Szekszárd

Tudásközpont: 5,4 milliárdos tendert húzott be Mészáros Lőrincék ZÁÉV-je Szekszárdon

Bár az eredményt hivatalosan még nem hirdették ki, a helyi sajtóban már megjelent, hogy a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV építheti fel nettó 5,4 milliárd forintért a szekszárdi interaktív könyvtárat és levéltárat. A beruházáshoz az állam több milliárd forint támogatást biztosít a Modern Városok Program keretében. A ZÁÉV-nek nem ez az első megbízása a Tolna megyei városban.

Elsőként a Szekszárdi Hírek írta meg április végén, hogy a 2020. november és 2021. február között lefolytatott közbeszerzési eljárást a ZÁÉV Építőipari Zrt. nyerte, így ez a cég építheti fel a szekszárdi Tudásközpontot a volt laktanya területén.

„Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata a Modern Városok Program keretében kezdeményezte az új interaktív könyvtár és levéltár kialakítását.

Kormányzati forrásból eddig több mint 4 milliárd forint támogatást biztosítottak a beruházáshoz.

Az Önkormányzat a beruházás előkészítését, tervezését 2017-ben elindította. A beruházás állami tulajdonú ingatlanon valósul meg. A megvalósítást a Beruházási Ügynökség végzi írta a portál.

Bár a döntés már februárban megszületett, az ekr.gov.hu-n még nincs fent a kivitelezővel kötött szerződés, ahogy a közbeszerzési értesítőben sem jelent meg az eredmény, és a BMSK márciusban frissült szerződéslistájában sem található.

A szekszárdi Tudásközpont látványterve. Forrás: Ács Rezső polgármester Facebook-oldala.

A rendelkezésre álló dokumentumok szerint mindenesetre egy olyan teljeskörűen akadálymentesített, többfunkciós „L” alakú építmény létrehozása a cél, amelynek központi aulájából (tudástárszerűen) mind a felnőtt könyvtár, mind a levéltár funkció elérhető lesz. Az aulához kapcsolódna ruhatár, kávéház, szociális blokk, egy legalább 200 fő befogadására alkalmas rendezvényterem, illetve a gyermekkönyvtárat is innen lehetne megközelíteni. Az ingatlanon emellett 62 db felszíni parkoló és 30 db kerékpártároló létesülne.

Mészáros Lőrincék cége a befutó

A létesítmény kivitelezésére kiírt tenderre 3 ajánlat érkezett: a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. (FÉSZ) és az EB Hungary Invest Kft. egyformán nettó 5,7 milliárd forintért vállalta volna a munkát, míg a ZÁÉV Zrt. nettó 5,4 milliárdos ajánlatot tett. Utóbbi, vagyis a legalacsonyabb árat adó cég lett a győztes.

A Szekszárdi Hírek szerint a bruttó 7 milliárd 300 millió forintos „beruházás megvalósításához szükséges többlettámogatás a Kormány döntését követően biztosítható”.

A teljesítési idő 600 nap, a munkálatok a tervek szerint 2023-ban fejeződnek be. „A szükséges eszközbeszerzések, próbaüzemek, valamint a költözést követően az új szekszárdi tudásközpont – a jelenlegi ütemezés szerint – 2023 nyarán megnyílhat – olvasható a portálon.

A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV már korábban is dolgozott a Tolna megyei városban. Ők végezték többek között Szekszárd Megyei Jogú Város történelmi városmagjának funkcióbővítő fejlesztését nettó 34,5 millió forintért, a polgármesteri hivatal energetikai korszerűsítését 349 millió forintért, de dolgoztak az Illyés Gyula Főiskola épületén is.

Kormányközeli cégcsoportokat hízlalnak a folyamatosan dráguló állami óriásberuházások

Összegyűjtöttük a leglátványosabban dráguló állami építkezéseket az elmúlt évekből: ehhez hivatalos közléseket, és a közbeszerzési értesítőben található szerződéseket használtunk fel. Munkánkat hátráltatta, hogy néhány beruházás ára szinte folyamatosan emelkedik, újabb és újabb fejlesztések drágulását jelentették be, miközben számoltunk. Végül 42 beruházásnál álltunk meg, amelyek összesen nettó 570 milliárd forinttal drágultak az előzetesen becsült árhoz képest.

Persze a ZÁÉV nemcsak Szekszárdon, de országszerte népszerű: a cég sorra nyeri az állami közbeszerzéseket. A zrt. többek között részt vett a Magyar Építővel közösen a Puskás Aréna környékének fejlesztésében és a Közszolgálati Egyetem műemléképületének átépítésében is, de a 45 milliárdra drágult zalaegerszegi tesztpálya építésében is szerepet vállalt. Emellett a Magyar Építő Zrt.-vel közösen az atlétikai stadionra kiírt 150 milliárdos közbeszerzést is ők nyerték el, és a 35 milliárd forintra drágult új Néprajzi Múzeum építésében is érdekeltek a Magyar Építő Zrt.-vel együtt.

A cég értékesítésének nettó árbevétele 2018-ban 72 milliárd, 2019-ben pedig 72,9 milliárd forint volt. 2019-ben a nyereség 6,7 milliárdot tett ki, az azt megelőző évben pedig 5,6 milliárd forint volt.

Katus Eszter

Nyitókép: A szekszárdi Tudásközpont látványterve. (Forrás: Ács Rezső polgármester Facebook-oldala) A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. 

A legkisebb településen is követjük a közpénz útját – önálló közösségi oldalt nyitunk a vidék híreinek! Mostantól az Országszerte Facebook-oldalon megtalálható lesz mindaz, ami a vidéki Magyarországon történik – az Átlátszó riportjain, tényfeltáró, oknyomozó anyagain, a független portálok tudósításain és a civilek bejegyzésein keresztül. Kövess és keress minket, ha úgy érzed, élet a körúton túl is van: a te életed!

Megosztás