tiszasziget

Újra pénzt ad a kormány egy kerékpárútra, amely miatt korábban már az NFÜ büntetését is kifizette

2014-ben adták át a félmilliárd forintból, Szegedtől a vajdasági Törökkanizsáig megépített kerékpárutat, amelynek jó része azóta tönkrement. Az uniós forrásokat koordináló ügynökség korábban 19,5 millió forintra büntette Tiszaszigetet a beruházással kapcsolatos szabálytalanság miatt. Az állam akkor is a település segítségére sietett, most pedig újabb 38 millió forintot ad a kormány a fideszes polgármester vezette településnek a felújításra.

Támogatási kampány

“Öt kiíráson mintegy 177 millió 335 ezer forintot nyertek a Csongrád-Csanád megyei települések. A legtöbben a temetőket újítják meg, de kerékpár­utakat is fejleszthetnek, valamint elhagyatott ingatlanokat vásárolnak meg és alakítanak át, így javul a településkép is” – írja a Délmagyarország.

A Magyar Falu programban kerékpárút felújításra kapott pénzt a szerb határ közelében lévő Tiszasziget is. A lapnak a település fideszes polgármestere azt mondta, “a 38,5 millió forintból a határátkelőhely felé vezető kerékpárútjuk hibáját javítják ki, hiszen több helyen hepehupás és repedezett. Összesen 1,3 kilométernyi szakaszt tudnak helyreállítani, azokon a részeken renoválnak, ahol a legégetőbb a probléma. Megjegyezte, turisztikai szempontból is fontos ez az út, hiszen ezen lehet áttekerni Szerbiába és onnan hazánkba, valamint ez a vonal vezet a Mélypont emlékhelyhez is.”

A felújításra váró tiszaszigeti kerékpárút. A szerző felvétele.

“Több helyen hepehupás és repedezett” – ezt érdemes kiemelni Ferenczi Ferenctől. Tiszasziget fideszes polgármestere arról a kerékpárútról beszél, amit 2014-ben uniós pénzből építettek. A mindössze hatéves kerékpárút botrányos, és nem csak a kinézete miatt.

Még az átadás előtt, 2013-ban derült ki, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szabálytalansági eljárást indított a beruházás miatt. Akkor Ferenczi Ferenc azt állította a lapnak, “nem indított az irányító hatóság szabálytalansági eljárást a tiszaszigeti önkormányzat ellen, csupán azt vizsgálják január óta, hogy történt-e valami a tiszaszigeti kerékpárút-építés ügyében”. A fideszes településvezető politikai támadásnak nevezte az eljárásról szóló híreket.

2015-re viszont bebizonyosodott, hogy indult eljárás, sőt, meg is büntették az önkormányzatot.

Az uniós forrásokat koordináló ügynökség (NFÜ) a határon átnyúló szerb-magyar pályázatok nyertesei közül Tiszaszigetet 19,5 millió forintra büntette.

A büntetés oka, hogy olyan céget bíztak meg a munkával (a Tisza-Maros Víziközmű Üzemeltető Kft.-t),  amelyben az önkormányzat is tulajdonos volt.

Akkor Ferenczi azt nyilatkozta, hogy az NFÜ „korrekciós összeget állapított meg, amely felhasználható volt a megvalósítás során”. Emiatt ugyan hitelt kellett felvennie a településnek, de azt utána az állam konszolidálta.

De nem csak emiatt került a hírekbe Tiszasziget. Az önkormányzati választások előtt írtunk Tiszasziget és Újszentiván fiktív lakosairól. Büntetőügy lett belőle, Tiszasziget polgármesterét is jogerősen elítélték. Később tettét az Átlátszónak azzal magyarázta, “döntésemet Magyarország Alaptörvényében szereplő Nemzeti Hitvallás szellemében hoztam meg: “Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja  magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik vényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal.”

A Nemzeti Hitvallással indokolja a polgármester, miért jelentett be voksturistákat

Tiszasziget és Újszentiván polgármestere is újrázni próbál az októberi választásokon, egyikük esetében a közokirat hamisítás miatt kiszabott pénzbírság jogerős lett. A független Ferenczi Ferenc közleményt küldött, miszerint a Nemzeti Hitvallás szellemében pártolta a voksturizmust. A fideszes Putnik Lázár tovább hallgat. [featuredbox text=

 

Segesvári Csaba

Fotó: A határátkelőhely felé vezető kerékpárút Tiszaszigeten. A szerző felvétele. 

Megosztás