
A helyi szabályozás szerint nem is működhetne a hangos zajjal járó vastelep Veresegyházon
Bár az Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottság nem javasolta az engedély megadását, és a helyi zaj- és rezgésvédelmi szabályzat sem...
2020. április 24-én a debreceni önkormányzati tévében Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora közölte: a felsőoktatási intézményben egy olyan orvostechnikai eszközt fejlesztenek, amely segít a koronavírus elleni küzdelemben. A rektor magyarázata szerint a Debreceni Egyetem Mádi Bor Akadémia a furmintszőlő héjában olyan flavonoidokat fedezett fel, amelyek néhány perc alatt „elpusztítják” a koronavírust. Szilvássy Zoltán bejelentése óta azonban már több mint egy év telt el, és a tervezett lágypasztillának nyoma sincs. A Debreciner kereste az orvostechnikai eszközöket nyilvántartásba vevő hatóságot, de nem válaszoltak a levelükre.
Egy budapesti kft. kérelmet nyújtott be a Sport Terrace épületének két oldalán lévő 36 négyzetméteres közterület ideiglenes használatára, hogy ott június 4-6. között „Food Truck gasztro-piac” néven programot rendezzen. Tósoki Imre polgármester a veszélyhelyzetben kapott felhaltalmazás alapján hozott határozatában a kérelem teljesítését elutasította. Mint az indoklás többek között rögzíti, az ilyen kereskedelmi célú, ideiglenes építmények elhelyezése a településképi és közterület-használati szabályokról szóló helyi rendelet előírásai alapján nem támogatható.
A kizárás utáni legerősebb szankcióval, a párttagsága felfüggesztésével sújtotta a Párbeszéd Zaják Ritát, azt a szekszárdi képviselőnőt, aki a fideszes polgármesterrel kokettált, és kilépett a helyi ellenzéki összefogás, az Éljen Szekszárd szekszárdi közgyűlési frakciójából, ezzel lenullázva az addigi ellenzéki többséget – értesült a hírről a Szabad Pécs. A döntés kapcsán a portál megkereste Zaják Ritát is, aki azonban egyelőre nem válaszolt.
A kancellári rendszert 2014-ben vezették be a magyar felsőoktatásban azzal a céllal, hogy az intézmények professzionálisabban működjenek – emlékeztet a lap. Az ÁSZ szerint azonban Kecskeméten a kancellári rendszer (Finta Zita idején) nem biztosította a nemzeti vagyon védelmét. Kérdés, hogy lesz-e következménye az ÁSZ vizsgálatának, vagy beérik annyival, hogy ezáltal is igazoltnak tekinthető a modellváltás szükségessége.
A Nyugat.hu gyűjtése alapján jelen állás szerint ezekben az országokban fogadják el a magyar védettségi igazolást: Bahreini Királyság, Ciprusi Köztársaság, Cseh Köztársaság, Észak-macedón Köztársaság, Georgia, Horvát Köztársaság, Moldovai Köztársaság, Mongólia, Montenegrói Köztársaság, Szlovén Köztársaság, Szerb Köztársaság, Török Köztársaság.
Nyitókép: Ács Rezső, Szekszárd fideszes polgármestere és Zaják Rita képviselő. Forrás: Ács Rezső közéleti Facebook-oldala
Bár az Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottság nem javasolta az engedély megadását, és a helyi zaj- és rezgésvédelmi szabályzat sem...
Nemrég írtuk meg, hogy 2021. május 11-én büntetőjogi intézkedés alá vontak egy céget, amely 3 milliárd forintot meghaladó közbeszerzést nyert...
Perre is mentünk volna, de végül – újabb közadatigénylésünkre – alig 3 nap alatt válaszolt az Állami Egészségügyi Ellátó Központ...
Kapost.hu: Büszke lehet Kaposvár: 220 hektár termőföldet sikerült a kínai beruházónak hasznot hozó napelemparkká átlényegíteni A napokban átadták Kaposváron a...