makó

Félmilliárddal meghaladta az árajánlat a fürdőre szánt összeget, mégis túl olcsónak találták

Kicsivel több mint 4 milliárd forintos ajánlatot adott a makói fürdő bővítésre a szegedi Dél-Konstrukt, de nem lett nyertes, arra hivatkozva, hogy az ár túl alacsony – bár az önkormányzatnak a beruházásra csak 3,7 milliárd forintja van. Új közbeszerzést írta ki, ahová csak azokat a pályázókat hívták meg, akik első körben 7 milliárd fölötti ajánlatokat adtak.

Támogatási kampány

„A „Makó Városi Termál- és Gyógyfürdő fejlesztése építési beruházás” tárgyú közbeszerzési eljárás lefolytatása a vonatkozó jogszabályok alapján a Beruházási Ügynökség feladata, aki mint a feladat címzettje, meghatározza az eljárásrendet is. A Beruházási Ügynökség a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás lefolytatása mellett döntött” – erről tájékoztatta a város jegyzője a DK-s Mucsi Tamás, aki a városi fürdő bővítésről érdeklődött.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

A Makovecz-fürdőt három részletben tervezték bővíteni, erről 2018-ben beszélt a város fideszes polgármestere. Farkas Éva Erzsébet a makohirado.hu tudósítása szerint azt mondta, “a kormány három részletben adja a fürdő Makovecz Imre tervei alapján való bővítésére a 9,5 milliárdot Makónak”, 2018-ban közel 2 milliárdot, 2019-ben 4,7 milliárdot, míg 2020-ban 2,8 milliárdot. 2019-ben a magyarepitok.hu írta meg, hogy elkészültek a tervek, “a beruházás pedig 2020 végére fejeződik be.”

közbeszerzést 2019 augusztusában tették közzé, ebben lett volna “családi és élményzóna építése Makovecz Imre tervei alapján”: 2 db karéjos medence, 1800 négyzetméteres Atlantis kalandzóna, nyári öltöző, 1000 négyzetméteres napozóterasz, beléptető rendszer, fűtött átjárók és még sok minden más is.

Egy évvel később hirdettek eredményt, vagyis azt, hogy nincs eredmény. Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer szerint hárman pályáztak: a Fehérép Kft., a stadionépítésekről ismert – Orbán Viktor vejének volt üzlettársa tulajdonában álló – West Hungaria Bau Kft., valamint a szegedi Dél-Konstrukt Kft.

Közel kétmilliárdos osztalékot vettek ki a tenderkedvenc WHB-ból a tulajdonosok

Az utolsó napon adta le éves beszámolóját a közbeszerzések egyik nagy sztárja, a West Hungária Bau Kft., vagyis a WHB. A cég értékesítésének nettó árbevétele tavaly 50 milliárdról 61 milliárdra nőtt, és bár a nyeresége csökkent, a tulajdonosok így is 1,7 milliárd forint osztalékot vettek ki belőle.

Az értesítő szerint a Fehérép Kft. 7,1 milliárd, a WHB Kft. 7,7 milliárd forintos ajánlatot adott, a Dél-Konstruktról annyit írtak, “ajánlattevő figyelemmel arra, hogy ajánlatát nem tartotta fenn kifejezett nyilatkozatával, így az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontját követően az eljárás további részében az értékelés során ajánlatát figyelmen kívül hagyta Ajánlatkérő”. A dokumentumból az is kiderült, hogy önkormányzatnak “a rendelkezésre álló fedezete 3 659 507 874 forint”, vagyis “a rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez”.

Nem árulták el, mi a gond

Az EKR szerint nem ment simán az egy évig tartó közbeszerzés. A Dél-Konstrukt Kft. vitarendezési kérelméből az derül ki, hogy a fideszes vezetésű önkormányzat túl alacsonynak tartotta a szegedi cég ajánlatát. „Tárgyi közbeszerzési eljárás vonatkozásában a nyilvánosan elérhető önkormányzati előterjesztés alapján a közbeszerzési eljárás becsült értéke nettó 3.659.507.874,-Ft, Ajánlati árunk pedig ezt meghaladóan nettó: 4.357.814.321,-Ft. A bontási jegyzőkönyv sem a becsült érték, sem a rendelkezésre álló keret vonatkozásában nem tartalmaz adatot. Az aránytalanul alacsony vállalás így esetünkben nem állhat fenn – a nyilvánosan elérhető becsült értéken alapulva -, ha maga az ajánlatkérő is a mi vállalásunknál alacsonyabb összegben határozta meg a becsült értéket.”

