Kaposvár

Az időhúzás haszna: kétszer fizet a kaposvári önkormányzat a Deseda kemping terveiért

Sehol sem tart a Kaposvár szomszédságában található Deseda-tó kempingjének felújítása, de az önkormányzat három éven belül már kétszer is kifizette a beruházás teljes tervezési költségét ugyanannak a pécsi mérnöki irodának.

 

Társadalmi célú hirdetés

Hamarosan egy éve lesz, hogy megírtuk a Kaposvár melletti mesterséges tó partján álló Deseda kemping teljes felújításának, átépítésének korántsem szívderítő történetét. Bár a polgármester, Szita Károly nemrég felettébb optimista kijelentéseket tett a beruházással kapcsolatban, a tények újabb zavarokat sejtetnek:

három éven belül kétszer fizették ki a beruházás teljes tervezési költségét ugyanannak a pécsi mérnöki irodának.

Kaposvár weboldalán, az „Értékesítések és beszerzések” között nemrég jelent meg, hogy a H-BON Mérnöki Irodának „a kemping átfogó rekonstrukciója engedélyezési és kiviteli tervdokumentációjának elkészítéséért” 46,1 millió forintot fizet a város, miközben – szó szerint ugyanazért a feladatért – 2018-ban már egyszer, 37,4 milliós díjért ez megtörtént. A H-BON ezen kívül elnyert 18,4 milliót „Deseda kemping fejlesztés kivitelezés műszaki ellenőri feladatokra” is.

Forrás: kaposvar.hu

A végösszeg – közel 102 millió forint – kísértetiesen közel van ahhoz a 2016. december 15-én kiutalt 100 millióhoz, amely a Modern Városok Program keretében a kormány által kiadott, Kósa Lajos miniszter által aláírt támogatási szerződésben szerepel ezen a címen, s amely az 1.9 pont alapján csak tervezési és engedélyezési költségekre számolható el.

Ügyes húzás, mondhatnánk: miután az eredeti tervezési költség nem érte el az elkülönített összeg felét sem, kiadták újratervezésre, feltehetőleg azon a címen, hogy az eredeti beruházási ütemterv szerint már tavaly év közepén készen kellett volna lennie a kempingnek. Nota bene: a támogatási szerződés is lejárt 2020. június 30-án.

Ma már szinte „természetes”, hogy egy kapavágás sem történt még a területen, s a kivitelezés 2019-ben elindított közbeszerzési eljárása is elhalt 2020-ban, minden különösebb magyarázat nélkül. Emlékezetes, hogy a máig bizonytalan, akadozó megvalósításhoz képest viszont Kaposvár már 2018-ban szerződést kötött a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Balatontourist Camping Kft.-vel az üzemeltetésről.

A Deseda kemping évek óta elhagyatottan áll (fotó: Huszka Imre, Átlátszó)

Jóllehet az önkormányzatot megkérdeztük a késlekedés okairól, illetve hogy mi indokolta a kétszeri tervezést, egyelőre nem kaptunk választ.

Többször is újráztak

Nem ez az első eset, hogy többször fizet a Szita Károly vezette kaposvári önkormányzat – persze állami támogatásból – ugyanannak a beruházásnak az újra- és újratervezéséért. Ez történt például a Csiky Gergely Színház ZÁÉV által végzett kilencmilliárdos felújításánál, valamint a Kaposvári Közlekedési Központ 17 milliárdos építésekor is.

Az újratervezéseknek az említett két korábbi beruházás esetében részben a koncepció, részben a feltételek megváltozása lehetett az oka. Hozzátennénk: az érintett, Kaposvár város önkormányzata soha nem bíbelődött azzal, hogy bárkinek megindokolja a nagyságrendileg hat-hétszáz millió forintos kiadást.

A Deseda kemping esetében pedig vélhetően arról van szó, hogy a megítélt összeg a több éves totojázás során – figyelembe véve az építőipari árak szédítő emelkedését – elolvadt: egyszerűen nem elég a 2016-os elképzelésekre.

Nemrég találkozhattunk – szintén Kaposváron – az időhúzás mesébe illő következményével: a város szélére tervezett biohulladék-fűtőmű 1,22 milliárdról 4,13 milliárdra drágult a semmittevés röpke néhány éve alatt. A beruházó városi cég közérdekű adatigénylésünkre adott válasza szerint a fedezetül szolgáló állami támogatás még nincs meg, kivitelező viszont már van, méghozzá a mostanában kormányzati megbízásokkal igencsak jól ellátott Szabadics Zrt.

Egyelőre nem látszik a fedezete a 4,1 milliárdra drágult kaposvári biomassza-fűtőműnek

Több mint egy évtizede tervezik Kaposváron egy biomassza erőmű létesítését, de a kivitelezés csak nem akart összejönni. Most, amikor a szakma egyre kritikusabb az energiaforrással szemben, úgy tűnik, mégis megvalósulhat a beruházás. A korábbi, 1,2 milliárdos költség azonban mára 4,1 milliárdra nőtt, és a fedezet egyelőre sehol sem látszik.


A kemping esetében – miután Szita Károly említett tájékoztatójában kétmilliárdos összegről beszélt – úgy tűnik, nem lesz „csodálatos kormányzati pénzszaporítás”, és az évek alatt szűkösnek bizonyuló büdzsé miatt van szükség az újratervezésre.

Ám az általunk megkérdezett, gyakorló építészek szerint nehezen képzelhető el, hogy egy tervdokumentáció költségcsökkentő átfazonírozása jóval többe kerüljön, mint az eredeti: legfeljebb 15-20 százalékos drágulásról lehet szó. Kérdés, hogy lehet-e ezek után még négycsillagos az objektum, s persze az is, hogy a több mint kétmilliárdos beruházási összeg állampapírban való pihentetéséért kapott százmilliókat miért folyó kiadásaira, s nem fejlesztésre fordítja az önkormányzat.

Huszka Imre

Nyitókép: Sorsára hagyott autó a Deseda kemping egyik épületében (fotó: Huszka Imre, Átlátszó)

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás