

Alkilbenzol

Részlet a mérési eredményből.

A 44-hull jelű hulladékmintában az összes alifás szénhidrogén (TPH), az illékony aromás szénhidrogének (BTEX), valamint a vizsgált naftalin komponensek koncentrációi az alkalmazott vizsgálati módszerek alsó mérési határa alatt maradtak.

A hulladékminta esetében a 20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelet szerinti hulladéklerakási átvételi követelményeknek való teljes körű megfelelőség a rendelkezésre álló vizsgálati komponenskör alapján nem állapítható meg.”

Megsemmisítették a terményt

A talajvizsgálat után a kormányhivatal mintegy 140 tonna búza megsemmisítését írta elő. A Mézes Zoltán által készített Technológiai javaslatban az áll, hogy „mivel az alkilbenzolok olyan aromás szénhidrogén-származékok (BTEX), melyek rendkívül illékonyak, így számolni lehet azok a talaj felső 25 cm-es rétegéből természetes úton történő kipárolgásával. E tény igazolására, a következő utóvizsgálatokat lesz szükséges elvégezni azokon az ingatlanokon, ahová a humuszt kiterítették. (…)

Ugyancsak mintákat lesz szükséges származtatni a betakarított terményből is. A talajmintákból az alkilbenzolokat, míg a terménymintákból a beltartalmi paramétereket, ill. a toxikus elemeket lesz szükséges kimérni.”

Ez azonban már nem lehetséges, hiszen a kormányhivatal megsemmisíttette a terményt.

20242025

Talajszennyezés, de honnan?

A Telex.hu közgyűlési tudósítása szerint „szennyezett talajvízből kerülhetett alkilbenzol abba a termőföldbe”, mégpedig Binszki József alpolgármester szerint úgy, hogy „a gyár alapozása miatt letermelt humuszra rálocsoltak azzal a talajvízzel, ami az építkezés során került a felszínre az esőzések miatt, és az volt részben benzollal szennyezett. Az anyag szerinte korábban is ott volt a földekben a közeli, egykori szovjet laktanya révén, eddig is megettük a szennyezett növényeket, csak nem tudtunk róla, mert senki nem mérte”.

Csakhogy, ha hinni lehet a 2023-as méréseknek, Binszki nem mond igazat. A már idézett „Alapállapot jelentés BYD Szeged környezetvédelmi engedélyezési dokumentáció” szerint

„A vizsgált területről levett talajvízmintákban a halogénezett alifás szénhidrogén-komponensek nem voltak jelen a kimutatási határérték feletti koncentrációban, így a terület a tárgyi komponens kör által szennyezettségmentesnek tekinthető”.

De azt is leírták, hogy „a vizsgált területen a perfluor- és polifluor-tartalmú alkil anyagok koncentrációja a felszín alatti vízben jellemzően a kimutatási határérték alattinak adódott, így a terület a tárgyi komponenskör által szennyezettségmentesnek tekinthető.” Egyedül DDT-t találtak: „tárgyi furatban a DDT származékok voltak kimutathatóak 0,0052 μg/l  koncentrációban, mely a tárgyi határérték mintegy ötszöröse.”

Forrásunk szerint a mintákat olyan helyen tárolták, ahol útépítés folyik. A BYD miatt ugyanis bővítik a 4519-es és az 502-es utat is. A határérték-túllépést forrásunk szerint pár teherautó is okozhatta, ráadásul a szennyezettség minimális volt, és az is gyorsan elpárolgott.

Miért nem vette észre mindezt időben a kormányhivatal?

Mi az oka, hogy korábban nem tűnt fel az engedély hiánya, mettől meddig folytatott a BYD engedélyköteles munkálatokat, mi okozhatta a szennyezést, és ha illékony az anyag – ahogy a szakértő leírta – miért kötelezték a gazdákat a termény megsemmisítésére? – ezeket kérdeztük a kormányhivataltól.

Azt válaszolták, hogy „A hatóság 2026. február 12-én indított környezetvédelmi hatáskörben eljárást, miután a BYD Auto Hungary Kft. nem nyújtotta be a környezetvédelmi engedély rendelkezéseinek megfelelően a telephelyéről kiszállított humuszos termőtalaj vonatkozásában a kötelezően előírt mérések eredményeit. A növények megsemmisítését azért rendelte el a hatóság, mert a

szennyezett talajon és termesztőközegben nem folytatható élelmiszer-, illetve takarmányozási célra használt növénytermesztés.

A megsemmisítés a cirok tekintetében június közepén megtörtént, amelynek módja elsősorban a talajba forgatás, amellyel a növények által felszívott illékony alkilbenzolok kiszellőzése meggyorsítható, és a talajélet is javítható. A kormányhivatal nem vonta vissza a bírságot a BYD Auto Hungary Kft-vel szemben, ugyanis a környezetvédelmi engedély megsértése megtörtént azáltal, hogy mérés és tájékoztatás nélkül szállíttatott el humuszos termőtalajt. A szennyezés eredetének feltárása a folyamatban lévő rendőrségi nyomozás feladata.”

Segesvári Csaba

Címlapkép: Átlátszó-montázs (a szerző fotója a BYD-gyárról)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • PayPal
  • Átutalás
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

5 000 Ft 10 000 Ft 20 000 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel az Átlátszónet Alapítványnak küldött rendszeres PayPal-adománnyal! Köszönjük.

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót vagy baseball sapkát!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42