Vagyis, annak ellenére, hogy a Dél-Konstrukt Kft. a rendelkezésre álló összegnél 600 millió forinttal drágább ajánlatot adott, az önkormányzat szerint ez túl alacsony.

A Fehérép és a WHB ajánlatához képest mindenképp, közel 3 milliárddal.

A közbeszerzési dokumentum úgy folytatódik, hogy az önkormányzat a Dél-Konstrukttól újra elkérte a teljes kimutatást a költségekre, amit egyébként is megkapott a pályázattal. „Jelen ügyben sem egyértelmű, hogy Ajánlatkérőben a költségvetés mely pontjai ébresztettek kétséget. Az sem tisztázott továbbá, hogy mi az a mérce, melyhez viszonyítva Ajánlatkérő aránytalanul alacsonynak találja az ajánlati árunkat. Az indokolás kérésben Ajánlatkérő nem fejti ki, hogy a becsült értékhez vagy a közbeszerzési eljárás megindítását megelőzően végzett piacfelmérés alapján vagy az anyagi fedezet meghatározásához használt egyéb adatok alapján jutott erre a következtetésre?” – írta a cég.

Az önkormányzat 2020. március 4-én hétnapos, majd március 23-án háromnapos határidőt adott a Dél-Konstruktnak az árindoklásra. A cég válasza: „az Ajánlatkérő által kértek nem állnak arányban a teljesítésre megadott határidővel”. A vége az lett, hogy a Dél-Konstrukt kérelme “vitathatatlanul elkésettnek tekinthető, így arra Ajánlatkérő jogszabályi felhatalmazás hiányában érdemi választ nem ad.”

A fideszes önkormányzatnak tehát nem kellett megindokolnia, miért nem tetszett neki a Dél-Konstrukt ajánlata.

Nem vették figyelembe

Fürdő ennek ellenére lesz, csak épp nem mindenki indulhat a megismételt sokmilliárdos építkezésért. Az önkormányzat honlapjára feltöltött dokumentum szerint feltételes, közzététel nélküli tárgyalásos közbeszerzést indítottak, ahová mit ad isten, csak az elkaszált közbeszerzésen 7 milliárd fölötti ajánlatot adó cégeket hívják meg. Azzal indokolják, hogy csak a WHB és a Fehérép indulhat, hogy a korábbi közbeszerzésben csak ők adtak érvényes ajánlatot. Az eljárást a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zártkörűen Működő Részvénytársaság bonyolítja.

Az első közbeszerzésben nem volt érvénytelen ajánlat. A Dél-Konstrukt Kft. korábbi közbeszerzési dokumentum szerint „ajánlatát nem tartotta fenn kifejezett nyilatkozatával”, ezért nem vették figyelembe. Érvénytelen ajánlattevő nincs a dokumentumban. Így a két – jóval drágább ajánlatot beadó – cég közül valamelyik lehet a nyertes.

Pedig a Dél-Konstrukt sem ismeretlen a hazai építési piacon. Sőt, a Fehéréppel közösen öt szegedi iskola energetikai korszerűsítését nyerték el 2018-ban, de a WHB-val közösen építik a szegedi uszodát is. Azt, amelyikről megírtuk, hogy a tervezett 4 milliárd helyett 16 milliárdért épülhet fel – a WHB szerint azért,  mert „a tervezés, az engedélyeztetés, majd a közbeszerzés lebonyolítása alatt eltelt időben megnövekedtek a költségek.”

Négyszeres áron, 16 milliárd forintért építi meg Szeged új uszodáját a WHB

Az eredeti árhoz képest jóval drágábban, 4 milliárd forint helyett 16 milliárdért építi meg Csongrád megye székhelyének új sportuszodáját Tiborcz István üzlettársának a cége, a West Hungária Bau Kft. (WHB) a Dél-Konstrukt Zrt.-vel közösen. A négyszeres áremelkedést azzal magyarázzák, hogy a tervezés, az engedélyeztetés, majd a közbeszerzés lebonyolítása alatt eltelt időben megnövekedtek a költségek.

Segesvári Csaba

A fotó illusztráció, forrás: pixabay.com

Megosztás